Irodalmi Szemle, 1988

1988/3 - Tőzsér Arpád: Intenzív jelenlét

226

1958-ban, mikor a Fiatal szlovákiai magyar költők című antológiában a nyilvánosság elé vonultunk verseinkkel, ő volt közöttünk a legfiatalabb, de hangja korántsem mutáló hang, hanem a nyolchangú kórus egyik vezérszólama volt. S máig az, egyik vezérszólama az egész szlovákiai magyar költészet kórusának is. S talán a költőnek ez a szakadatlanul magas intenzitású jelenléte okozza, hogy a valóságosnál nemcsak őt magát, hanem költészetét is „idősebbnek", értsd: időtelítettebbnek, a szlovákiai magyar irodalomtörténet „téridejétől” nagyobb szakaszt befogónak érezzük.

Ötvenéves lett tehát Cselényi László is. Harminckét éves költői pályája során a mindenkori avantgárd jegyében egyre megújuló költészetét a jeles kritikusok egész sora minősítette és értékelte. Most, ötvenedik születésnapján a harminckét év kritikáiból készített montázzsal kívánunk neki minden jót, főleg továbbra is töretlen kísérletező kedvet.

Cselényi László verseit olvasva, rögtön megállítanak a hasonlatok: „nyárvégi alkony, vörös szemérmet Játszott a nap a láthatár alatt...”; „izmosodik a csend”; vagy „dalra robban a sok madár”; az este: „csendesen, mint a szélnek fúvott hamu, rakódik le az ódon házak közé”. Itt költőt köszönthetünk a javéból! (...)

Egyik versének címe: „Keselylábú csikókorom”, és ez a cím, ez a jelleg jelzi a legpontosabban Cselényi dinamikáját. E kötet költői közül itt, nála érezzük a legjobban és jólesően — hisz ezt vártuk! — az ifjúságot: a fiatalság sodró lendületét, nótakedvét, nyugtalan helykeresését, próbálkozását. Ez az ifjúság tud futni, repülni, majd lehuppanni, nevetni, kacagni és — megtorpanni. A költő izmait próbálja, melyek „mint a fonál, acélosak, cserfahámból valók, szikkadt berki nádból”. így útra készen kérdezi: „Ki mer velem szembenézni? Ki tud engem megigézni, engem, lázálmokat látót, göröngyös utakat járót?” És hipp-hopp elindul: „Vágtatok vad csillaglovon, az egeket is meglopom.” Ha a költő így beszél, ezzel vajon megcsalta-e a realitást, az adottságot és az ebből fakadó elkötelezettséget?! Az adottság legnagyobb veszedelme, megkötője az önmaga körének túl nem lépése, a szükség erénnyé nagyítása. Provincializmus nem ismer merészséget, kíváncsiságot, világpróbát (...)

Induló fiatal költők megítélésének legfőbb kritériuma: líraiságuk léte, ténye, hogyanja. A lírai hőfok erejétől és intenzitásától függ jövőjük: ez menti meg őket az ellaposodástól és modorosságtól. Cselényi líraisága kétségtelen, tagadhatatlan, de mondanivalójának még nincs egység-gerince. Számadása lázaskomoly őszinte önnézés, a részek azonban széthúznak: a kompozíció nem áll össze szervesen, még mankókat kölcsönöz: egy Benjámin-strófa adja a mottót ős a variációt, a végkicsengést Illyés segíti. A tisztázottságot, az egyéni névadást a későbbi, az önálló Cselényi fogja kimondani. Várjuk nagyon!

Cselényi László ahhoz a költőtípushoz tartozik, amely nem elégszik meg azzal, hogy intim érzéseit és gondolatait alkalmilag eldalolja, de tudatosan arra törekszik és belső erőitől hajtva arra kényszerül, hogy önéletének problémáin, önleikének forrongásain keresztül a nemzedékére vagy egész korára jellemző életérzést, világhoz való viszonyulást is kifejezze (...)

A legjellemzőbb vonás a nagyfokú képtelítettség, képtobzódás, a merész s szokatlan képzettársítás. Cselényi képei a szürrealistáktól elsajátított gonAz Irodalmi Szemle nevében:

FÄBRY ZOLTÁN: Rés poetica, 1959