Irodalmi Szemle, 1989
1989/9 - HOLNAP - Cs. Liszka Györgyi: A dolgok mellett (Hogya György: Metszéspont)
Cs. Liszka Györgyi A dolgok mellett (Hogya György: Metszéspont) Hogya György nevével 1983-ban találkozhatott először az olvasó a Nő által meghirdetett irodalmi pályázaton. Aztán aki figyelemmel kísérte az Iródia-fílzetek oldalait, egyre többet olvashatott tőle; s róla igen biztató méltatásokat. Majd az Iródia mozgalom végakkordjaként megjelenő Próbaút című antológiának került legígéretesebb tehetségei közé. Ez a királyhelmeci fiatalember távol a főváros zajától, távol irodalmi és irodalmias- kodó klikkektől, csoportoktól, az ismeretlenség ködéből bukkant fel, jött, látott és győzött. A Főnix Füzetek sorozat huszadik számaként látott napvilágot novelláinak karcsú kötete. Emlékszem az Iródia összejövetelek idejére, amikor a CSEMADOK érsekújvári alapszervezetének épületében vagy a pinceklubban tartott lázas vitákon, irodalmunknak a késő esti órákba nyúló megreformálása közben a sok lelkes ifjú titán közt, valahol hátul, oldalt vagy a sarokban mindig ott ült csöndesen meghúzódva, szerényen egy bajuszos fiatalember. Hallgatott és figyelt. S ezt a hallgató és figyelő fiatalembert látom magam előtt mind a huszonegy Hogya-novella olvasásakor. A cselekményt, a történéseket kívülről, távolról szemlélő, csupán a dolgok lényegét, gondolatiságát megragadó, különös érzelmeket, hangulatokat keltő meditatív próza olvasói lehetünk Hogya György jóvoltából. Nem helyzeteket, szituációkat, nem is eseményeket, történeteket formál meg a meglepően jótollú szerző. Ö e látszatlényegek hátterét, a gondolatot, az érzést-érzelmet, a lelkiállapotot Írja meg, azt, ami bizonyos helyzetekhez, szituációkhoz vezethet, vagy azokat követi. Zárójelben megjegyzem, miért is meglepő számomra a „jótollú szerző” kifejezés. Nem az lep meg, hogy Hogya jótollú. Az lep meg, amit nemigen tapaszaltam még miná- lunk, a csehszlovákiai magyar irodalom berkeiben, első kötetes szerzőknél (sőt elég gyakran, sajnos, több köteteseknél sem): a szép magyar nyelv, a modorosságok, nyelvi ficamok, túlkomplikált, magyartalan szerkezetek nélküli tiszta, egyszerű, élvezetes szöveg. (Leszámítva a bizony igencsak sok nyomdahibát!) S tán ez is összefügg a fentebb említett gondolatisággal, a meditatív jelleggel — a tömörségre törekvés. S már ott is vagyok hajdani sttilisztikatanárom magasba emelt mutatóujjánál: — A tartalom és a forma egysége! Pazar! Rögtön az első novella (A dolgok mellett] már elmével arra készteti az olvasót, hogy megértse s kimondja: ott a lényeg. A dél-szlovákiai sorsokhoz, háborús és a háború utáni vészes időkhöz, szlovákosodó kisvárosok polgárainak létkérdéséhez, kisebbségi problémákhoz szokott olvasói szem elsőre azt pásztázza, vajon hogyan alakul a főhős sorsa, akit apja a sógorához küld, hogy megtanulja a „kereskedés alapjait”. Ehelyett, anélkül hogy észrevenné, megakad (mármint az olvasói szem) az utolsó mondat hasonlatán, melyben a hasonlított: a sok rejtett sors, a hasonló: egy öcs hazugságai. Bravúros gondolatszövés. Minduntalan ott vagyunk a dolgok mellett, ott, ahol a lényeg. S gyakran mégis csupán a dolgokat látjuk. Akár a kötet címe is lehetett volna ez a novellacím. Amit még fontosnak tartok kiemelni, az a misztikus légkör, amely körüllebegi Hogya valamennyi szövegét. Az a néhol már szinte hátborzongató, titokzatos sejtelmű az a megmagyarázhatatlan, izgalomba hozó és izgalomban tartó, túlviláginak ható megfoghatatlanság amit nevezhetünk véletlennek, istennek, sorsnak, végzetnek, bárminek, nem tudjuk, mi az. Csak körülvesz, a bőrünk alá szívódik és bizserget, míg be nem hajtjuk a könyv utolsó oldalát. Aztán egy ideig még utána is hátranézünk az utcán,
