Irodalmi Szemle, 1989

1989/9 - BESZÉLŐ MÚLT - Gömöri György: Jean-Baptiste Morin észak-magyarországi bányalátogatása 1615-ben

gott el, hogy megtekinthessem őket, mindazon veszélyek ellenére, amelyeket egy ilyen fáradságos utazással kapcsolatban nekem lefestettek; mivel szüntelenül Paracelsus szavait forgattam a fejemben, amelyek szerint „A bányák a filozófusok legjobb Iskolái”, így elhatározván magam, hajóra szálltam, amely katonákat szállított Pozsonyba fPo- sonium / Pressburgh). Ez Magyarország legfőbb városa, amely még keresztény kézben maradt a Dunánál (Danube), mintegy harminc mérföld távolságban1 Bécstöl (Vienna), s ugyanannyira a török területektől. Itt meg kell jegyezni, hogy Magyarországon igen veszélyes utazni, különösen idegeneknek, akiket öltözetükről könnyen meg lehet különböztetni a magyaroktól, de akiket azok nem nagyon szeretnek; ennek oka az, hogy a török háborúkban gyakran szenvedtek kárt idegen katonáktól2, ami miatt az itteniek többnyire fából épült kalibákban vagy szalmakunyhókban laknak, amelyeknek bútorzata is ugyanolyan szegényes; a legtöbb magyar városban nincs is másfajta ház és. a lakosok nagy nyomorúságban élnek. A magyar nemesség azonban igen nagyra becsüli az idegeneket, különösen a franciákat, bátorságuk miatt, amelyről gyakran sikerült tanúbizonyságot tenniük a török ellen. De mindenek fölött roppant veszélyt jelent azokban a hegyekben utazni (Felső-Magyarország), ahol az arany-, ezüst- és rézbányák vannak, mintegy 90 mérföldnyire Pozsonytól (Pressburgh). Mivelhogy egész nyáron át, amikor a fákat lombok borítják, s így azok rejtekhelyei nyújtanak a rablóknak, akiknek ilyenkor nem kell (mint télen) tüzet gyújtaniuk, ezek az alávaló fickók3 seregestől járják az erdőket, azt remélve, hogy rajtaüthetnek az aranynak és ezüstnek egyrészén, amelyet a bányákból a Császári Pénzverdébe, Körmöcbányára (Cremnitz) szállítanak; s ilyen alkalommal egészen biztos, hogy akit csak útjukban találnak, megölnek.

Négynapos pozsonyi tartózkodás után vettem magamnak egy lovat, hogy csatlakozhassak ahhoz a négy kocsihoz, amely Érsekújvár (Newheusel] felső bányáihoz indult, pénzem nagyobbik részét Jenisch Pál (Paul Lenich)4 pozsonyi orvosnál hagyva, hogy rendelkezésemre álljon szükség esetén, ha például útközben kirabolnak, de mégis élve megmenekülnék.

így mindenre felkészülve szerencsésen megérkeztem Újvárra (Newheusel), a Garam (Gran) folyó partján, ahol ajánlóleveleimet, melyeket Mussinger úrtól, a Császár titkos tanácsosától kaptam, átadtam az igen kiváló Matthias Bloenstein fBloensteim) úrnak, az egyetlen római katolikusnak ezen a vidéken, aki a bányák felügyelője is volt. Ez a tiszteletre méltó személy nagyon szívélyesen fogadott, s így ottragadtam nála több hétre, amely idő alatt alaposan megtekintettem a rézbányákat, (amelyek Magyarország legnagyobb és leggazdagabb rézbányái) minden földalatti járattal egyetemben. Itt azt mesélték, hogy Paracelsus hosszabb ideig itt tartózkodott5, s egy laboratóriumot is épített magának, ahol számos kísérletet hajtott végre gáliccal, antimőniummal, cinnabarit- tal, rézzel, ezüsttel és arannyal, és hogy mielőtt elindult volna Erdélybe, házigazdáját (aki aranyműves volt) egy ezüstté transzmutált rézpénzzel ajándékozta meg6; ezért látható Paracelsusnak egy eredeti képe ugyanebben a házban, amit mind a mai napig; mutogatnak a látogatóknak.

Itt szert tettem egy tolmácsra, egy tudós és becsületes kémikus (ChymistJ személyében, s azzal észak felé indultunk, Bossány (Woissan-Voistau)1 irányában. Útközben láttunk különféle patakocskákat, amelyek sodra aranyport hordott; tolmácsom néhány hegyet is megmutatott, ahová, úgymond, számos idegen, de különösen olasz és lengyel jön minden évben, hogy rubintokat és gránátköveket gyűjtsön, majd titokban fellopóz- nak a bánya bejáratához és amilyen gyorsan csak tudnak, eltűnnek, hogy elkerüljék a rajtaütés veszélyét, azt, hogy a különféle zsiványbandák, amelyek ugyanebből a célból jönnek ide és könyörtelenül gyilkolják egymást, rajtuk üssenek.

Kétnapi utazás után szerencsésen megérkeztünk Bossányba, ahol egy bizonyos magyar nemes házában szálltam meg, aki az itteni bányák tulajdonosa volt. Az ezekben bányászott aranyat 22 karátosra becsük, az a legcsekélyebb mennyiségben sem tartalmaz más fémet, s ezért a bányát Magyarország leggazdagabb és legtisztább ércű bányájának tartják. Ittmaradtunk egy darabig, amely időt én többnyire a bányák megtekintésével töltöttem el, de miután egy becsületes helybéli polgár figyelmeztetett, hogy az útonállók egy bandája lest akart nekem vetni egy bizonyos hegynek a tetején, amely az „Ördög Lakodalma” névre hallgat, azonnal visszatértem Újvárra. Innen aztán [mivel tartottunk a rablóktól), egy tíz katonából álló kísérettel folytattuk utunkat Selmecbánya (Schemnitz) városába, részben, hogy megnézzük az ottani bányákat, de azért is, hogy