Irodalmi Szemle, 1989

1989/10 - KRITIKA - Lanstyák István: Helynevek a múló időben (Püspöki Nagy Péter: A Csallóköz neveiről)

vekegnek és képeknek ilyen szerves egységét az tette lehetővé, hogy a könyv tipográfiai tervét (sőt a borítóját is) maga a szerző, Püspöki Nagy Péter készíthette el.

Püspöki Nagy Péter könyve nemcsak a csehszlovákiai és az egyetemes magyarság önismeretének egyik alapműve, mondhatni: a szó legjobb értelmében vett tankönyve, hanem a Kárpát-medencében hosszú évszázadok óta együtt élő, s az utóbbi százötven—kétszáz évben sajnálatos módon alaposan egymásra haragított népek összefonódó sorsának maradandó értékű dokumentuma; mint névtudományi munka pedig a szemléletükben- módszerükben megújult névtani kutatások előhírnöke.

Jegyzetek

1 Püspöki Nagy Péter: A Csallóköz neveiről. Nyelvészek és történészek feltevései a sziget magyar, latin, német és szlovák neveinek eredetéről és jelentéséről. (Adalék a névfejtések történetéhez). Győr, 1989. A könyvet Győr-Sopron megye levéltára adta ki, a „Magyarságkutatás Program Budapest” támogatásával.

2 Magas hangrendű párja a Csallőnak a Csillő lenne, vagy még pontosabb megfeleléssel: Csellő. — Ilyen magas—mély hangrendű párja egymásnak a régi Csurla és a mai Csürle, melyből (pontosabban: ez utóbbiból) a csallóközi Csölle falu neve származik, s mely Püspöki Nagy föltevése szerint kapcsolatba hozható a Csalló névvel is.

3 A magyar mélyhangú i kérdéséhez c. tanulmányában (MNy. 16, 2—9), 5. o.

4 Ilyen pl. a bomlik szó tövéből származó régi magyar bombó > mai bimbó; a csomó szóval összefüggő csombók > csimbók, a buborék szóval rokon régi boborcsö > biborcsó > bibircsó; a rongy szóra visszamenő ringy6 (vö. cafat, cafka), a hornyol ige tövéből származó régi hornyó > mai hernyó, ill. nyelvjárási hirnyó, a Sokló alakra visszamenő Sikló alföldi falunév; stb. (A példákra — továbbiakra is — 1. Horger A.: MNy. 35, 43—45; Juhász J.: MNy. 36, 294—7; Pais Dezső: MNy. 29, 299—300; stb.).

5 így pl. a Csallóköznek „Sarlóköz”-ként való magyarázata nyelvileg (és elvileg) nem volna egészen lehetetlen, mivel a szókezdő cs-s, ill. s-es szavak váltakozására vannak nyelvtörténeti, sőt mai nyelvjárási és köznyelvi példáink is (ezekben persze nem élő a váltakozás, hanem a két alakváltozat megmaradását a szóhasadás tette lehetővé), pl. csillog—sajog, csekély—sekély, kicsi—kis, csajka—ny). sajka, nyj. csajka—sajka, nyj. csűnik—sínylik, nyj. csér ’sirály'—sirály, sikattyú—nyj. elcsikkaszt—elsikkaszt stb. (A példákra — továbbiakra is — 1. Benkő L.: Magyar nyelvjárástörténet. Bp. 1957, 68. o., Oj Magyar Tájszótár I., 831; II., 70., stb.) — Egy másik névmagyarázat, a „Sárlóköz" (azaz sáros, vízöntéses terület) sem volna teljesen lehetetlen (bár a hosz- szú á miatt az előzőnél kevésbé egyszerű) hangtani szempontból, még akkor sem, ha elfogadnánk a szerzőnek azt a felfogását, mely szerint „egy közérthető földrajzi név értelmi torzulására vagy idegen nyelvű telepesek hatására, vagy a földrajzi névben szereplő szó elavulása,’ elfeledése után kerülhet csupán sor” (91. o.), esetünkben ugyanis a hipotetikus *Sárolóköz ("Saralóköz?) „eltorzulása” indokolt, hiszen 'sárol vagy *sarai szó 'sároz' jelentésben a mai magyar nyelvben tudtunkkal nincs, tehát ha valaha volt, akkor annak el kellett avulnia, s ezzel lehetővé tennie a hangalak módosulását. — Még a ,„SelVóköz” etimológia sem volna hang- és jelentéstani szempontból teljesen elvetendő. A sellő sző 'sebes folyású víz’ jelentésben élt a nyelvjárásokban; ilyen jelentésben névadójává válhatot volna a folyónak, s ha később ez a szó kiavult az adott nyelvjárásból, már meg is teremtődtek a hangalak átalakulásának feltételei (ez esetben szabályos hangrendi átcsapásről volna szó). — Mindezeket a magyarázatokat azonban teljesen valószínűtlenné teszi az a tény, hogy a Csallóköz név a középkori forrásokban sohasem fordul elő szókezdő s-sel; az etimonként föltett szavakban viszont sarló, sár, sellő) nincs tudomásunk es-vel kezdődő változatokról.

6 Az egyedüli esetleges problémát, a k-s török szóvég lehetséges alakulásának kérdését hanghelyettesítés föltevésével Bárczi Géza megnyugtatóan megoldotta (MNy. 46, 223—30), s szerzőnk el is fogadja ezt a fejlődést.

7 A mai alakjában Csó7Ze-ként hangzó név alakváltozataihoz annyit meg kell jegyezni, hogy az oklevelek Churle alakja alighanem inkább Csürle formában olvasandó, mintsem Csurle alakban. A veláris zöngés spiráns magánhangzóvá válása folytán keletkezett kettőshangzónak elképzelhető ugyan é eredménye is, és így Csurlé ejtésű alak