Irodalmi Szemle, 1989
1989/2 - NAPLÓ - Gyüre Lajos: Egynyári szerelem
azazhogy csak meglátogattuk volna, mert mikor becsengettünk, egy hatalmas fekete mulatt vagy néger nyitott ajtót, s én annyira megijedtem tőle, hogy elfutottam. így aztán semmi sem lett a látogatásból. — Van itt egy levél Győry Dezsőtől, amelyben egy Ex librist emleget. Mi volt az? — Az a pesti Ady-ünnepre készült. A haladó magyar ifjúság, beleértve az erdélyi s a szlovenszkói fiatal írókat is, egy Ady-ünnepséget tervezett Pesten, s erre készült egy kis füzet is Ady ifjúsága vagy valami hasonló címmel. Ennek volt ez az Ex libris a borítója. A füzetet Hajdú Dénes szerkesztette. Sajnos, nekem nincs belőle egy sem. A sok költözés, a háború úgyszólván minden tárgyi emléket elsodort. Csak ez a néhány levél maradt meg abból a korból. Bizony nagyon jólesett akkor Dodó bátorítása. Ezt írta, mikor az operaházi dologról végleg lemondva hazatértem: „... ne légy ideges, ne spekulálj. Ne töprengj, várd ki a dolgokat: festegess, szórakozz, örülj a fiatalságodnak, anyádnak: később úgyis visszasírja minden ember húszéves korának »őriási«, de színes és tiszta gondjait, mint a boldogságot”. Persze ez már az ő részéről is a búcsú volt. Nemsokára az Ellenzéki Pártok Irodájának vezetősége elküldte őt egy egyéves külföldi tanulmányútra, s mire visszatért, én már férjes asszony voltam. — Es a festés? — Néha még elővettem az ecsetet, a rajztömböt, de az már nem volt az igazi. Abbahagytam. Képzelje csak! Most, mire megöregedtem s magamra maradtam, újból foglalkozom ilyesmivel. Kis virágocskákat formálok mintázó rudacskákból, s ruhadísznek elosztom az unokáim között! — Nem sajnálja, hogy az a szerelem ilyen hamar ellobbant? — Nézze! Győry akkor, bár már elmúlt huszonnyolc éves, még mindig nem volt megállapodott ember. Ki tudja, hogy végződött volna, ha komolyra kerül a dolog? Nekem meg ott voltak a húgaim, özvegy édesanyám, akikről gondoskodnom kellett. És én inkább lemondtam mindenről az ő kedvükért. Férjhez mentem. Az uram nagyon jó ember volt, igazán nem panaszkodhatom rá — csak a vágyaimat, hogy egyszer festő, képzőművész lehessek: örökre el kellett temetnem. — Ss most mit adnak ezek a megsárgult levelek? — A bennem élő múltat. A be nem teljesedett szerelmet, az ígéret földjének egy kis darabját. Olvasgatom Dodó hozzám írt verseit, s most ez adja az életelixírt, a nyugalmat. És jólesik beszélni róla, gondolni rá, mert így mindig a fiatalság vesz körül. S ez a belső nyugalom megszépíti a lelket. Rsz. 928. V. 10. K. Ilonának Budapest Főherceg Sándor u. 13 Bethlen M. Leányotthon Édes Kicsim! Ma jött meg a leveled, csókollak érte, holnap Prágába utazom, még írni akarok addig Neked, az ágyban, este írom ezt a pár sort. — Szimpátia-betegség, vagy mi, két nap óta halálos ideges vagyok. így évek óta nem voltam. Te biztos megfáztál: édes, jobban vagy már egészen?! Vigyázz! Én velem nem tudom mi van, azt hiszem egy nagy reakció. Sok mindenről nem beszéltem Neked, sok minden nyom, ha nem volna egy mai költőre furcsa és veszélyes pont Adyt idézni, elmondhatnám vele, hogy: „Isten, kétség, bor, ntü betegség Istenem lelkem összesebezték". Tán furcsa — a Te fiatalságod mellett döbbentem rá, hogy milyen öreg vagyok már. És ez a szó rengeteg múltat, bonyolult életviszonyokat, muszáj-bölcsességet, kényszer- hűtést; stílustalan napi életet s gondokat — sok mindent jelent. A lelkem még elég tiszta; a vágyaim az eget nézik, de a férfi-fej oda-oda szól és rettentő az ész; én nem születtem okosnak, belátónak, jónak és vigyázatosnak és mégis-mégis muszáj lennem irodalomban, politikában, szerelemben. — Drága vagy, hogy arra kértél, hogy ne csal
