Irodalmi Szemle, 1988

1988/8 - ÉLŐ MÚLT - Gyönyör József: A csehszlovák állam megalakulása és első törvénye (Második rész)

953

ideiglenes csehszlovák kormányt. Azt is kifejtette benne, hogy a kormányalakítás a tartományok politikai vezéreinek egyetértésével történt („nous avons pris nos décisions ď accord avec les chefs politiques de nos pays”). Ennek bizonyítására hivatkozott Sta- nék képviselőnek, a Cseh Szövetség elnökének a bécsi parlamentben 1918. október 2-án és Záhradník képviselőnek október 9-én elmondott beszédére. Záhradník — szerinte — a felszólalásában bejelentette, hogy a csehszlovákok végleg elhagyják a bécsi parlamentet, örökre megszakítva így minden kapcsolatot Ausztria—Magyarországgal („...les Tchécoslovaques quittent définitivement le Parlament de Vienne, rompant ainsi ä jamais tout lien avec ľ Autriche-'Hongrie”). Ez az állítás azonban nem helytálló, mert az agrár dr. Záhradník képviselőnek ez a felszólalása sohasem hangzott el. Továbbá közölte azt is, hogy „nemzetünk és hadseregeink" elhatározása alapján az ideiglenes kormány kezébe vette a cseh és a szlovák tartományok sorsának irányítását (azaz az eredeti szöveg szerint „la direction des destinées politiques des Pays Tchéques et Slovaques”), és ebben a minőségében hivatalosan lép kapcsolatba a szövetséges kormányokkal.

Beneš nem is akart többet. Tudta, hogy ellenállásra találna a szövetségeseknél.

Az október 14-i diplomáciai lépés Edvard Beneš merészségét, vakmerőségét, de egyúttal felületességét is tükrözi. A Jegyzékkel azonban minden ügyeskedése ellenére sem tudott olyan helyzetet teremteni, amely lehetővé tette volna egy valóságos kormány megalakítását, a tényleges hatalom átvételét. Ez a szokatlan lépés egyébként vajmi keveset változtatott a helyzeten. A cseh tartományokat továbbra is az osztrák kormány irányította, a szlovákok lakta vidék pedig a magyar kormány fennhatósága alá tartozott; mind Ausztria, mind Magyarország területén a hatóságok és a bíróságok ezután is rendesen működtek; a szuverenitást az osztrák, illetve a magyar szervek gyakorolták. Mindez nemcsak de facto, hanem de iure is valóság maradt.

A megalakított csehszlovák „kormány” a nemzetközi jog szerint elképesztő anomália volt. Masaryk október 14-én Washingtonban tartózkodott, Beneš Párizsban tevékenykedett, Štefánik pedig Szibériában járt. Az is az igazsághoz tartozik, hogy eredetileg e kormánynak nem volt olyan Jelentősége, amilyet ex post tuladonítottak neki. S bár az ideigleges kormányt de iure elismerték, a valóságban nem létezett olyan állam, amelynek ez az élén állt volna, és amelynek a politikai életét október 14. napjától kezdve irányítani akarta. A később megalakult csehszlovák állam abban az időben nem volt megszállt terület, mint Belgium, hanem az Osztrák—Magyar Monarchia integráns része. A francia és az olasz elismerés semmiképp sem volt elegendő arra, hogy a csehszlovák állam létrejöjjön, mert az elismerő aktusok nem alakítottak ki új helyzetet, csupán a régit konstatálták, és azt bizonygatták erőltetetten, hogy az összhangban áll a Joggal.

A kormányalakítás nem volt egyéb, mint Edvard Beneš sok „fait accompli”-ja közül az egyik. Ismét kész tény elé állította az antant-hatalmakat. Azt akarta egyebek közt elérni, hogy a szövetségesek tartsák be a Nemzeti Tanácsnak adott ígéreteiket, s módosítsák, illetve ejtsék el az Osztrák—Magyar Monarchiával kapcsolatos legújabb terveiket. Mint ismeretes, Olaszországban járva Beneš tudomására Jutott, hogy a Monarchia október 5-én különbékét kért Nagy-Britanniától, majd pedig lord Robert Cecil, a külügyminiszter helyettese a brit kormány nevében egy Párizsban megtartott antantközi értekezlet alkalmával azzal a kéréssel hozakodott elő, hogy halasszák el az elnyomott nemzetek kongresszusát, amelyet a Rómában megszervezett hasonló tanácskozás mintájára október 15-én készültek Párizsban megrendezni. A francia kormány meg is tiltotta a kongresszus megtartását, Beneš pedig közölte a francia külügyminisztériummal, hogy még aznap estig tudatja vele a csehszlovák nemzeti kormány megalakulását. Tette mindezt az események hatása alatt. Legfőképpen azoktól a fegyverszüneti tárgyalásoktól tartott, amelyeket a központi hatalmakkal folytattak. Ezt a „fait accompli” sem volt azonban hiábavaló, mint sok más a történelem során. Hasznosabbnak bizonyult, mint egy ünnepélyes deklaráció.

Edvard Beneš jól tudta, hogy a kormányalakításnak jogi hiányosságai vannak. Tudatában volt annnak is, hogy a kormány csak háromtagú, s tagjai közül október 14-én, a kormány megalakításának a napján, mindegyik más országban tartózkodott. Még az elnöke sem tűnt fel akkortájt Párizsban. Beneš tisztában volt azzal is, hogy nincs a földkerekségen olyan állam, vagy annnak legalább egy bizonyos területe, amelyen az ideiglenes kormány gyakorolhatná a hatalmat.