Irodalmi Szemle, 1989
1989/9 - HOLNAP - Hajdú István: A diktátor (elbeszélés)
Megtanultam írni, olvasni. A fejemet telegyömöszölték adatokkal, nevekkel, teóriákkal. Azzal a nagy csalással, hogy sose tudod, mire lesz még az életben szükséged, az ember élete végéig tanul. Fogadnék, hogy magyartanáromnak gőze sem volt arról, mi az idődilatáció, fizikatanárom meg a Szózatot sem tudta. Akkor miért akarnak az én fejemből adatszemétdombot csinálni? Ma már ez nem érdekel, csak úgy mondom, ez jutott az iskolarendszerről az eszembe. Kezdetben érzékeny voltam magamhoz és máshoz is. Megsirattam mások fájdalmát, segítettem a bajlódókon, irtottam a rossznak magját. Amíg ki nem nyílt a csipám. Rájöttem, hogy csak szemszög kérdése, mi a rossz és mi a jó. Továbbá arra is, hogy az emberekben eredendően el van hintve az egoizmus magja, ami minden gonoszságnak csírája. Sok minden nem sikerült akkoriban. Sikertelenségeimnek oka valószínűleg az a felszínes nemtörődömség volt a világ iránt, amelyet később elvetettem, és másokba tápláltam bele. Gonosszá és közönyössé váltam, harapva, rúgva a körülöttem lévőket. Rájöttem, nem babra megy a játék, és csörtetés nélkül egyhelyben toporognék. Tehetségem és fogékonyságom még jobban fokozta becsvágyamat. Üjra tanulni kezdtem, már nem hisztériásán és mindent, hanem agyafúrt rendszer szerint, sok kiskaput tárva hagyva az új, számomra hasznos információknak. Életem úgy rendszereztem, hogy már nemcsak belőlem zsige- reltek, hanem és is loptam mások tudásából. Kifejlődött bennem az emberek iránt a szelektálás képessége. Fel tudom ismerni a beszédes, az okos beszédes, a buta beszédes és a nem szívesen beszélő, szivacsagyú embertípust. Az álböl- cselkedő a legveszélyesebb. III Ugrálunk, ugrálgatunk. Előre, hátra, fel, le. Nem mindegy, hogyan. Nyitott szemmel, merészen és elszántan, vagy csukott szemmel, reszketve, tele gatyá- val. Ha az utóbbi szerint ugrunk, előre ugyan, de abba a világba huppanunk vissza, ahonnan jöttünk. Ez még jobban roncsolja hitelünket, erőinket. Ámbár aki nem eléggé elszánt, az ne ugráljon sehova, az üljön otthon a fotelban a kandalló mellett, és szívja a pipáját. Gondolkozzon a világ dolgain. Mást nem érdemel. A szép, új világba csak bekukkanthat. Ez a medúzaember. Ha kivetik a partra, kiszárad. al-III Rájöttem, hogy az emberek számára nagyon fontosak a kapaszkodók. Szinte mindenbe kapaszkodnak. Teóriákba, filozófiákba. Istenbe, a semmibe, egymásba. Ez az ún. halotti görcs az ujjaikban. Fogódzóikat saját szükségleteik szerint választják. Különleges érzéssel használtam ki gyengeségüket. A gazdagnak elég dicsérni vagyonát, hólyaggá püffed örömében. A szegényt egy szelet kenyérrel tettem lekötelezetté. Van, akinek a jóllakáshoz elég Isten szava, másnak a fegyver- ropogás. De a gonosz mindenkiben ott van. Elég volt sejtetnem velük, hogy ezt tudom, azonnal megszelídült a legvadabb tekintet is. Ilyen módon szépen lépegettem előre, embertársaim fejét köldökig a hasukba nyomva. Ha valaki bántott, nem az arcom másik felét tartottam, de amikor hátat fordított, egy jó nagy husánggal az orrába ütöttem a hipofízisét. A fájdalmat nagyon nehezen viselték, így jobbnak tartották elkotródni. A hasonszőrűeket azonnal felismertem. Sosem bántottuk egymást. Néha egymásba kapaszkodva, erőinket egyesítve új rabszolgákra vadásztunk. Iskoláimat sikeresen végeztem. Míg mások évekig próbálkoztak a felvételivel, al-II
