Irodalmi Szemle, 1988
1988/3 - Tőzsér Arpád: Intenzív jelenlét
INTENZÍV JELENLÉT ď* elényi László ötvenéves. Mások esetében az ilyen jubileumi közlések után rendszerint az őszinte csodálkozás vagy az együttérző tapintat szavai következnek. Leggyakrabban a hitetlenkedő „Már?!” „Már ötven? Lehetetlen! Hiszen olyan fiatalos!” De Cselényi, aki harminc-egynéhány éves költői pályája során annyiszor volt közöttünk „rendhagyó eset”, úgy látszik, e félszáz éves jubileumával is rendhagyó. Mikor ugyanis a szerkesztő e köszöntő megírására felkért, az első gondolatom vele kapcsolatban nem a „már” volt, hanem a „még”. Még csak ötvenéves, mikor deres hajával, bajuszával, tekintélyes móriczi méreteivel jóval többet mutat? S főleg: Hogy lehet az, hogy még csak ötvenéves, mikor irodalmunk háború utáni szakaszának szinte a kezdetétől enfant terrible-je, rendbontója, egyszóval meghatározó egyénisége? Két kérdés, és természetesen egyiket sem az ünneprontás szándéka teteti fel velem, s még csak nem is a retorizmus szokáskényszere. Mindkettő mögött valós életérzés, a közös élmények hosszú sora, ha nem félnék a nagy szavaktól, azt mondanám: az együtt megélt és megszenvedett történelem áll. Kezdjük az ősz hajjal. Valamikor, száz és több évekkel ezelőtt az ötven év már matuzsálemi kor volt. Kölcsey Ferenc negyvennyolc éves korában, halála évében megviselt arcú öreg ember, Vörösmarty negyvennégy évesen — Petőfi szerint — „Magyarország egyik legnagyobb embere”, honatya, ötvenöt évesen már megtört aggastyán. Aztán jött a huszadik század, a tudományos forradalmak kora, s az emberi élet egyre hosszabb lett, az öregség küszöbe egyre távolabb került a bölcsőtől. A negyven- és ötvenéves fiatalok látványa egyre megszokottabb lett. — De a mi nemzedékünk, a mai ötvenévesek nemzedéke mintha nem vett volna tudomást a gerontológiai kor parancsról. Mi korán megöregedtünk. Igen, megöregedtünk: az ötvenéves Cselényi nincs egyedül az ószülésben. S ősz hajunknak, koravénségünknek valószínűleg nem a gondtalan élet, hanem pontosan „a megélt és megszenvedett történelem” az oka. A gyermekfejjel megélt háború, a háború utáni szlovákiai magyar kálvária, a hírhedt „ötvenes évek”, 1956, a legendás hatvanas évek, 1968 és tanulsága... De vissza a születésnaphoz, s a második kérdéshez: Cselényi tizennnyolc éves, mikor első verse 1956-ban (még az egykori Fáklyában) megjelenik, s azóta irodalmunkban nagyon sok verse volt a szó szoros értelmében esemény. Lelkesedéssel vagy rosz- szalló fejcsóválással, néha egyenesen felháborodással olvastuk írásait, köteteit, csak hidegen nem hagyott bennünket soha.
