Irodalmi Szemle, 1989

1989/10 - KRITIKA - Lanstyák István: Helynevek a múló időben (Püspöki Nagy Péter: A Csallóköz neveiről)

országuk szláv jellegét minél teljesebben biztosítsák, amikor az még jócskán az álmok birodalmába tartozott.

A névnek — a Žitný osfroynak — nemcsak a keletkezése, hanem hivatalos megszűnése is meglepő és — tanulságos. — A Žitný ostrov 1919 után nem vált a sziget kizárólagos nevévé; a katonai térképek az Ostrov formát, a sziget negyedik számontartott nevét részesítették előnyben. 1958-tól pedig mind a Žitný ostrov, mind pedig egyszerűbb Ostrov vetélytársa hivatalosan megszűnt létezni. Ekkor ugyanis a Geodéziai és Kartográfiai Főigazgatóság mellett működő Névtudományi Bizottság törölte e neveket a helynevek hivatalos jegyzékéből. Az Ostrov változat még hébe-hóba ezután is fölbukkant, a Podunajská nížina (’Duna-menti alföld’), ill. később az ehelyett bevezetett Podunajská rovina {’Duna-menti síkság’) kiegészítőjeként (Podunajská nížina — Ostrov, ill. Podunajská rovina — Ostrov); ám a 80-as évek elején ez is eltűnt a térképekről. A Žitný ostrov nevet azóta legföljebb a helyi kiadványok (így pl. a Dunaszerdahelyi járásban megjelenő hetilap, a Csallóköz—Žitný ostrov) őrzik, és persze a szlovák nyelv szlovák és magyar nemzetiségű beszélői, akik nem is sejtik, hogy a név, melyet használnak, hivatalosan már harminc éve nem létezik.

Arra a kérdésre, miért nem került az új név, a Žitný ostrov egyértelmű elfogadásra, a szerző a következőképpen válaszol. Az új szlovák név összefügg a sziget német nevével, a Schüttinselle 1: ennek lefordítható részét, az Insel ’sziget’ közszót az ostrov ’sziget’ szóval adták vissza, a közszói jelentésvonatkozással nem rendelkező előtagot pedig — részbeni hangtani hasonlóság alapján — a žitný ’rozs-, búza- (melléknév)’ szóval cserélték föl. Ilyenformán a Žitný ostrov névnek ugyanaz a „hibája”, mint a kiküszöbölt Galokeznek: a sziget nem szláv múltjára emlékeztet.

Itt azonban meg kell jegyeznünk, hogy nyelvileg nem tartjuk kifogásolhatónak a Žitný ostrov alakulatot, annak ellenére, hogy már Václav Chaloupecký professzornak is az volt róla a véleménye, hogy a név „a német Schütt-insel összezavart szlovák változata” (idézi Püspöki, 222. o.). A név előtagja, a žitný melléknév ugyanis rendkívül szerencsés népetimológia, mely találó módon utal a sziget egyik legjellemzőbb sajátosságára: gabonatermő voltára, s ugyanakkor mégiscsak őrzi a sziget német nevének, tehát középkori múltja egy mozzanatának emlékét. A félreértések elkerülése végett meg kell még jegyeznünk, hogy a népetimolőgia műszó rendkívül félrevezető, és téves képzeteket kelt. A népetimológia alkotója ugyanis nemcsak a „nép” lehet, hanem egy konkrét egyén is, vagy akár tudós emberek egy csoportja, amint azt a Žitný ostrov név esetében is láttuk, amely nem természetes, népi, hanem mesterséges, íróasztal mellett született alkotás! Ez azonban az alakulás nyelvi jellegén mit sem változtat.

A fentiekből pedig azt a következtetést is levonhatjuk, hogy a Žitný ostrov név eltörlése a szlovák nyelvhelyesség szempontjából nem indokolt.

A könyv érdemi részének utolsó fejezete a Névtudományi tanulságok címet viseli. Itt foglalja össze a szerző azokat a módszertani kérdéseket, amelyek az előző fejezetek konkrét történeti és nyelvi anyagának tárgyalása során kerültek felszínre. Püspöki Nagy Péter könyve bizonyos értelemben vitairatnak is felfogható, melynek fő törekvése: rámutatni az eddigi, jobbára nyelvközpontú névfetjés gyöngéire, elégtelenségére. Konkrét adatok tömegével igazolja: nem elég egy nevet nyelvileg kifogástalanul megmagyarázni; ha a nyelvi megállapítások nincsenek összhangban a történelmi tényekkel, akkor a névmagyarázatot könyörtelenül el kell vetnünk. Láttuk pl., hogy a Csallóköz magyar nevének magyarázatai között több olyan is volt, amit nyelvileg többé-kevésbé valószínűsíteni lehetne. Ezért ha a szerző nem könyvet írt volna a Csallóköz neveiről, hanem egy — mondjuk — húszoldalas tanulmányt, ha tehát nem tárta volna föl a kérdéskör település- és birtoklástörténeti, vízrajzi, eszmetörténeti, eseménytörténeti stb. hátterét, akkor szinte lehetetlen lett volna egyik vagy másik föltevés helyessége, 111. helytelensége mellett állást foglalnia, a névmagyarázat keletkezési körülményeit, indítékait rekonstruálnia. Ezzel kapcsolatban érdemes szó szerint idézni az utolsó fejezetből egy bekezdést:

„Mindez azt bizonyítja, hogy az időből, a térből, a sokféleséggel jellemezhető történelmi valóság közegéből kiszakított hely- és földrajzi nevekre épített megállapítások, minden tetszetősségük és hihetőségük ellenére igencsak könnyen tévútra vezethetnek még komoly kutatókat is. Ezt a körülményt azért sem szabad figyelmen kívül hagyni, mert mind a magyar, mind a szlovák névtudományi megállapítások túlnyomó része pusztán hang- és szótörténeti alapokra, illetve soha be nem bizonyított, vagy éppen