Irodalmi Szemle, 1989
1989/9 - FIGYELŐ - Mészáros Károly: Leleplező regények (Jegyzetek a szovjet irodalomból)
Jevgenyij Szidorov. S igaza van. A lebilincselő regényben egy bonyolult, kiváló emberi jellemet és érdekes történelmi szituációkat ismerünk meg. 8 Mi a hozadékuk ezeknek a „leleplező” regényeknek” A világ, amelyet bemutatnak. A szenvedés, a hóhér kötele és a letagadhatatlan történelmi igazság. Mert szenvedés van más művekben is, azokban a művekben is, amelyek másképpen, a „másik oldal” felől mutatják be a kort, mint például Az acélt megedzik, a Cement, vagy a Feltört ugar c. regények (hogy csak a jobbakat említsem]. A szocialista realizmusnak ezek — a maguk nemében — kiváló alkotásai (a jelen sorok írója érdeklődéssel olvasta ezeket a műveket is újra nemrégiben), mégis — vakon — nem vesznek tudomást a körülöttük zajló bűnös eseményekről, az emberek eltűnéséről, az ártatlanok meghurcoltatásáról. Mondhatnánk, művüknek nem ez a témája, egy másik életből veszik tárgyukat. Nincs másik élet! Csak egy életnek több oldala, s ezt megkerülni... Ennek ellenére mégis azt kell mondanunk, hogy így együtt lehet ábrázolni és kimondani „a nagy orosz igazságot”. Pavel Korcsagin és Szasa Pankratov egyazon korban harcolnak kétféle igazságért, de egy célért. Talán ha azok hiányoznának, szegényebbnek éreznénk magunkat. A baj az, hogy ezek a művek csak most vonulhattak be a szovjet irodalomba, s ezáltal a köztudatba. Az olvasóknak egy teljesen új világgal kell megismerkedniük, új szavakat kell megtanulniuk (vagy csupán feleleveníteniük?), mint pl. kínvallatás, száműzetés, láger, Szibéria. Az építés helyett a rombolást! E művekben a test és a lélek elnyomorítása a hatalom fő célja. Hogy sikerül-e? Embere válogatja. Inkább nem, mint igen. „Az embert megölni lehet, megtörni nem.” Nem egy esetben érvényesül e művekben ez a Heming- way-igazság, bár inkább csak a főhősökre jellemző, a karakteres emberekre. De annyi aljasság történik ezekben a regényekben, hogy elborzad az ember. A hatalommal való visszaélés, elferdült emberi gondolkodás, a rabság félelmetes iskolája — mind-mind töri az embert, hajlítja derekát, öli a lelket. Nem akármilyen jellem az, aki ebben az embertelen világban ember tud maradni! A leleplező regények száma ma már sokkal nagyobb, mint amennyit e tanulmányunkban be tudtunk mutatni. És sokkal nagyobb és kimeríthetetlenebb az a világ, amellyel a művek foglalkoznak. Mintha háború dúlna ... Biztosak lehetünk abban, hogy amiként a párt XX. kongresszusa után megindult a leleplező regények áradata, most — az átalakítás éltető légkörében — szintén megindul egy sokkal, de sokkal nagyobb „leleplező” folyamat, amely nemcsak a „régmúlt”, a harmincas évek politikai hibáit és koncepciós pereit leplezi le, hanem a félmúlt vagy netán a közelmúlt hibáit is. A Bölény ezekből csupán egy... És isten óvjon, hogy a szelepek ismét becsukódjanak, s a művek újból asztalfiókba kerüljenek! Ojabb húsz évre már nincs időnk! Az ember szíve örül, ha kezébe veheti ezeket a műveket. Mint ahogy korábban tehette A fehér gárdával, A Mester és Margaritával, most úgy dédelgeti a Zslvago doktort és a többit! Gyönyörködik Szasa Pankratovban, Igor Bugajevben, Ivan Gyezskinben, Varja Szergejevnában, Lena Bugyaginában, ezekben a szovjet fiatalokban. És a többiben! Árasszatok el bennünket, művek és hősök, legyen minél több belőletek! Egy könyvtárnyit, egy hegynyit is végigolvasunk, és szeretni fogunk. Minél több van belőletek, annál visszafordíthatatlanabbá válik a haladás útja. Külön kell szólnunk a magyar fordítókról és kiadókról. A műfordítók leleményesen és mindamellett magas nyelvi szinten tolmácsolták ezeket a nem könnyű műveket. Az Arbat gyermekei és A Bölény viharos gyorsasággal, folyóirat-közlésben került az olvasók elé, de könyvbeli megjelenése sem váratott sokáig magára. A Soproni András, Ni- kodémusz Elli, Szabó Mária, Arvay János, A. Fodor Ágnes és mások által tolmácsolt művek mindannyiunk nagy élményei közé tartoznak. Hogy élménnyé válhatott, abban nekik is nagy szerepük van. S azt hiszem, a versenyfutás az idővel folytatódik.
