Irodalmi Szemle, 1989
1989/9 - FIGYELŐ - Mészáros Károly: Leleplező regények (Jegyzetek a szovjet irodalomból)
A magyar olvasó, aki Trifonov főbb műveit végigolvasta, alig találkozott alakjával. Néhány elbeszélésében azonban felbukkan. Hol mint kisgyermek, hol mint kamasz fiú szerepel. Eleddig nem tudtuk hová tenni ezt a furcsa gondolkodású, igen érzékeny és művelt kisfiút, aki érdeklődéssel figyeli a felnőttek világát, de nem tudja megérteni, megfejteni azt. Csak azt érzi, hogy valami különleges események zajlanak körülötte. Feltűnnek és eltűnnek emberek, népes rokonságukban különleges dolgokról pusmognak az emberek. Igor ott táblából köztük, és nem érti beszédüket. Külön-külön minden szót ért, együtt semmit. Most már tudjuk, hogy az író Igoron keresztül igyekszik megérteni a dolgokat, amelyek a szovjet társadalomban 1937—1942 között végbementek. Tjidjuk ma már azt is, hogy Trifonov pályája kezdetétől — tehát a hatvanas évek elejétől — haláláig formál- gatta Igor alakját; különböző megszakításokkal írta regényét, amely végül is torzóban maradt. Öt évvel halála után, posztumusz műként jelent meg az Eltűnés, ez a legmélyebb, legdrámaibb mű a személyi kultusz időszakáról. Az író gyermekkora világát kutatja, apja és Misa bácsi, s mindazok — népes rokonságuk — titokzatos eltűnését, akik teljes szívvel és lelkesedéssel vettek részt az októberi forradalom új világot teremtő harcaiban. Erről az időszakról többször mesélnek Igornak, büszkélkednek vele. A fiú ámulva hallgatja apja és Misa bácsi hőstetteit, és sehogysem érti, hogy ezek az erős férfiak, akik kivont karddal rohantak a fehérek ellen, miért suttognak most falfehéren a félelemtől, miért oly idegesek, miért futkos atyja fűhöz-fához valakinek az ügyében. Aztán néhány elejtett szóból — mert hát őt, ugye, a lábatlankodó kisfiút, nem avatják be semmibe — megtudja, hogy Pása bácsi nyilván csinált valamit, mert letartóztatták ... A gyermek nem érti. Mi azonban, sajnos, az íróval együtt értjük, hogy mi történik. A legszomorúbb az, hogy Trifonov mindvégig tudta, amit mi csak sejtettünk, és csak mostanában látunk teljes (?) valóságában — főként az írók művein keresztül, de a történészek által nyilvánosságra hozott adatokból is —: hogy ezek az emberek egy kishitű, paranoiás politika ártatlan áldozatai voltak. „A koncepciós perek időszaka” az író gyermekkorára esett. Fájdalmas időszak. A gyermek, aki hitt apjában, és csodálattal tekintett a felnőttekre, nem érti, hogy lehettek ezek az emberek egyik napról a másikra japán (német, török, spanyol, román stb.) kémek, trockista összeesküvők, a haza ellenségei. Igor sohasem hiszi el, hogy apja bűnös, és már gyermekfővel rá kell döbbennie, hogy a becstelenség nagyobb erő, mint a becsületesség, a hazugság többet ér, mint az igazság, és az őszinteség egyenlő az árulással. A személyi kultusz dühöngő terrorja mindvégig foglalkoztatta az írót, sokféle formában próbálta megfogalmazni, mígnem többéves küszködése regénnyé állt össze, ha torzóvá is. A regény befejezetlensége nem zavar bennünket, hiszen a történet így Is egész, csak azt sajnáljuk, hogy a mű nem vaskosabb, mert akkor hosszabb ideig lehetnénk együtt Igorral, s hosszasabban boncolhatnánk világát és a körülötte zajló eseményeket. Talán azt is megtudhatnánk, hogy végül Igor is felfog valamit ebből a kavargásból. Továbbgondoljuk a regényt... Bár ez szükségtelennek látszik, hiszen Jurij Trifonov főbb műveiben — a Máglya]ényben, a Ház a rakpartonban, a Hely és időben vagy Az öregben — maga gondolja végig a történést. így nekünk nem marad más hátra, mint elbúcsúzni Igortól és fájdalmas-keserves világától, s megkeresni másutt az alakját. 7 Míg Trifonov regényeit sorra olvashatja a magyar olvasó, addig Vlagyimir Dugyincevről alig tud valamit. Nagy sikerű és óriási hatású, szenvedélyes vitákat kiváltó regénye, a Nemcsak kenyérrel él az ember megjelenése (1958) után alig publikált valamit. Nem is publikálhatott, hiszen a Fehérruhások az íróasztal fiókjából került elő. A hatvanas években irta. Vizsgáljuk meg közelebbről ezt a nagy sikert arató regényt (úgy látszik, Dugyincev csak nagy hatású regényeket hajlandó írni). Ez a műve is, akár az előbb említett, a tudományos kutatóintézetek világából meríti tárgyát, s műfaji szempontból leginkább Ribakov nagyrealista művéhez hasonlítható. Dugyincev hőse — aki tapasztaltabb és idősebb Ribakov hősénél —, Ivan Fjodorovics Gyezskin tudományos kutató
