Irodalmi Szemle, 1989

1989/9 - FIGYELŐ - Mészáros Károly: Leleplező regények (Jegyzetek a szovjet irodalomból)

is belső ellenállást fejt ki a fennálló politikai hatalommal szemben, ez a harc azonban tudatosabb a Szasa Pankratovénál.

A„fehérruhások” maguk a tudományos dolgozók, akik így vagy úgy a szovjet tudományt igyekeznek gazdagítani. De mivel a haladásellenes liszenkóista oldalon állnak, inkább kerékkötői a fejlődésnek, mint előmozdítói. Ebben a világban is eltorzult minden. Nem a tények döntenek, hanem azok, akik megideologizálják a tudományt. Márpedig a tudományos életben a kísérletek által bizonyított tények a mérvadók. A regényben éppen a fordítottjának vagyunk a tanúi. Egy sikeres kísérlet nem nyerhet létjogosultságot, mert abban az esetben — a párt által is támogatott — liszenkóista szemlélet szenvedne vereséget. A kutatóintézet egy kis csoportja — a liszenkóisták ellenében — az öröklődés hatását és lehetőségeit igyekszik bebizonyítani, esetünkben a krumpli nemesítése révén. Egy dél-amerikai vadon termő, a betegségekkel szemben szívós krumplifajtát (a burgonyabogár sem támadja meg) igyekeznek egy hazai jól termő fajtával „megszelídíteni” oly módon, hogy az mindkét fajtának megtartsa a genetikai előnyeit: a jó terméshozamot és az ellenállóképességet. Világraszóló tett lenne. A nyugati kísérletek nem vezettek eredményre. E regény tehetséges hőse, az egyszerűen csak Trolibusznak nevezett tudós azonban rájött a dolog nyitjára, titokban végzett kísérletei eredményesek. Bemutatni, s most már nagyobb területen végezni a kísérleteket azonban nem lehet, mert ezzel csúfos vereséget mérnének a „népi akadémikusokra”. Marad a rejtőzködés s az üldöztetés. Már-már krimiszerűvé válik a regény: Trolibusz bujdosik, féltett kincsét Gyezskinre bízza, aki véglegesen az ő pártjukra, vagyis a haladás pártjára állt. Trolibuszt elfogják, Gyezskin menekül, viszi magával az „alanyt”, hogy távoli vidéken, „száműzetésben”, tovább kísérletezzen és megkettőzze, megsokszorosítsa a termést.

Ebben a regényben is, akár a fentiekben, a döntésnél kiütköznek a jellembeli tulajdonságok. Dönteni kell: ki hová áll! Azon kevesek, akik hisznek a tudománynak és a tényeknek, a kísérletezők mellé állnak, vállalván a kockázatot, az üldöztetést, sőt a halált is, a gyávák és a karrieristák (a többség) a vaskalaposok mellé. A győzelem természetesen nem kétséges, hiszen az ötvenes évek második felében hozott párthatározatok ezen a területen is hatottak, győz az új „krumpli”, de az elpusztított, a büntető- táborokban megnyomorított tudósokat nem lehet feltámasztani. Nem kerül elő Trolibusz sem.

A regény optimistának tűnő befejezését ez „keseríti” meg. S ez egyúttal ítélet is.

A tudományos kutatóintézetek világába vezet bennünket Danyiil Granyin szovjet-orosz prózaíró is új regényében, A Bölényben. E regény nem tartozik a „húszéves regények” közé, de annál inkább a leleplezők sorába. A regény hőse ismert tudós, Nyikolaj Tyi- mofejev-Reszovszkij genetikus (a Bölény), akinek a sorsát a szovjet élet legválságosabb időszakán át, a polgárháborútól egészen a XX. kongresszusig kísérjük végig. S ezt változatos írói eszközökkel jeleníti meg az író; Idősíkok váltásával, emlékezésekkel, különféle események elbeszélésével. A tudós küzdelme, kitartása és erkölcsi helytállása példamutató. Nem hasonlítható Dugyincev hőseihez: nem a titkolódzók, bujdosók közül való. Robusztus alkat, felül tud emelkedni kicsinyes emberi és politikai manővereken. Inkább Ilja Ehrenburg párizsi tudósára, Oumas-ra emlékeztet (a Vihar és a Kilencedik hullám c. regényeiből). Persze Bölényt mindehhez bizonyos körülmények Is hozzásegítik. Elsősorban az, hogy a legnehezebb időszakban, a harmincas évek végén, tehát a hírhedt sztálini perek idején egy németországi kutatóintézetet vezet, és hazatérésre semmi reménye, hiszen tudja, hogy tudóstársait sorra letartóztatják, kivégzik vagy büntetőtáborokba dugják. A szovjet tudományt tehát külföldön, egyetemes módon segíti, dacolva a fasiszta manőverekkel is. Mert Granyin szerint, s ez már közhely is lehetne, a tudomány az egyetemes emberi haladást szolgálja, nem lehet leszűkíteni egy országra vagy egy csoporira. Valóban, ezt Dugyincevnél is megfigyelhetjük, hiszen részfeladatokat — amelyek nélkül nem állna össze az egész — mások végeznek el, esetleg külföldön kísérletezi ki egy tudós. A második világháború végén ez a német kutatóintézet „szovjet kézre” kerül, s Bölényt börtönbe csukják. Természetesen ezt is kiböjtöli. „Ezt a regényt az embernek egy ültében kell elolvasnia; a legjobb lapjai erősen emlékeztetnek Stefan Zweig életrajzi műveire. A főhős sorsa egyedi: a történelem sodra őt mintha nem is érintené, csak legvégül ragadja magával” — írja a regény bevezető esszéjében