Irodalmi Szemle, 1988

1988/8 - ÉLŐ MÚLT - Gyönyör József: A csehszlovák állam megalakulása és első törvénye (Második rész)

963

kormányától, a szlovákok csatlakozását nem az önrendelkezési jogra hivatkozva indokolta meg, hanem azzal az érveléssel támasztotta alá, hogy csupán arról a területről van sző, ahol a csehszlovák nemzet „déli ága él”, s amelyet „a magyarok tartanak megszállva és elválasztva Csehországtól és Morvaországtól”.43

Közel négy hónappal később, december 21-én, a Nemzetgyűlés ülésén, amely tanúja volt a köztársasági elnök fogadalmának, František Tomašeknek, a Nemzetgyűlés elnökének üdvözlő szavai után Juro Jánoška képviselő, méltatva T. G. Masaryk érdemeit a szlovákság felszabadításában, a „csehszlovák nemzet szlovák ága” nevében ezekkel

a szavakkal szólalt meg: .....ma, ebben az emlékezetes történelmi pillanatban, amikor

a Csehszlovák Köztársaság törvényhozó testületé a saját kebelében köszönti és üdvözli első elnökét — mi is, a csehszlovák nemzet szlovák ágának képviselői ebben a Nemzetgyűlésben, szerény, de szívélyes szóval jelentkezünk.”44

Dr. Ivan Dérer, aki annak a háromtagú küldöttségnek volt a tagja, amely a Szlovák Nemzeti Tanács október 30-i deklarációját vitte Prágába, november 1-jén a pályaudvari fogadáson kijelentette: .....a szlovák nép egyedül a csehszlovák nemzetben látja a jöv

őjét”. Ugyanakkor a delegáció másik tagja, Fedor Houdek, az U saského dvora szálloda erkélyéről a következőket jelentette ki: „... A Szlovák Nemzeti Tanács úgy határozott, hogy nem mint két nemzet akarunk élni, hanem mint egy nemzet... Testvérek! Éljen a csehszlovák nemzeti”46

A Nemzetgyűlés első ülésén, 1918. november 14-én, a szlovákok nevében dr. Metod Bella, a Nemzetgyűlés egyik alelnöke kijelentette: „A csehszlovák nemzet az ezeréves szenvedés után ezekben a napokban lép a történelembe, egyesítve bennünket, szlovákokat a csehekkel. Az egyesülés folyamata, amelyet a magyarok erőszakkal meggátoltak és megállítottak, a mai nappal befejeződött, aminek az a bizonysága, hogy e magas szintű testületben először van képviselve csehszlovák nemzetünk szlovák ága is.”

Vavro Srobár, a Szlovákia igazgatásával megbízott teljhatalmú miniszter „a cseh és szlovák nyelvek viszonyáról” 1919. március 12-én kiadott 59/1919. számú körlevelében kijelentette:,, A cseh és a szlovák nyelv csak két nyelvjárása ugyanannak a nyelv, nek. Aki csak szlovákul tud, az a cseh nyelv szlovák nyelvjárásában hivataloskodik, aki csak csehül tud, az a szlovák nyelv cseh nyelvjárásában.”46

E kérdés megoldásával kapcsolatban a vezető politikusok közül többen is hajthatatlanok maradtak, és a későbbi évek folyamán is kitartottak nézetük és meggyőződésük mellett. Közülük ismét említést érdemel Edvard Beneš, aki sohasem ismerte el a szlovák nemzetet, a szlovák nyelvet pedig csak a cseh nyelv egyik dialektusának tartotta. Általánosan ismert álláspontját 1943. december 16-án a CSKP moszkvai vezetőségének delegációjával folytatott tárgyaláson fejtette ki, ellent mondást nem tűrő hangon a következőket jelentve ki: „Engem önök sohasem bírhatnak rá, hogy elismerjem a szlovák nemzetet. Ez az én tudományos meggyőződésem, amelyet nem változtatok meg. ... változatlanul azt a nézetet vallom, hogy a szlovákok is csehek és hogy a szlovák nyelv egyike a cseh nyelv dialektusainak ... Senkit nem akadályozok meg abban, hogy szlováknak vallja magát, azonban nem engedem kinyilvánítani, hogy szlovák nemzet létezik .. .”47

Magától értetődő, hogy a „csehszlovák” vagy a „cseh-szlovák” fogalom nyelvtani szempontból sem szerencsés alkotás. Két nemzet nevének az összevonása ugyanis még nem jelenti azt, hogy ily módon a két nemzetet össze is lehet könnyen olvasztani. Az ilyen eljárás túl egyszerű volna.

Az idézett dokumentumokból, de egyéb forrásokból is nyilvánvalóvá válik, hogy a csehszlovák burzsoázia külföldi képviselői közül egyesek a csehszlovák nemzeti egységet hirdették minden taktizálás nélkül, mások pedig csak taktikai okokból ismerték el a cseh és a szlovák nemzet nemzeti ős nyelvi önállóságát. Hasonló nézetekkel találkozunk a hazai cseh, sőt szlovák politikusok körében is. A külföldi ellenállás vezetői ugyanis veszélyesnek tartották annak a hangoztatását, hogy a valóságban két nemzetről van szó, mert ennek a bevallása azoknak a malmára hajtotta volna a vizet, akik a csehszlovák állam megalakítása, a cseh tartományok és a szlovákok lakta vidék egyesítése ellen foglaltak állást. A szlovák nemzet önállóságának a támogatói viszont