Irodalmi Szemle, 1989

1989/9 - HOLNAP - Cs. Liszka Györgyi: A dolgok mellett (Hogya György: Metszéspont)

gyanús pillantásokat keresünk s vélünk felfedezni. Egyszóval: hatása alatt vagyunk a százegynéhány oldalt körülfonó misztikus atmoszférának.

Ehhez a gondolathoz tartozik a Faliórák és véletlenek című írás hőse, illetve (mivel már leszögeztem, hogy cselekményről Hogya novelláiban nemigen beszélhetünk, az elhanyagolható; s ha nincs cselekmény, nincs hős) a gondolat tulajdonosa. Sejtelmes módon hasonlít valakihez, a „hasonmása” valakinek, vár rá, keresi, de nem találkozhat vele. Az egész meditációt valamiféle nyomasztó, lúdbőrös sejtelem kíséri. S ez a hasonmás-motívum több novellában is felbukkan. Például a Halállépték címűben az idegsrófoló küzdelem után egy bábuval: „Szabályos emberalak, ragasztott fekete hajjal és bajusszal, kék farmernadrágban és sötétzöld anorákban, mint én (...) Egy sziklán feküdt, és amikor megemeltem, akkor vettem észre, hogy a feje hátul szét volt verve!” Vagy az Amikor az elefántok . . .-ban az idegen nő, akivel „annyira hasonlítunk egymásra”. A hasonlatosságok keresése ember és ember közt, a hasonló élmények, érzések, idegállapotok firtatása arra vall, hogy a szerző tán mégis ért azokhoz a térképekhez (amit az Estikék zizegésében kétségbe von egy titokzatos úriember), amelyek a lélek térképei.

Párhuzamosan ezzel szintén vissza-visszatérő gondolat az idegenségérzés állapota. A Depaysement című novella konkrét fejtegetésén kívül („A Depaysement.., tudja ez olyan ... lefordíthatatlan ... a mi nyelvünkön azt jelenti, hogy otthontalanság .. . vagy idegenben érzett kellemetlen érzés...”) szinte mindenütt találhatunk rá utalásokat, ezt sugallja az egész novellagyűjtemény.

Mindezek mellett s mindezekkel együtt fellelhetők e kötetben a kesernyés humor, a fanyar irónia, az egyáltalán nem kacagtató, még csak nem is nevettető, inkább megdöbbentő, hátborzongató groteszk fordulatok jegyei (Szilveszteri tréfa, Egy jő tanács). S bár a bölcselet szintén egyik általános meghatározója Hogya novelláinak, némelyekben konkrét filozófiai eszmefuttatások, elméletek alkotják a gerincet [Az igazság útja).

Az erőtlenség s a kopottasabb szerkezet, az egység felaprózódásának enyhe jelei két novellában észlelhetőek: A CSIM-akcióban és A görcsben. Ezek olvasásakor éreztem úgy, hogy itt Hogya talán a „dolgok mellett” maradt.

Nem így a Sziszüphosz mosolyában, amely a kötet egyik legjobb írása. Egy magatartásforma, az emberi méltóság, a megalázott és megalázó sajátos szemszögű ábrázolása.

S benne fogalmazódik meg a lét elviselhetőségének hogyanja, amit annyi mindenki keresett már, keres és tán keresni fog mindig. Ez a küzdelem s a keserű remény: a mosolyogni tudás, amely Hogya szerint is „kész röhej”.

A szlovákiai magyar irodalomnak hagyományokat kereső és tápláló, múltat kesergő és jövőt féltő, helyhez kötött jellegzetes típusokat, életformákat, sorsokat és tájakat ábrázoló művei, vagy a moderneskedésnek a testi gyönyörök és csömörök, gátlások és gátlástalanságok, különböző szexuális zavarok, kielégítetlen vágyak és tobzódó fajtalankodások polgárpukkasztó leírásába fulladó kezdeményezései után kellemes meglepetés Hogya György kötete. Félreértés ne essék, nem lebecsülni, lekicsinyleni akarom az említett műveket. Vallom sokakkal, hogy helyük és szerepük van, s nem csupán az a sokat emlegetett úttörő. Ugyanakkor azt is el kell ismernünk, hogy a csehszlovákiai magyar szépirodalom egyáltalán nem hasonlítható egészében ama József Attila-i libasülthöz. (De ha az volna is, az állandó libasültevéstől is csömört lehet kapni.)

És most itt ez a Hogya-kötet A gondolkodó embernek a világ bármely táján érvényes térképe. Távol Kukkóniától, Gúnyárd megyétől, távol a behavazott horhosoktól, press- burgi utcáktól, Tisza-, Duna-, Garam- és Vág-vidéktől, elvonatkoztatva helytől, időtől megjelent a csehszlovákiai magyar homo sapiens. Üdvözlet érte a szerzőnek!