Irodalmi Szemle, 1989

1989/2 - KRITIKA - Jaroslava Pašiaková: Az irodalom igaza vagy az irodalmár varázsa? (Rákos Péter: Az irodalom igaza)

zott. A sarlós fiatalok különféle kulturális akciókat, kiállításokat, előadásokat rendeztek, csak úgy ontották a kulturális együttműködéssel kapcsolatos ötleteket és terveket, küldöttséget menesztettek T. G. Masaryk köztársasági elnökhöz, támogatták a sztrájkoló munkásokat, tiltakoztak a statárium magyarországi bevezetése és Sallai meg Fürst kivégzése ellen. Tudjuk, a Sarló nemegyszer volt a magyar konzervatív sajtó céltáblája; erről azok a dokumentumok is tanúskodnak, amelyekkel a Sarlósok — muszkavezet'ók című tanulmányomban (Palócföld 1988/3, 66—78. old.) foglalkoztam.

Külön figyelmet érdemelnek azok a tanulmányok, amelyeket Rákos Péter a saját erkölcsi profilját, egyéniségét, életfilozófiáját alakító írók műveinek szentelt. Németh Lászlóról, Karinthy Frigyesről és Déry Tiborról van szó.

Az ő tulajdonságaik ugyanis Rákos Péterben is megtalálhatók: „Intellektus és ösztön ... ráció és emóció s némileg áttételesen: logikum és esztétikum” — írja szerzőnk Németh Lászlóról, ám ez a jellemzés őrá is vonatkoztatható. Ha végigolvassuk valamennyi tanulmányát s felfedjük bámulatos logikai felépítésüket, ahogyan téglát téglára. érvet érvre rakva mindig és következetesen az író igazát és művének küldetését védi, megértjük Németh László megállapításának valódi értelmét: „A mű sokszorosan rendezett élet. Minél magasabb fajta ez a rend, minél sűrűbb a kapcsolatok delejhálója, annál több reménye van a műnek, hogy olyat közölhet, amit írója e mű nélkül sosem közölhetett volna. Remek az a mű, amely írója nélkül is megél” (217. old.).

Az irodalom igaza című könyv szerzője saját sokoldalú munkásságáról is sikeres áttekintést nyújt, bepillantást enged alkotói műhelyébe, ebből azonban csak reprezentatív szemelvényeket mutat be, nem árulja el valamennyi tervét, ötletét.

Végezetül megpróbálkozunk azoknak az elvi kérdéseknek az összegzésével, amelyekre Rákos figyelmet fordított: a mű elbírálásának és magyarázatának vezérmotívuma — akár Babitsról, akár Katonáról, akár Móriczról volt szó — az igazság erkölcsi imperatívusza. A mű igazát a mű szelleméhez való hűségként, kizárólagos szövegtiszteletként értelmezi; ez a mű értékelése során a perdöntő tényező, minden más csak segéd-, de lényegében mellékes aspektus.

Azokban a tanulmányokban, amelyekben kifejti, hogyan kell közelebb hozni a mai ifjúsághoz a régi magyar irodalmat, figyelemreméltó értelmezési modellt teremtett. Nemcsak azt mutatta meg, hogyan kell megértetni a fiatalokkal az adott történelmi kort, hanem azt is, hogyan kell „tálalni” a régebbi korok, a különböző osztályok és helyzetek erkölcsi kódexét. S bebizonyította, miért kell az írónak, de a pedagógusnak is, ragaszkodnia egy sorsdöntő hiba, „bűn” — moral insanity — elítéléséhez (függetlenül attól, hogy a hőssel különben rokonszenvezünk).

A szerző nemcsak tartalmilag súlyos kritikai tanulmányokat alkotott a magyar irodalom jelentős alakjairól és ihletett esszéket az irodalomtudomány képviselőiről, hanem a maga jellegzetes stílusával, finom iróniájával, arány érzékével (dátumok, tények), derűs humorával is nem kis mértékben gazdagítja az irodalomtörténetet és -kritikát. S bár kiemeli tanári gondjait, megnyilvánulásai sohasem szárazak, fárasztóak vagy unalmasak. Stílusa, de egész írói magatartása is sejteti, hol kell keresnünk „igazának” gyökereit: a Nyugat íróinak művészi gazdadsága éppúgy elbűvölte őt, mint Mikszáth humora, de szkeptikus dezillúziója is. Filozófiai szempontból biztosan közelebb áll hozzá Karinthy Frigyes, de Déry és kétségtelenül Illyés is. Hiszen annak, aki vállalja a nem könnyű feladatot, hogy közvetítse, magyarázza, meghonosítsa a magyar irodalmat egy nem magyar környezetben, jól kell látnia a célt és tudnia kell, hogyan valósítsa meg terveit. És bátor diplomatának is kell lennie, aki nem esik letargiába, amikor nem minden sikerül úgy, ahogy azt elképzelte s ahogy annak lennie kellene. De az utolsó szót még nem mondta ki szerzőnk, türelmetlenül várjuk hát következő művét.

Mélaj Erzsébet fordítása