Irodalmi Szemle, 1989
1989/2 - FÓRUM - Karol Tomiš: A magyar nemzetiségi irodalom a szocialista Csehszlovákiában
a villamos- és gépészmérnökök stb. Közülük egyre többen publikálnak az 0] Szóban és a különböző csehszlovákiai magyar hetilapokban, de mindenki számára nyilvánvaló, hogy egy önálló folyóirat jelentené a megoldást. Tulajdonképpen ez a lap létezik is, csak éppen nem közöl magyar szerzőktől, jóllehet magyarul jelenik meg. A Természet és Társadalom c. havilapről van szó, amely kéthetenként megjelenő szlovák testvérlapjának a cikkeit közli néhány hetes vagy hónapos késéssel. A fordítások minősége hullámzó, a lapban kevés a magyar olvasókat közelebbről is foglalkoztató cikk, ezért a remittendája igen nagy. Vajon nem lehetne itt valamilyen megoldást találni? E rövid kitérő után térjünk vissza az Irodalmi Szemléhez. Talán nem hat majd ünneprontásnak, ha néhány kritikus észrevételemet is elmondom a lappal kapcsolatosan. Előadásomban azt igyekeztem bizonyítani, hogy a lap szerkesztői mindig tágítani akarták a folyóirat érdeklődési körét, ami főleg az irodalmon kívüli területeken volt érzékelhető, ugyanakkor bizonyos irodalmi műfajok mintha kiveszőiéiben lennének a lapból. Én személy szerint nagyon hiányolom az irodalmi riportokat — az Irodalmi Szemle hőskorában jobbnál jobbakat közölt. Az irodalmi publicisztika és az esszé sem erősségünk, s az irodalomtörténet-írásnak is alig van ma aktív művelője. Sajnálatos módon a kritikáról itt ma kevés sző esett, pedig úgy érzem, hogy ezzel van a legnagyobb baj. Egyre sorjáznak az újabb és újabb csehszlovákiai magyar szépirodalmi kötetek, s ezeknek a kritikai visszhangja olyan halk és rendszertelen, hogy az már megdöbbentő. A kritikaírást mifelénk senki sem műveli főállásban, ez afféle pluszmunka a tollforga- tók számára, amit olykor képesek elvállalni, de többnyire inkább megfutamodnak előle. Ami viszont elgondolkodtató, hogy a legfiatalabb írónemzedék tagjai között senki sem akad, aki megpróbálkozna ezzel a műfajjal, s ha mégis, akkor is csak egy-egy nemzedéktárs munkájának elbírálására vállalkozik. Egészségtelen jelenségek ezek, s tulajdonképpen nem is annyira az Irodalmi Szemle, mint inkább egész írótársadalmunk fásultságát tükrözik. Egy folyóirat milyenségét csak részben határozza meg szerkesztőinek ügyessége és rátermettsége, nagyon sok éppen az írókon múlik, akik írnak (vagy nem írnak) a lapba. Különösen igaznak érzem ezt az Irodalmi Szemle esetében, hiszen ez az egyetlen irodalmi folyóiratunk, s ha tetszik, ha nem, csakis itt adhatjuk közre írásainkat, amelyek minőségéért csakis saját magunknak tehetünk szemrehányást. A harmincadik születésnapon azt kívánom az Irodalmi Szemlének és természetesen önmagunknak is, hogy a jövőben megújult energiával és nagy harci kedvvel végezze teendőit, s mihamarabb társra leljen, „akivel” megoszthatná egyre sokasodó feladatait. Karol Tomis A magyar nemzetiségi irodalom a szocialista Csehszlovákiában A Csehszlovák Köztársaság újjáalakulása után, 1945-ben, Szlovákia visszacsatolt déli és délkeleti területeivel újfent több mint félmillió magyar nemzetiségű lakossal gyarapodott az ország népessége. Ez a népes, viszonylag kompakt egységben élő, erős nemzeti tudatával kitűnő etnikum az elkövetkező évtizedekben erős kultúraalkotó tényezővé vált. Aktivitásának lényeges része volt és maradt az irodalom. A magyar nemzetiségi irodalomnak akkor már több mint negyedévszázados — a bur- zsoá Csehszlovák Köztársaság és a Szlovák Állam keretei közt formálódott — múltja volt. Ám 1945-ben néhány évre megszakadt fejlődésének folyamatossága, mivel a legelemibb feltételek sem voltak adottak ehhez a fejlődéshez. Hiányuk a magyar nemzetiség háború utáni jogi helyzetével ^lit összefüggésben. A magyar nemzetiséget meg
