Irodalmi Szemle, 1989
1989/2 - FÓRUM - Peter Andruška: Köszöntő
Irodalmunk, a nagy tapasztalatú Irodalmi Szemle részarányosán vállalkozhatna is e tárgyban. Felgyorsult időben élünk, nemzetiségi intézményeink takarékra fogott lassúsága szerintem rosszul értelmezi e történelmi pillanatot. Köszönet mindazoknak, akik akár kezük érintésével gyarapították az Irodalmi Szemlét, s azoknak is, akik ezután lesznek gazdái, éltetői. Peter Andruška Köszöntő Az a tisztem, hogy tolmácsoljam a Szlovákiai írók Szövetsége elnökének, Ján Solovic érdemes művésznek az üdvözletét. Megtiszteltetés számomra, hogy Grendel Lajos az Önök barátjának nevezett. Valóban igazat mondott: szeretem a magyar irodalmat, a magyar kultúrát. Vagyis nemcsak a Szlovákiai Írók Szövetségének titsztségviselőjeként vagyok jelen az Irodalmi Szemle évfordulója alkalmából rendezett ünnepi szemináriumon, hanem úgy is, mint a magyar irodalom „szurkolója”. Az Irodalmi Szemlével első izben a Štúr utcán kerültem kapcsolatba, ahol a mi szerkesztőségünk ott volt az Irodalmi Szemléé mellett. A Slovenské pohľady szerkesztője voltam akkor. Milan Resutík kollégámmal gyakran mulattunk azon, hogy a szerkesztőségi irodáinkat elválasztó ajtó kulcslyukán át súghatunk is egymásnak, vagy elleshetjük egymás alkotóműhelyének titkait... Az az időszak, amelynek ma megkíséreljük az értékelését, azért is volt olyan értékes számunkra, az én generációm számára, mert olyasmivel ismerkedtünk, ami itt létezett, nálunk, de amit közvetlenül nem érzékeltünk, ami nem állt hozzánk túlságosan közel. Tudtam a hazánkban élő, alkotó szerzőkről, de keveset tudtam munkásságukról. Az Irodalmi Szemle, amelynek szerkesztőségében Duba Gyula és Roncsol László dolgozott — azokat említem, akikkel közvetlen kapcsolatban voltunk —, azt hiszem, eléggé intenzíven segített nekünk betekinteni a csehszlovákiai magyar irodalomban kialakuló helyzetbe — s nem csak a kulcslyukon. A később magunk felfedezte dolgok természetesen sokkal többet jelentettek: teljesebb képet, bővebb ismereteket, és azt hiszem, a csehszlovákiai magyar irodalom gondjainak, problémáinak jobb megértését is. Közel áll hozzánk az a munka is, amelyet ennek az irodalomnak az alkotói a hazai és a határainkon túli magyar olvasók tájékoztatására kifejtenek a szlovák és a cseh irodalom megismertetése, megkedveltetése érdekében. Ebben az összefüggésben szeretném megemlíteni azt az értékes együttműködést, azt a munkát, amelyet a szlovákiai magyar irodalmi közvélemény, a magyar irodalmárok fejtenek ki a cseh és a szlovák művészi szó terjesztése érdekében idehaza, Magyarországon, sőt a világ magyarok lakta egyéb tájain is. Köszönet jár nekik ezért, köszönet jár az Irodalmi Szemlének is. A Madách Könyvkiadó tevékenysége mellett az Irodalmi Szemle is azok közé az alkotóműhelyek közé tartozik, ahol a szlovák és a cseh irodalmár, prózaíró, költő, kritikus is helyet kap, hogy művével a magyar irodalmi közvélemény, a magyar olvasók elé állhasson. Dobos László arról beszélt, hogy az ő idejükben ezek a kapcsolatok szorosabbak voltak, mintegy bizalmasabbak, emberközelibbek, mint manapság; hogy ma inkább a szervezett vagy hivatalos kapcsolatoknak vagyunk tanúi. Ez valószínűleg igaz. Ám a másik oldalról nézve, a legfiatalabb szlovák és magyar nemzedéket figyelembe véve azt látjuk, hogy az ő aktivitásuk számunkra nem mondom, hogy kellemetlen, de sok mindennek az átgondolására késztet, és úgy hiszem, ez jó dolog. Bizonyára nem kell emlékeztetnem Önöket arra, hogy a Szlovákiai írók Szövetségének égisze alatt működik a Fiatal írók Köre (a KMA), és az írószövetség Magyar Szekciójának is van ilyen klubja, a Fiatal írók Köre (a FlK), s hogy az ő együttműködésük példa (vagy példa lehetne) az idősebb generációk számára is.
