Irodalmi Szemle, 1989
1989/9 - KRITIKA - Aich Péter: A Csallóköz neveiről
A ich Péter A Csallóköz neveiről Nemzetiségi létünk irodalomközpontú jellege köztudott; én itt csak azért említem, hogy félénk sóhaj erejéig megkockáztassam a kérdést: vajon miért? Több oka lehet, talán a kellő fórum is hiányzik ehhez, ám annak, hogy nemzetiségi kultúránkat előszeretettel irodalomra (ill. néprajzra) szűkítjük, elsősorban mi valljuk kárát, önérzetben, öntudatban, gazdagságban. S közvetve az egész társadalom, hiszen — miként a szivárvány is azért szép, mert tarka, sokrétű — minden társadalom csak gazdagodhat egy-egy új ecsetvonással. Még akkor is, ha nem föltétlenül mindenki ért egyet azzal az ecsetvonással. Ilyen szempontból nemzetiségi létünk egyértelmű gazdagodásának tekinthetjük Püspöki Nagy Péter új könyvét, amelyben a Csallóköz neveit taglalja (Püspöki Nagy Péter: A Csallóköz neveiről; nyelvészek és történészek feltevései a sziget magyar, latin, német és szlovák neveinek eredetéről és jelentéséről; adalék a névfejtések történetéhez; A Magyarságkutatás Program Budapest támogatásával kiadja Györ-Sopron megye levéltára Győr, 1989). Kétszázharmincnyolc oldalon sorakoznak az adatok, eredeti dokumentumokról készített fényképekkel illusztrálva s a tudományos összegezés. Ezt követi negyvenkét oldalon a szlovák és németnyelvű összefoglalás, majd ötvenegy oldalon a hely-, név- és tárgymutató. A közvélemény előtt Püspöki Nagy Péter neve nem ismeretlen. Rendkívül olvasmányosan megírt történészi munkái mindenkiben tiszteletet ébresztenek már csak a fölhasznált irodalom jegyzékére való tekintettel is, hiszen az olvasó gyorsan rájön, hogy ez nem pusztán névsor, hanem a könyvben élő, állandóan idézett, reális kiindulópont. így van ez A Csallóköz neveiről című munkájában is. A könyv valóban tiszteletet parancsoló, a szerzőre jellemző alapossággal megírt mű, melyben minden állítást eredeti dokumentumokra való hivatkozással támaszt alá. Következetesen hű marad tudósi etikájához, amely szerint szinte sohasem merít szekundáris irodalomból, s ha igen, utánanéz a szerző forrásainak. Kutatómunkássága etikájából adódik az is, hogy konklúziót sohasem föltevések alapján vonja le: a mérték mindig az eredeti dokumentum, s annak helyes értelmezése (olvasata) az adott környezetből eredően. Tehát nem kiragadott szövegrészietek, szavak alapján ítélkezik, hanem következetesen annnak is utána néz, ki a szöveg írója, hol íródott, s milyen összefüggésben, hiszen mindez az értelmezés (a helyes megértés) fontos tényezője lehet. Püspöki Nagy Péter stílusának sajátossága, hogy az olvasót nem fölvilágosításra, kioktatásra szoruló tanulóként kezeli, ellenkezőleg: kézen fogja, beavatja a kutatás nehézségeibe, buktatóiba, s vele együtt lépésről lépésre világos, logikus okfejtéssel jut el tételei magyarázatához. S ez bizony meggyőző módszer, mert az olvasó érzi: nem akarják félrevezetni a „bizonyítsuk be, hogy” módszerrel, hanem egyenrangú partnerként fölfogva őt a „vizsgáljuk meg, vajon” módszer segítségével, alkalmazásával minden számításba jövő és mérvadó érvet fölvonultat előtte. A tudós számára a teljességre való törekvés, az adott téma keretében minden föllelhető, elérhető anyag összegyűjtése a cél, egyben demonstrálva azt is, hogy tökéletesen ismeri az idevágó kutatást, a teljes anyagot a feltevésekkel együtt. Az olvasó számára ez a kutatói demokrácia nagyon rokonszenves, hiszen arról is meggyőződhet, hogy a zsákutcák valóban zsákutcák, s hogy a valóságot nem is könnyű, nem is egyszerű kihámozni, csak lépésről lépésre, lassú, kitartó munkával lehet. (Itt kell elmondjam, hogy bár a szó szoros értelmében komoly tudományos műről van szó, a szerző még véletlenül sem folyamodik az átlagolvasó számára érthetetlen szakterminológia szóvirágai és körmondatai használatához. Mindig szem előtt tartja, hogy a Kritika