Irodalmi Szemle, 1989

1989/9 - KRITIKA - Aich Péter: A Csallóköz neveiről

tudomány nem öncélú, csak a kiválasztottak számára érdekes dolog, hanem elsősorban a közvéleményt hivatott szolgálni. És ez, sajnos, nem azért erény, mert valóban olvasmányos a könyv, hanem azért, mert az olvasmányos tudományos könyv elég ritka madár.)

Nehéz e könyvvel vitatkozni. Lehet általános Ítéleteket mondani, de adatokat csak más adatokkal lehet megcáfolni. A kritikus számára bizonyos mozgáslehetőséget csak a konklúziók nyújtanak, ám Püspöki Nagy Péter itt is olyan lehengerlő logikával bizonyítja a maga igazát, hogy a mindenkori kritikus lehetőségei reálisan beszűkülnek. A fölsorolt adatok ismeretében nyilván nem is lehet más eredményre jutni — ehhez valóban új adatok kellenének. Ezt a lehetőséget a szerző — közvetve — nem is tagadja, hiszen többször is fölemlíti, hogy ítéletei a jelen ismeret- anyag alapján születtek. Másrészt kegyelet nélkül szorítja sarokba a szerinte téves nézetek képviselőit, különösen azokat, akik olyan nézetek mellett kardoskodnak, amelyekről már egyszer — vagy többször is — bebizonyosodott, hogy tévesek, összeomlottak a bizonyítékok terhe alatt, más kutatók nézete szerint is. Még Bél Mátyást sem kíméli, midőn rábizonyítja kegyes „tévedéseit”.

A Csallóköz neveiről struktúráját az alcím pontosan körülhatárolta: sorra veszi a Csallóköz magyar, latin, német és szlovák nyelvű neveinek történetét, eredetét. Izgalmas, detektívregénybe illő olvasmány ez. A kiinduló pont egy nyilvánvaló ellentmondás, amelyet általában csak elfogadunk, de nem kérdőjelezünk meg. Arról van szó ugyanis, hogy a Csallóköz köztudottan sziget, nem pedig köz. Azaz — ahogy ez a könyvből is világosan kiderül

— a név eredetileg egy nagyobb területet jelölt, s csak utólag szűkült le a mai — a Duna jelenlegi fő ága és a Kis-Duna behatárolta — Csallóköz területére. A következő lépés: a Csallő rejtélye. Innen kíséri nyomon a szerző az említett térség minden föllelhető névvariáciőját a széles körben elterjedt nézetektől az elszigetelt nézeteken át az általa helyesnek (s jegyezzük meg: nagyon is hitelt érdemlő módon) vélt megoldás felé.

Külön figyelmet érdemel még talán a térség szlovák neveinek sorsa, nevezetesen az.-_-htígy a Csallóköznek ma tulajdon- -képpen nincs is hivatalos neve. Legalábbis kartográfiai szempontból — a létező, újabbkeletű szótárak aynagából is hiányzik a köztudatban immár élő Žitný ostrov elnevezés. Hogy ez mennyire élő elnevezés, azt jelzik az országút mentén fölállított vízrajzi tájékoztató táblák is, ahol a Žitný ostrov elnevezés — a hivatalos névadás ellenére — föltűnik. Persze, mindennek megvan a maga oka s bonyodalma, ezekre a szerző föl is hívja a figyelmet, amint erre már utaltam.

Érdekes különben nyomon követni Püspöki Nagy Péter történészi kutatómunkásságát. Látszatra szerteágazó figyelme ugyanis paradox módon nagyon is logikus rendszerré áll össze. Figyelemreméltó, ahogy témakörét lebilincselő tudással, széles körű műveltséggel, minden dokumentumot közvetlenül eredetiben tanulmányozva következetesen sokoldalúan közelít meg. Szintetikus alkat ő (s ez mai analitikus világunkban külön értéket képvisel), aki nem merül el soha egyoldalú, izolált elemzésekben, a problémakört mindig teljes egészében látja. Névtudományi tanulságok című zárófejezetében erről így ír: „... a névtudomány csupán abban az esetben töltheti be az igazi tudomány szerepét, ha művelői tudatosítják, hogy ez egy igen sokoldalú határtudomány, amely csupán abban az esetben érhet el hiteles eredményeket, ha a történeti hangtan, a nyelvtörténet, az időrend és a történeti földrajz szempontjai mellett az egyedi körülményektől függően az adott földrajzi- vagy helynévhez kapcsolódó terület település-, jog-, birtokgazdálkodás- és családtörténeti, illetve régészeti viszonyait és egyéb szempontokat is kimerítően mérlegeli."

Püspöki Nagy Péter könyve kiváló bizonyítéka annak, hogy nemzetiségi kultúránk nem csupán irodalomból (néprajzból) áll. Kár, hogy a Madách Könyvkiadó nem vállalta A Csallóköz neveiről kiadását, hiszen széles körű érdeklődésre számíthatott volna az olvasóközönség részéről, amelynek szülőföldszeretét nyilván lebecsüljük, ha úgy véljük, nem érdeklődik hazánk e szép tájegységének múltja iránt. Másrészt pedig úgy vélem, a Madách kötelessége lenne fölkarolni a hazai, s hazánkról szóló kutatást. (Magyarországi kiadásáról csupán annyit, hogy gondosabb korrektúrát igényelt volna a könyv: sok a fölösleges sajtóhiba, elírás, ami egy ilyenigényű műnél fokozottan zavaró.) Ne feledjük: az örök identitáskeresésnek fontos része saját múltunk megismerése. A múlt ismerete nélkül nehezen képzelhető el hazaszere-