Irodalmi Szemle, 1989
1989/9 - FIGYELŐ - Mészáros Károly: Leleplező regények (Jegyzetek a szovjet irodalomból)
ditásokat. Mi hiszünk az asszonynak, mert mi — a mai eszünkkel — sejtjük, hogy ez valahogy így kezdődhetett. Figyelték, lesték az embereket, adatokat gyűjtöttek róluk, aztán egyszer csak behatoltak a házukba. Mindig éjjel jöttek, az éj leple alatt vitték el az embereket. Hogy ne lássa senki, és annál félelmetesebb legyen. Szását is éjjel vitték el. „Ne csináljon botrányt, magasabb helyen döntöttek így!” — ezzel akarták megnyugtatni a fiáért remegő asszonyt. Nem csinált botrányt, de benne megváltozott valami. Az egyszerű, tűrő asszonyból lázadó, küzdő asszony lett. Előbb leleményesen kinyomozza, hogy melyik börtönbe szállították a fiát, mert még azt sem mondták meg neki. Mintha nem is az ő fia volna. Ellenség. Aztán elintézi, hogy élelmet, ruhát vihessen a fiának. Még találkozót Is kiharcol, ű az az anya, akiről annyit Írtak az orosz regényekben. Az orosz anya, aki mindenki ellenében kiáll a fiáért. Mindvégig kitart. Így magasodik hőssé a háborús hisztéria szenvedései közepette is. Egyre szilárdabban hisz fia ártatlanságában, és egyre szigorúbb a vezetéssel szemben. „Mindenkire sor kerül, aki nem védi meg a fiamat. Mind odakerültök!” — mondja a fia nagybátyjának, az uráli gyárigazgatőnak. Három év száműzetést sóznak a fiű nyakába. Az összeesküvés vádját nem tudják rábizonyítani. Három év Szibéria. Mintha évtizedeket lépnénk vissza, a dosztojevszkiji világba. Itt azóta sem változott semmi. Ezekben a szétszórt szibériai falvakban mindig is voltak száműzöttek. Korábban a cár atyuska, most a szovjethatalom küldi ide őket. Nekik minegy. Egykutya, hogy gróf, katonatiszt vagy bolsevik jön ide. Mind elítélt. Az életmódjuk az évszázadok alatt állandósult, meggyökeresedett. A szovjethatalom alatt annyiban nehezedett a száműzöttek helyzete, hogy a falvakban megalakultak a kolhozok, egyre kevesebb a magángazdálkodó, őket pedig az utóbbiak tartották el. Olcsó munkaerőként. Mégis fenntartották az életüket. A kolhozba viszont nem veszik fel őket, sőt ellenségesen tekintenek rájuk. Ribakov bravúrosan, bár olykor romantikus ízekkel jeleníti meg a huszadik századi száműzöttek sorsát. Ez is az orosz élethez tartotzik. Alig tizenöt évvel október után forradalmároktól hemzsegnek a szibériai falvak. A kulákoknak kikiáltott volt vöröskatonák, a Vörös Hadsereg magas rangú tisztjei vezeklik le itt mondvacsinált bűneiket, együtt az anarchistákkal és a szovjethatalom valódi ellenségeivel. Miközben fél szemmel Szását figyeljük, szemünk elé tárul a többi arbati gyermek sorsa, és a felnőtteké is. Sztálin monológjai pedig kegyetlenül folytatódnak, és egyre vészterhesebbek. Oda lyukad ki mindig, hogy pusztítani kell az embereket... És megfélemlíteni. És letartóztatni. És vallatni. Amíg ki nem készülnek, és el nem ismerik bűneiket. Középkori módon — mit középkori módon, akkor minden világos volt: tűz, vas, fogaskerék ... Itt az eszközök modernebbek. Lélektani ráhatás, némi fizikai erőszak. S ha bevallják, ha nem (legtöbbször igen), száműzni őket, büntetőtáborba velük. Ilyen egyszerű a sztálini masinéria. Most ismerkedünk vele, mert eddig rejtve volt előttünk. Eltitkolták, hogy ilyen is létezett. Csak a másik arcukat mutatták. A nevetésüket. A sírás itt van, ezekben a könyvekben. Például Sínkó Ervin memoár-regényében lEgy regény regénye) vagy Lengyel József posztumusz könyveiben, a Szembesítésben, a Beszélgetésekben, a Naplűfüzetekben. Tanúnak hívhatjuk Arthur Koestler regényét, a Sötétség délbent, George Orwell 1984-ét az Allatfarm\&t, Szolzsenyicintől az Ivan Gye- nyiszovics egy napját, vagy azt, amelyiket éppen ezekben a napokban olvasunk, Alek- szandr Gorbatov Evek és háborúk\&t\ Micsoda tárháza a megaláztatásoknak, az emberi kiszolgáltatottságnak, az ember semmibe vevésének. Micsoda aljas politikai manőver áldozatai ezek az emberek! Szinte megrémülünk, ha mindezt végigolvassuk. De át kell rágni magunkat rajta, hogy felismerjük, honnan fenyeget bennünket a legnagyobb veszély. Szasa sorsa egy a sok millióból. Ribakov még kíméletes is vele, hiszen ő szépirodalmi regényt ír, egy hőst ábrázol. Kicsit ki is színezi az életet, nem hagyja a pocsolyában: Szasa szovjet fiatal, példakép a terror idején. Nem veszi el hitét, hű marad a néphez, a párthoz. Szasa új hős típusa a XX. századi szovjet irodalomban; ellenálló, aki nem a külső, hanem a belső ellenség ellen lázad. Született a harmincas évek elején, a sztálini önkény idején. Tulajdonképpen nincs is min csodálkozni: minden terror megszüli az ellenállóit is. Abban új, hogy ezek az ellenálló hősök csak most születtek meg, a
