Irodalmi Szemle, 1989
1989/10 - Mács József: Költők álmai (Rendhagyó találkozás; Toshiba távirányító)
Mács József Költők álmai RENDHAGYÓ TALÁLKOZÁS Történt nemrégen, hogy Zs. Nagy Lajos neves csehszlovákiai magyar költő meghívót kapott Balassagyarmatra író-olvasó találkozóra. Száz darabot adtak el a városban legújabb könyvéből, meg hát a szomszédos Nagykürtösi járás Zsély községéből való, így a néhai Nógrád vármegye kései atyánkfia ő is, akárcsak a magyar anekdotizáló próza fölülmúlhatatlan mestere, Mikszáth Kálmán, akit az utóbbi években az tesz egyre inkább naggyá, hogy Zs. Nagy Lajos barátom falujában, Szklabonyán született, amelyet csupán azért kereszteltek el egykoron Mikszáthfalvának, mert Zs. Nagy Lajos akkor még nem létezett. Egyszóval megérkezett Balassagyarmatról a meghívó levél, s ez a váratlan körülmény egyszerre bonyodalmas helyzetet teremtett. Zs. Nagy Lajost rádöbbentette a rideg valóságra, hogy neki tulajdonképpen akkor volt utoljára útlevele, amikor kéthetes szicíliai utazásra küldte őt lapunk, a Hét. Helyesebben mondva akkor sem volt, belügyminisztériumi főtisztviselők közbenjárására állították ki számára az útlevelet egy nappal a csoportos indulás előtt, aminek aztán az lett a kétségbeejtő kövekezménye, hogy Zs. Nagy Lajos a szomjas örömét szeszes itallal bőven megöntözve alig talált el a pozsonyi főpályaudvarra, amelyről azt hitte, hogy Palermo egyik tere, s ahol a maffia emberei már össze is terelték útitársait. Forog a föld, nappali és éjszakai arcát felváltva mutatja, ismétlődik a szicíliai utat megelőző bonyodalom is, miután a balassagyarmatiak rádöbbentették barátomat, hogy nincs útlevele. Még csak szabályosan beterjesztett útlevélkérelmet sem juttatott el az útlevélosztályokra a szabályoktól születése óta idegenkedő költő. És most kínok égetik a lelkét, töpreng munkahelyi szobájában, otthon a konyhájukban, a Kamzik söröző sarkában, ahol néhány kétes külsejű alvilági polgártársával is megosztja a gondját: hogyan juthatna útlevélhez azonnal, hiszen három nap múlva utaznia kellene. Már aludni sem tud az izgalomtól, egyre inkább úgy látja, hogy semmi sem lesz az utazásból, az érdekesnek ígérkező balassagyarmati iró-olvasó találkozóból, ha csak nem történik valami nagy-nagy csoda, amely a nevére kiállított útlevelet rögtön a zsebébe csúsztatná. S mert az óra mutatója száguldva forog körbe, már szitkozódik, fenyegetőzik, hogy ha nem tudja azonnal megszerezni az útlevelet, hazautazik a szülőföldjére, és határsértésre adja a fejét, átkel a természetes határt alkotó Ipolyon, csak még azt nem tudja, teheti-e úgy, mint Mózes, aki száraz lábbal kelt át a Vörös-tengeren, vagy ha mélyebb a folyó (hajózhatónak is feltűntették valamikor), akkor fürdőgatyára vetkőzve átúszik a túlsó partra, s úgy, ahogy van, csuromvizesen begyalogol klottnad-
