Irodalmi Szemle, 1989

1989/10 - KRITIKA - Lanstyák István: Helynevek a múló időben (Püspöki Nagy Péter: A Csallóköz neveiről)

is jegyzett elméleteket ismerteti. Az értelmezések többsége a német schütten igére vezeti vissza a nevet, mely tárgyas használatban 1. 'önt, tölt, csurgat’, 2. ’feltölt’, tárgyatlan használatban pedig ’terem, hoz, fizet (mezőgazdasági értelemben)’ jelentésű. Már az ige jelentéseinek puszta áttekintése is nyilvánvalóvá teszi, hogy ezek igen sokfajta magyarázatra szolgáltathatnak alapot. Ezek közül a legelfogadottabb az, mely szerint a sziget nevének közszői jelentése ’hordaléksziget’ volt; a névben így az a geomorfológiai tény fejeződnék ki, hogy a Csallóköz hordalékkúp, mely a földtörténeti negyedkor első eljegesedési szakaszában alakult ki. — Püspöki Nagy Péter szembeszáll ezezl a vélkedéssel, amely nem felel meg az adott kor névadó szemléletének. Ö a schütten ige szenvedő értelméből indul ki, s a Schüttinselt olyan szigetként, szigetcsoportként értelmezi, „melyet valamely folyó szerteágazása következtében kialakult kisebb-nagyobb ágak, öntések és száraz területek tömege jellemez, illetve különít el a környezetétől” (177. o.). Ezt a fogalmat a magyarban — kisebb területre vonatkozóan — az öntvény, öttevény tájszó fejezi ki. Valóban sokkal hihetőbb, hogy a középkori német telepes a sziget „öntvény” jellegét veszi észre, mint azt a közvetlen megfigyelés számára egyáltalán nem nyilvánvaló geomorfológiai tényt, hogy a sziget hordalékkúp.

A munka negyedik fejezete a sziget szlovák neveivel foglalkozik.

A Csallóköz szlovák neveinek története eddig szinte telejesen ismeretlen volt. Püspöki Nagy Péter az első kutató, aki ezekkel a nevekkel (is) behatóan foglalkozott, fényt derítv; keletkezésükre, fejlődésükre, visszaszorulásuk (vagy inkább visszaszorításuk) okaira. Mivel a szerző itt csaknem teljesen szűz területen járt, nagyon alapos forráskutatást kellett végeznie. Munkája nem bizonyult hiábavalónak: a szigetnek négy nevét sikerült dokumentálni, föltárva ezeknek fordulatokban gazdag történetét.

Mivel a könyvnek ez a fejezete merőben új, és nem egy tekintetben meglepő tényekkel szolgál, talán nem lesz haszontalan, ha viszonylag részletesebben ismertetjük.

A négy szlovák név közül kettő nem más, mint a németből és a magyarból való puszta átvétel. — A sziget német nevének átvételéből származó Ssuty fSúty) csak egyetlen forrásból ismeretes, ezért a szerző föltevése szerint ez a név csak alkalmi alakulás, mely nem volt soha társadalmi érvényű. — A sziget magyar nevének kölcsönzéséből származó Galokez, 111. Galokes viszont több száz éven keresztül a ívan használt névalak volt. Keletkezésében a szerző föltevése szerint szerepet játszc !ak a 16—17. században a törökök elől menekülő horvátok és szlovénak, akiknek eg> része a Csallóközben, ill. annak közvetlen közelében telepedett meg, s így érthető miidon átvette annak magyar nevét, majd azt közvetítette a szlovákok felé. — A Gálokez, ill. Galokes név a Csehszlovák Köztársaság megalakulásáig volt aktív használatban; az ezt követő évtizedben az újonnan bevezetett mesterséges nevek hatására lassan kiszorult a köztu- datből. A természetes népi átvétellel alakult és legalább háromszáz éves múltra visszatekintő név kiküszöbölésének csupán egyetlen oka lehetett: a név magyar eredete.

A sziget harmadik szlovák neve a Žitný ostrov, melyet a Galokez, ill. Galokes helyett hoztak létre mesterségesen. A név történetét eddig teljes homály fedte; feltárása — mely Püspöki Nagy Péter érdeme — nem kis meglepetésekkel szolgált. Kiderült, hogy a név Prágában született, mégpedig 1885 és 1887 között, tehát épp száz évvel ezelőtt; megalkotói az ismert cseh lexikon, az Ottüv slovník náučný címszójegyzékét előkészítő szerkesztőbizottság tagjai voltak. Jogosan merül föl a kérdés: vajon miért tartották szükségesnek a cseh lexikonszerkesztők, hogy a monarchiának egy másik országában fekvő tájegység nevét önkényesen átkereszteljék? A szerző fejtegetéseiből megtudjuk, hogy a Csallóköz addigi szlovák nevének megváltoztatása része volt annak a nagyszabású szlovák névadó programnak, mely még az 1830-as évek végén indult, majd az 1848-i prágai első szláv kongresszus hatására újabb lendületet vett, s melynek célja az volt, hogy Magyarország nem szláv hangzású helynevei szláv neveket kapjanak (a létező szláv nevek összegyűjtése és egységesítése mellett). E program végrehajtói a szlovák nemzetébresztők és a cseh hazafiak voltak, akik már a múlt században tisztábban látták a helynevek nyelvi formájának jelentőségét, mint közülünk ma is a legtöbben. A nevek természetes életébe való ilyen politikai indíttatású beavatkozásról lehet elítélő véleményünk; de még így is csak az elismerés hangján írhatunk a névalkotók bölcs előrelátásáról és reálpolitikusi érzékéről, akik már akkor azon voltak, hogy leendő