Irodalmi Szemle, 1989

1989/9 - BESZÉLŐ MÚLT - Gömöri György: Jean-Baptiste Morin észak-magyarországi bányalátogatása 1615-ben

vannak helyezve, a maró gőzöktől elrothadnak, összedőlnek és a vágatban lévő embereket betemeti a föld.

Ezért van az, hogy a császári bányák felügyelőinek, vagy kormányzóinak évi 3—4 alkalommal személyesen meg kell látogatniuk a bányák összes járatát, hogy megtekinthessék az ereket, a vízmedreket, a vágatokat és támfáikat, minden hozzátartozó dologgal együtt, s gondját kell, hogy viseljék mindennek. Ezek a felügyelők mindig ez utóbbi járatokon át ereszkednek le, a bányászok többsége úgyszintén; így például minden negyedik órában láttam 150 bányászt leereszkedni lámpásaikkal az újvári felső bányákba.

Ezenkívül a járatokat még másra is használják, így pl. a levegő szabad be- és kiáramlására, amely nélkül a bányászok rövid időn belül megfulladnának. A levegőt az utolsó vágaton át bocsájtják be, azokra a helyekre, ahol a bányászok dolgoznak, fából készült kürtők és ablakok segítségével, amelyeket az alkalomtól függően nyitnak és csuknak; amely levegőt innen számos nyíláson át az első vágatba kényszerítik, s onnan, mint egy kéményen át a szabadba. Ezek (a levegőnél könnyebb) mérgező kipárolgások ennélfogva állandó légjáratot okoznak és a kellemetlen gőzök gyors kibocsájtását eredményezik, s emiatt van az, hogy ennek a vágatnak a bejáratánál a feltörekvő gőzökkel keveredő levegő rendkívül forró, jóllehet előzőleg éppen a bánya leghidegebb részén haladt át.

Erre a bányászokat a szükség és a józan észen alapuló tapasztalat tanította, hogy ugyanis kihajtsák a levegővel a mérgező antimón-, higany-, sós és arzénos nedveket, amelyek a gőzökkel keveredve oly igen károsak az agyra, a szívre és a tüdőre. Ezért van az, hogy miután a bányászok behatoltak a föld első rétegeibe, hűvös levegőt éreznek (mert szinte mindig meztelenül dolgoznak] és elég könnyen lélegeznek.

Mégis, minden találékony megoldás ellenére, teljesen nem mentesek ezeknek a kipárolgásoknak az ártó hatásától (bár az ártalom némileg csökkentett), s így igen-igen ritka az olyan bányász, aki megéri élete ötvenedik évét. A legtöbben vagy meghalnak nagyon fiatalon, vagy hamarosan azután, hogy a férfikorba lépnek, általában tüdőbajban, mivel tüdejüket szétroncsolják a fentemlített kigőzölgések maró részecskéi. Ez az oka annak, hogy négy óránál tovább egyfolytában nem maradhatnak a bányában, de friss levegőt kell szívniuk, hogy magukhoz térjenek. Az is bizonyos, hogyha a friss levegő szabad áramlását csak egy negyedórára megszakítanák, a bányák mélyén egyetlen munkás sem maradna életben — és ezt a bányák igazgatóira hivatkozva mondom, akik sűrű tapasztalatuknak köszönhetően a legbiztosabban tudják ezt megítélni. Ezért van az, hogy a bányászok gyermekeiket már tizenöt éves korban kiházasítják, hogy biztosítva legyen a munkások folyamatos utánpótlása és szinte hihetetlen, hogy ezek a fiatalok milyen gyorsasággal szaporodnak — ezt külön megfigyeltem az újvári rézbányában, ahol 50 ilyen ifjú férjet láttam.

Mivel rám volt bízva, hogy a leereszkedés melyik módját választom, nem hajlottam az elsőre, egyrészt a leszállás roppant hosszúsága miatt, másrészt, mert abban a kürtőben a tetejétől a legaljáig nem volt mit látni a fenyő-támfákon kívül; a másik módot választva 4—5 bányász társaságában haladtam, lámpákkal, fáklyákkal és egy palack jó erős szesszel fölszerelve, a bánya mélyére.

De nem kívánom az olvasót fenntartani minden egyes általam látott bánya hosszadalmas leírásával; megelégszem azzal, hogy (a többieknél mélyebb) körmöd aranybányákról adok beszámolót. Ide júliusban, a legmelegebb és legszárazabb hónapban ereszkedtem le. És jóllehet a legtöbb bánya mélye ugyanolyan, vagy majdnem ugyanolyan, nem fogom elhallgatni, ha valami említésre érdemes dolgot láttam egy másik bányában.

Amikor beléptünk a két lejárat utolsó szakaszába, azt nem forrónak, hanem inkább hidegnek találtuk, amelyet eléggé megéreztünk, bár előtte már átmentünk különböző egyenes vágatokon, és mivel csak az a ruha volt rajtunk, amit a bányászok ilyenkor általában viselnek, jobban megéreztük a hideget olyankor, amikor egy nedves és agyagos helyre értünk, amelyet egy szulfátos vizű forrás itatott át; ezt a bányászok, mint nagyon egészségeset ajánlották nekem, különösen hideglelés ellen, amire az valószínűleg használt is, hiszen arany szomszédságából fakadt. Megkóstolván a vizet, nagyon hidegnek találtam és kissé fanyarnak; ez a forrás egyébként nem jön fel a föld felszínére. Ezután beléptünk azokba az üregekbe, ahol a bányászok dolgoztak, ahol meg