Irodalmi Szemle, 1989

1989/1 - HOLNAP - Csóka Tibor: Égigérő álmok (elbeszélés)

táti —, ecseteli a gyönyört, a hetedik mennyországot, a mindent eldöntő mozdulatokat. Nem tudja, szakmai berkekben hogy hívják ezt a folyamatot, de olyan jó volt, olyan jólesett, hogy elhatározta, ezentúl csak ezt fogja gyakorolni.

Fekszenek a fűben. Olyan magas, hogy eltakarja őket a világ gyarló dolgai elől. A csend fenséges, a víztükör sima, ők gondolataikba temetkeznek. Jót tesz nekik a pihenés, a mocorgásnál még érzik a délutáni konyhasúrolás fájdalmait.

Hosszú az átélt koraeste gyönyöreire emlékezik. Ellágyul, izmai elernyednek, mosolyog, szája szegletéből csorog a nyál. Hogy Alacsony mire gondol, nem tudni, arca komor és a fogait szorosan zárja. Egyszerre ricsaj és zsongás veszi körül őket, egy tucat fiatal fut a tóparthoz, hangoskodva vetkőznek. Vidám egy parti, az biztos, gondolják mindketten. Alacsony arca felderül közben, a fiatalok meztelenek és remekül érzik magukat. Játszanak, fogócskáznak, egymás fejét nyomkodják a víz alá, a vízcseppek megcsillannak a lányok mellén, vizes hajuk izgatón repdes a világba. Két fiú a karjaiban hoz ki egy lányt a vízből, csókolgatják, szeretgetik, a lány meg a nyelvével pásztázza végig a testüket, aztán elbuknak a magas fűben. A többiek döbbenten nézik az egész jelenetet, majd az egyik fiú a szájába veszi a legszebb lány pici mellét, és az egész csapat eltűnik a magas fűben. Boldog nyögések és csodálkozó nyeléáek hallatszanak.

— Nahát — mosolyog Alacsony —, hogy mik vannak a világban! — és végighúzza kezét a sliccén, megrázkódik, sóhajt egy nagyot. — Gyere egy sörre — mondja aztán Hosszúnak. Átkarolja, és ahogy elhagyják a csapodár társaságot, Hosszúnak eszébe jut, hogy az a lány, Glória barátnője, pár órával ezelőtt kínálta fel magát. — Nahát — mondja ő is, vidám kacagásba kezd, barátja is rázendít, a vidám torokhangok egészen a kocsmáig kísérik őket.

A kocsmában nagy a heje-huja. Itt mindig jó a hangulat. Az emberek fellélegeznek az asszonyi iga alól. Most is tele van füsttel, részegekkel. Valami kirándulók jöttek, itt lehetnek elszállásolva. Tipikus idegenes megjelenésükkel, gondtalan arcukkal nem illenek a kocsmai képbe. A két barát letelepszik, sze- vasztok, ficsúrok, üvölt feléjük a kocsmáros, és leteszi a szokásos sört, rumot, kétszer. Dögölj meg, te féldisznó, sziszegi a fogai közt Hosszú, a jókedvüket nem veszítik el, tovább isznak, nézik az embereket, mindenkihez van egy-két szavuk. A féldisznónak egy nő is segít, fekete miniszoknyát, fekete mintás harisnyát hord. A nép több borravalót ad, amikor fizetés közben megengedi, hogy megtapogassák a lábszárát, combjait. A féldisznó ilyenkor vagy félrenéz, vagy annyira elfoglalja az italmérés, hogy egyszerűen nem ér rá ilyen kicsinyes dolgokra figyelni.

A fal és a söntés között ülnek, az egész terepet szem előtt tarthatják. A kocsmáros lemegy a pincébe, kiürült a hordó, újat ver csapra. A pincérnő feléjük tart, leteszi a megrendelt italt, úgy hajol az asztalra, hogy Hosszú ellát egészen Tokióig. Szép kis hegyek vannak Japánban, gondolja, a hormonok a fejébe tódulnak, simogatni kezdi a lábszárait, combjait, a nő elhúzódik, de csak úgy lassan, mintha nem is akarná, s közben odahajol a fiúhoz. Várj meg záróra után, suttogja csábosán, és végighúz a kezével az asztal alatt. Hosszú megrez- zen, élvezi a helyzetet. Az élet tovább zajlik, a vendégek simogatják a pincérnó lábait, megpaskolják a fenekét, a kocsmáros meg nem mer odanézni.

— Záróra, uraim! — szól erélyesen, mire a felfűtött vendégek felhorkannak, egy meggondolatlan kézből súlyos pohár repül, pontosan fejbe találja.

A mentőkocsi éles szirénája sem veszi kedvét a zajgó tömegnek. A doktor is felhajt egy pohárka szíverősítőt, aztán bekötözi a kocsmárost, és felrakatja a kocsira. A pincérnő kedvesen, nyájasan fizettet a vendégekkel, útnak indítja őket hazafelé.