Irodalmi Szemle, 1989

1989/9 - BESZÉLŐ MÚLT - Gömöri György: Jean-Baptiste Morin észak-magyarországi bányalátogatása 1615-ben

ott meglátogassuk John Ruland doktort, a város állandó orvosát, a híres Martin Ruland fiát.8 Aholis igen nagyvonalú fogadtatásban volt részem a nagyságos Udalric Reuter (Hudalric ReitterJ Jóvoltából, aki a selmeci bányák kormányzója9: megparancsolta, hogy mutassák meg nekem ezeket a bányákat, amelyeket 1612-ben régi barátom Johannes Beguin10 már meglátogatott; az itteni egy dús ezüstbánya, csekély mennyiségű arannyal keverve, de más ércet nem tartalmaz. Távozásomkor, miután a bányakormányzótól ajánlóleveleket és katonai kíséretet kap­tam, folytattam utamat Körmöcbánya (Cremnitz) felé, amely város híres a körülötte lévő aranybányákról, s arról, hogy a Császári Pénzverde kiváltságát élvezi, aholis évente nagy mennyiségű magyar arany- és ezüstpénzt vernek. Itt öt hónapon át nagyon ked­vesen láttak vendégül a nemes Georg Flesch von Lerchenberg (George Flesh of Ler- chenbergh) itteni bányakormányző és szeretett hitvese Anna Rettinger (Ann of Rettin- gerin), és az ő különleges figyelmüknek köszönhetem, hogy lejuthattam a bányák mé­lyére, ahol elég időm volt arra, hogy teljes képet nyerjek és pontos megfigyeléseket végezzek a bányákon belül és kívül használt gépekről, hogy megfigyeljem azokat az ércmosó csatornákat és műhelyeket, ahol válogatják és osztályozzák az érceket. December elsején (egy szigorú tél kezdetén, amely ezután még három hónapig tar­tott] elhagytam Körmöcbányát, hogy visszatérjék Franciaországba, bár határozottan bő­kezű támogatóim akarata ellenére, akik nevét anélkül, hogy hálátlanságot követnék el, nem lehet elhallgatni11, noha vallásunkban különböztünk. 1616 márciusában értem visz- sza Párizsba. Utam oda nehéz és hosszadalmas volt, mert Svájcon (Swisserland) ke­resztül kellett utaznom, s onnan Lyonson át, mivelhogy Lotharingia (Lorrain] akkor éppen hadszíntér volt. Ennyit utazásunkról, most pedig röviden beszámolok a bányákról és egyéb földalatti térségekről. Azoknak, akik úgy döntöttek, hogy lemennek a bányába, le kell vetniük ruhájukat és azok helyett a bányászok öltözékét kell felvenniük, amely meglehetősen durva anyagból készült. Miután az ember így elkészült (miként Herkulesnek) két utat, vagy járatot mutatnak a leszállásra; az első rövidebb és könnyebb, a második nehezebb és sokkal hosszabb. Az első, (amit ők ícöí-nak vagy yerem-nek neveznek), kürtő alakú, mintegy hat láb hosszú és két láb széles, ezt roppant nehézséggel és türelemmel ásták meg egészen a bánya fenekéig, négyszögletes nagy fenyőfák támasztják meg, amelyek szo­rosan egymáshoz vannak erősítve; rengeteg fenyőfa nő egyébként ezen a vidéken. Ezen a kürtőn keresztül vonják fel a kibányászott ércet, és bizonyos bányákban, ahol a víz bősége bajokat okoz, azt igen sok vízzel együtt hozzák felszínre, kötelek és kere­kek segítségével, amelyeket vagy lovak, vagy vízimalmok működtetnek. Ezt a vizet ökörbőrből készült tömlőkben húzzák föl, mert semmilyen más anyag nem bírná el, nem állna ellent a bánya korrozív kipárolgásainak. Ugyanezen a kürtőn keresztül eresz­tik le gyakran a bányászokat (hármasával-négyesével), meggyújtott lámpásaikkal és bőrüléseken, amely fölül egy vaskampóhoz vannak rögzítve. Meglepő látvány ez, ha meggondoljuk, hogy ez a járat mindig tele van forró és bűzös gőzökkel, amelyek gyak­ran olyan erősek, hogy kioltják a lámpásokat, bár a kanóc általában két-három centi­méter (an Inch) vastagságúra van összesodorva. Ilyenkor a legnagyobb veszélyt talán a bőrülés rejti, illetve az, hogy ha az ülés és az ahhoz rögzített kötél vagy kampó kor­rodálódik az erős gőzöktől, és a súly is feszíti, néha elszakad és ledobja ezeket a sze­rencsétlen luteránusokat (mint valamely Korahot, Dáthánt és Abirámot)12 3—400 jathom (5—600 méter) mélyre egy pokoli verembe, s így vet véget nyomorúságos életüknek. Még ehhez hozzá kell tenni, hogy ugyanakkor, amikor az emberek lefelé mennek, egy érccel teli zsák is jön fölfelé, amely hogyha valamely baleset következtében (ami gyakran előfordul) leszakad, súlya összezúzza a bányászokat. A második járat a föld alatt húzódik, mint egy bányában, az ezért hosszabb és nehe­zebb is; úgy van kivágva a sziklákból, mint egy utcácska, amelyen át hol lépésben, hol meg csak létrák segítségével lehet haladni, hol fölegyenesedve, hol meg szinte négykéz­láb csúszva-mászva, nagy fájdalmak közepette, amíg az ember le nem ér a bánya fenekére. Emlékszem, hogy három vagy négy órát töltöttem így az újvári bányákat láto­gatva. Ez a leszállás, amellett, hogy nagyon fáradalmas, szintén jár bizonyos veszély- lyel: gyakran megtörténik, hogy a támfák, amelyek a sziklák, vagy a lépcsők közé

Next

/
Thumbnails
Contents