Irodalmi Szemle, 1989
1989/2 - NAPLÓ - Gyüre Lajos: Egynyári szerelem
Gyüre Lajos Egynyári szerelem Ezerkilencszázhuszonnyolc tavaszán, májusban kezdődött. Talán egy majális édesbús hangulata, ta,lán egy hajtincsre hulló aranyló napsugár lobbantotta fel a pelsőci állomás akácvirágoktól bódító sétányán, s még a lombhullás messze volt, amikor a még ki sem teljesedő szerelem a kényszerítő körülmények hatására már el is hamvadt. Hogy is volt? Egy fiatal, alig huszonegy éves leány — nevezzük Ilonkának — a Rimamurányi R. T. betléri házában ábrándos, nagy, barna, igéző szemeivel szinte megbabonázta az izgatott, politikai, költői vágytól duzzadó, s immár országos hírű költőt, Győry Wallentinyi Dezsőt, aki most éppen otthon van özvegy édesanyjánál Rimaszombatban, mivel a Prágai Magyar Hírlaptól menesztették az Írók arcképcsarnoka című cikksorozata miatt. Igen, menesztették, de olyannyira azért nem, hogy ne érezné a tartó kezek pórázát. A lap kiadója, a losonci székhellyel működő Szövetkezett Ellenzéki Pártok Irodája bízza meg az ifjúság szervezésével. Járja Szlovenszkő magyarlakta kisvárosait, s közben verseivel az „újarcú magyar ifjúság” kialakításáért agitál. Ilonka is a művészetről, az alkotás öröméről ábrándozik, s nem minden ok nélktl. Családjában hagyomány a művészet pártolása, az alkotó hit lángolása, amely valahol ott kezdett lobogni a dernői nagyapában, aki a Lánchíd alkatrészeit gyártotta; az édesanyjában, aki Rudnay Gyula menyasszonya volt, de a család lebeszélte az esküvőről, ám a barátság továbbra is megmaradt. És Ilonka, mikor úgy érezte, hogy egy darab vásznon szeretné elmondani a világnak mindazt, ami benne van, akkor Rudnay Gyula tanítványának fogadja. — Anyámék aztán Dernőről elkerültek Vashegyre. Jóban voltak Holicsékkal. Anyám barátnője volt Jankának, s ott volt a Móriczcal kötött esküvőn is. Móricz nagyon fáradtan érkezett az esküvőre — emlékezik vissza édesanyja elbeszélésére I,lonka néni —, mivel mint mondotta: Móricz Pelsőcről szekéren tette meg az utat Vashegyig. Egyszer meg is látogattuk Móriczékat Pesten. Én olyan nyolc-tíz éves leányka lehettem. Móricz nem volt otthon, és Janka néni sokat sírt, panaszkodott anyámnak. Akkor mutatták be Móricz valamelyik színdarabját, s a főszerepet játszó színésznő miatt volt közöttük valami nézeteltérés. Többet nem is mentünk hozzá anyámmal. — Hogyan kerültek Betlérre? — A bányaigazgatóságnak volt ott háza, amelyet mindig a nyugdíjba került bányatisztviselők laktak. Ide költöztünk mi is édesapám nyugdíjazása után. Innen jártam Rudnayhoz, majd pedig az Iparművészeti Főiskolára, Pestre. Ekkor ismerkedtem meg Győry Dezsővel, és szerelem lett belőle. Egynyári szerelem. — Hogy értsem ezt? — Hát úgy, hogy mindössze egy nyáron át tartott. Én éppen állás nélkül voltam, s Dodó megígérte, hogy segít bejuttatni a pesti Operához díszlettervezőnek. Vele mentünk el aztán Mőriczhoz, s rajta keresztül aztán be is jutottam 1928 tavaszán, de a véglegesítést nem akarták megadni. Valószínű, hogy ez összefüggött az akkori gazdasági helyzettel, de én azt akkor nem nagyon figyeltem, csak azt tudtam, hogy nincs biztos állásom. Ezen aztán sokat töprengtem, s nagyon jól jött Dodó biztatása. — Ebből lett a szerelem. — Igen. Én sokszor utaztam Pestre, ott is laktam egy időben, mikor úgy volt, hogy véglegesítenek az Operánál. A Bethlen Leányotthonban laktam (a vqlt Főherceg Sándor u. 13. alatt). Egy alkalommal Dodó is feljött Pestre, s meglátogattuk Szabó Dezsőt — Napló
