Irodalmi Szemle, 1989

1989/2 - KRITIKA - Csanda Gábor: Az irodalom időszerűsége (Karol Tomiš: Časovosť literatúry)

Csanda Gábor Az irodalom időszerűsége A magyar olvasónak is régi Ismerőse az irodalomtörténész Karol Tomis, akinek Časovosť literatúry (Az irodalom időszerű­sége) című monografikus munkája a szlo­vák szocialista realista próza 1945-töl 1965-ig tartó időszakának fejlődésképét vá­zolja fel. A kötet fejezetei közül néme­lyek a korábbi években láttak napvilágot különböző gyűjteményekben vagy szakfo­lyóiratok hasábjain; itt azonban átdolgo­zott, bővített formában kerülnek a szak­emberek, a diákság s a szélesebb olvasó- közönség kezébe. Mindenképp szerencsés azonban, hogy a négy, eredetileg önálló, más-más időszakot és témát felölelő ta­nulmány közös megvilágításba kerülnek, s a tematikai körök egymásutánisága, fel­építése bizonyos kontinuitást eredményez. A szlovák szocialista próza problémái­nak szentelt három fejezet előtt a kötet vagy félszáz oldalon tárgyalja „az iroda­lom és az irodalmi élet marxista koncep­ciójáért folytatott harcot 1945—1948 kö­zött” — hogy a szerző alkotta címmel él­jünk. E fejezet behatóan foglalkozik azok­kal az írócsoportokkal és mindazon társa­dalmi rétegek irodalmi ábrázolásának kez­deteivel, amelyek a felszabadulás után szá­mításba jöhettek. A fejezet legértékesebb részei közé tartozik az, amelyben a szer­ző a harmincas években szárnyait bonto­gatni kezdő avantgardista irányzatok 1945 utáni útkeresését tárgyalja. Mint azt To­mis megállapítja, a későbbi években dif­ferenciálódó ún. lirizált próza az új tár­sadalmi -környezetben krízisét élte. Az írócsoport (Figuli, Zelinová, Karvaš stb.) ekkor napvilágot látott művei még a felszabadulás előtti évek termékei — an­nál is inkább érezhetővé vált elégtelen adekvátságuk az új társadalmi szükségle­tekkel szemben. Erre az időszakra esik az a vita is, melyet Hana Zelinová Angyali föld (Anjelská zem, 1946) című műve vál­tott ki, s természetesen Jozef Felix vita­indító írása, amelyben kifogásolja a liri­zált próza kiszakadását a társadalmi-szo- ciális kontextusból, s rámutat az alkotá­sok és a valóság közt tátongó szakadékra: „A legutóbbi prózai művek kapcsán az ol­vasó egyfajta fantasztikus valóságban, «Babilon országában« (célzás Figuli tör­ténelmi regényére — Cs. G.J, «angyali földeken« találja magát, tehát egy olyan művészi valóságban, ahol a mozgató erő egyedül az író alkotóképessége (...), több száz kilométerre a mi valóságunktól, át­lépve a jelen emberének problémáin, ame­lyekről már nagyon szeretnénk valamit hallani.“ A lirizált próza végül is gyöke­reit veszítette — az irányzat különböző ágai letöredeztek a kor prózairodalmának törzséről. Ebben az időszakban ugyanis programszerűen az irodalmi mű közérthe­tőségét tűzték ki célul. Ladislav Novomes- ký azonban hangsúlyozta, hogy nem a mű­veknek kell a társadalmi rétegek színvo­nalához, műveltségéhez, fogékonyságához alkalmazkodniuk; a közvetítés feladata a nevelő és felvilágosító munkára hárul. A korszak átmeneti jellege, valamint az óhaj­tott és feltételezett irodalmi változások éles ellenétben álltak a rosszul felfogott normateremtő igyekezettel. Előtérbe ke­rült az életanyag, a különböző módokon és formákban kifejezendő útkeresés szük­séglete. Novomeský, akinek kitűnő érzéke volt az irodalom és a művészetek fejlődé­sének dialektikájához — költőként, s a politikus és államférfi szerepében is —, következetésen síkraszállt az avantgardiz- mus (és az ún. laboratóriumi művészet) létjogosultságáért. Vallotta, hogy áz irány­zatok egységesítő elvéül, közös alapjául a marxista-lémnista világnézetnek kell elő­lépnie. Ugyanakkor az is igaz, hogy a ma­radandó értékű művek megtalálták az utat a kor olvasója felé, s a kritika is értékel­te progresszivitásukat. Ilyen volt például — se téren csaknem egyedül — Rudolf Fabry Az én az valaki más (Ja je niekto iný, 1946) című verseskötete, amely Felix szerint a szürrealista antiintellektualizmus cáfolata. Sajnos, az irodalmi életnek ezt a szakaszát inkább jellemezte a viták szül­te sokféle recept és tanács, ám a művek,

Next

/
Thumbnails
Contents