Irodalmi Szemle, 1989

1989/2 - FÓRUM - Balla Kálmán: Az Irodalmi Szemle és a fiatal írók

viai magyar irodalom, amelynek — éppen a hetvenes évektől fogva — már öt folyóirata van (ebből három szépirodalmi), s a fiatal íróké 1965-től datálódik! A kezdeményezés, amely a jámbor óhajnál többé válthatja a szándékot, nálunk is megtörtént. A hasonló, rövidesen meginduló szlovák és cseh folyóirathoz kapcsolódva a fiatal írók csoportja túljutott az első lépéseken újabb önálló irodalmi folyóirat előkészítésében. Am amellett, hogy hangsúlyozom e tervezett folyóiratnak (a Posztnak) nem szűkén nemzedéki, nem elzárkózó, hanem egész irodalmunkat szolgáló jellegét, aláhúzom, hogy ez nem lehet minden. További kezdeményezésre van szükség mindenképpen. Az irodalmi folyóirat — még ha kettő van is belőle — nem tölthet be minden funkciót, amit a szellemi, a kulturális élet megkövetel. Ezért támogatom — valamennyi fiatal írónk egyetértésével — azt a javaslatot, amelyet Dobos László fogalmazott meg az imént, s amelyről a Szemle ünnepi, októberi számában is szólt: kéthetente megjelenő, az egykori Fórum örökösének tekinthető kulturális publicisztikai újság kiadását — esetleg kulturális szövetségünk égisze alatt.

És éppen ezzel érkeztem el vázlatom záró gondolatsorához. A fejlődés mindenben eltörli a monopóliumokat. Azokat ugyan nálunk is elítélték mindig az ideológiai szemináriumokon, de annál jobban támogatták őket a gyakorlatban: gazdaságban, kultúrában egyaránt. A sajtóban, a nyomtatásban, a filmben, a televíziózásban a műszaki vívmányok érvényesülése meg fogja teremteni azt a helyzetet, amelyet az írók, a művészek egyedül talán nem tudnának: a fokozott autonómiáét, s egyúttal a demokratizálódásét. Ha engedménynek számított a heti félórás magyar nyelvű televíziós hírösszefoglaló bevezetése néhány esztendeje, azóta kiderülhetett, hogy az egyéb hasonló lehetőségek jelentéktelenné törpítik ezt a szűkmarkú adományt, amelynek műsorai pusztító hatással vannak a nézők nyelvhasználatára (itt és most csak a helységnevekre gondolok), s így minden írónk fülét és érzéseit sértik. (Ez vonatkozik a magyar nyelvű rádióadásra is, amely eredeti műsorokat gyakorlatilag csak a hétvége két napján sugároz néhány órában.) Az említett differenciáló folyamatok erősödni fognak a jövőben; így lesz az irodalomban is. Végéhez közeledik az a korszak, amikor minden irodalmi illetékes nyugodt lehetett: a fiatalok előbb-utóbb „a mi utcánkba” jönnek be... Az egyetlen utca kora lejáróban van, s ez visszafordíthatatlan folyamat. Jó példát kínál épp a Holnap előzményét és bázisát képező Iródia, illetve a FlK tevékenysége. Ennek résztvevői — 1983-tól — nem vártak és várnak hatósági jellegű bebocsátást, lehetőséget, ajánlatot; ez ugyancsak egy új periódus jele és jellemzője. Oj utat törnek maguknak, s nem az alkotásra gondolok most, hanem arra, hogy — Stúdió érté, művészeti fesztivál, Iródia-, illetve FÍK-füzetek, élő folyóirat stb. képében — alternatív fórumokat hoznak létre. S megint elmondhatom: ez visszatarthatatlan, ez világtrend, ennek elébe kell menni. Koncsol egykori óhaját, irodalmi intézményeink, lapjaink differenciálódását ma a valóság írja elő: az a szállóigéi erő, amely a készségest vezeti, a vonakodót maga után vonszolja!