Irodalmi Szemle, 1989
1989/2 - FÓRUM - Karol Tomiš: A magyar nemzetiségi irodalom a szocialista Csehszlovákiában
fosztották csehszlovák állampolgárságától és attól a jogtól, hogy anyanyelvét használhassa, Iskolái, kulturális intézményei, kiadói, lapjai lehessenek. A magyar nemzetiségi irodalom fejlődésének új szakasza hazánk szocialista társadalmi rendszeréhez kapcsolódik. 1948 februárja után a magyar nemzetiség visszakapta jogait. A Csehszlovákiában élő többi nemzettel és nemzetiséggel azonos jogokat kaptak gazdasági, polgárjogi, politikai és kulturális téren. A CSKP nemzetiségi és kulturális politikája, a népi demokratikus, később a szocialista állam gyakorlatába átültetve, kedvező anyagi és szervezeti feltételeket alakított ki a nemzetiség kultúrájának, irodalmának és művészetének fejlődéséhez. A szlovákiai magyar irodalom a lassú kezdeti kibontatkozáson túljutva államunk többi nemzetének irodalmával többé-kevésbé szinkronban fejlődött. E folyamat eredményeként létrejött az irodalmi közösség egy fajtája: a csehszlovák irodalmi kontextus. Ennek az irodalmi kontextusnak az alapköve elsősorban a közös politikai-adminiszt- ratív és szervezeti struktúrájú államalakulaton belüli együttélés. Létrejöttében szerepet játszott a nemzetek és nemzetiségek közös sorstudaton és közös történelmi célokon alapuló új viszonya is. Mindez segített kiküszöbölni a kapcsolatokból a bizalmatlanságot, az ellenségeskedést, a nacionalizmust és a sovinizmust. Az emberek tudatát a szocialista hazafiság és a proletár internacionalizmus elvei formálták, amelyek magasabb szintű humanista minőséget és új társadalmi távlatokat nyitottak. E folyamat művészi ábrázolását több magyar írónk művében megtalálhatjuk. Lényegét jól jellemzi Egri Viktor színművének címe, a Közös út. A tény, hogy a magyar nemzetiségi irodalom a csehszlovák irodalmi kontextus szerves része, különbözőképpen nyilvánul meg. Többek közt abban is, hogy fő korszakhatáraik nagyjából fedik egymást. Ez egyrészt az irodalmi közösség alkotóelemeinek a társadalmi valóságban lefolyó folyamatok általi elsődleges meghatározottságára utal, másrészt ezen alkotóelemek bizonyos invariáns vonásaira, amelyek a társadalmi keret- feladatok, az eszmei, művészi és tartalmi tényezők stb. által adottak. Akárcsak a cseh és a szlovák irodalomban, a magyar nemzetiségi irodalomban is három fő fejlődési szakaszt lehet megkülönböztetni a felszabadulástól napjainkig. Mindegyik szakasz egy új nemzedék fellépésével kezdődik, amely a folyóíratbeli közlések után általában egy közös antológiával lép a közönség elé. Minden új nemzedék az irodalmi fejlődés új igényeit és elvárásait, új művészi gondolkodást és érzést, új élet- szemléletet fejez ki műveivel. Az előző nemzedék nézeteivel és életművével való nyílt vagy rejtett polémiáról van szó, amely irodalmi vitákban is megnyilvánul. A szlovákiai magyar irodalom első fejlődési szakaszát az 1948—1957-es évek határolják be. Ez a szakasz a magyar sajtó és könyvkiadás újraindulásával kezdődik, amely lehetővé tette, hogy az írott sző eljusson az olvasóhoz. Bonyolultabb volt és több időt vett igénybe a számbelileg megcsappant alkotói gárda regenerálódása. Az első köztársaság és a Szlovák Állam demokrata és baloldali beállítottságú íróinak túlnyomó többsége, akik jelentős kultúrpolitikai és irodalmi munkásságot mondhattak a magukénak, a jogfosztottság éveiben egzisztenciális okokból Magyarországra költözött és életművét ott fejezte be. Ez jelentősen hozzájárult a magyar nemzetiségi irodalom 1945 előtti és utáni fejlődési szakaszai közötti diszkontinuitás elmélyüléséhez. Az ekkor fellépő új alkotók nem tapasztalták meg a burzsoá Csehszlovákia fejlett és élénk nemzetiségi irodalmi életét, ezért kevéssé ismerhették a kisebbségi irodalom pozitív művészi eredményeit. A két háború közti évek irodalmi alkotásait általánosan elítélték mint a régi társadalmat kiszolgáló burzsoá irodalmat. Nem vallották művészi örökségüknek, ellenkezőleg: határozottan elvetették. A két háború közti írónemzedék haladó törekvéseivel való folytonosság tudatának kialakítása a nemzetiségi irodalom- történetnek jutott feladatul, amelyet Fábry Zoltán, Sas Andor, Turczel Lajos, Csanda Sándor és mások képviseltek. Fokozatosan feltérképezték a nemzetiségi irodalom addigi fejlődését, és haladó értékeiből kiindulási alapot alakítottak ki a kortárs alkotók számára. A két világháború közötti időszak jelentősebb írói közül az irodalmi élet és a nemzetiségi irodalom felpezsdítéséhez Fábry Zoltán marxista kritikus és esszéíró, Egri Viktor és Szabó Béla prózaírók járultak hozzá. A „harmadvirágzás” költészetének kezdetei szinte kizárólagosan az új költőnemzedék fellépéséhez kapcsolódnak: Dénes György, Bábi Tibor, Ozsvald Árpád, Veres János, Gály Olga, Török Elemér és mások jelentke
