Irodalmi Szemle, 1988
1988/8 - NAPLÓ - Alabán Ferenc: A történelmi és az emberi hitel tükre
945 téshez stb. Egyazon eszmét szólaltat meg mindegyik általa művelt műfajon át: a há- búrúellenességet, az erkölcsi magasabbra törést és a minőség igényét. Még a tanulmányai sem tudományos értekezéseknek, sokkalta inkább írói tettnek, mondhatnám műalkotásnak foghatók fel. Nem a konkrét tételek, a műfajiság, nem is a téves nézetek lényegesek itt annyira, de az a nagy erejű eltökéltség és meggyőző indulat, ami ott munkál írásainak mélyén: a stílus izzását biztosító pátosz, a magasba törő morális akarat. Éppen ezért nem is fontos, hogy olvasásakor mindenben egyetértsünk, hiszen értékelési eltolódásai nemegyszer meglepőek és ellentmondásra késztetőek, de a fő dolog az, hogy kapcsolatba lépünk egy élő etikumot hordozó lélekkel, amely képes felrázni az emberi tudatot. 5 Fábry érdeklődése és aktív tevékenysége az igaz és haladó ügyek iránt tovább aktivizálódott a felszabadulás után. Mint azelőtt, ekkor is hatalmas publicisztikai, politikai, történelmi, irodalmi és tudományos ismeretanyaggal tárja fel mondanivalóját, amely már önmagában figyelemre méltó tény. Emellett észre kell vennünk azt. hogy a sokrétűen gazdag dokumentációt egy olyan szellem kezeli és formálja, állítja határozottan mondanivalója szolgálatába, amely nemcsak tényszerűen ismeri biztosan a történelmet és a huszadik század világpolitikájának alakulását, hanem friss és nyílt érdeklődéssel, megbízható ítélőképességgel követi a politikai élet korabeli alakulását is s minden érdemleges momentumról önálló, felhívó és elgondolkodtató véleményt mond. A háborúk századában Fábry határozott erkölcsi felelősséggel bíró magatartása külön műfajt igényelt, az ellenállás műfaját — az antifasizmust. Egész munkásságának olyannyira az antifasizmus a determináló ja (kiindulópontja, funkciója és végpontja), hogy a felszabadulás előtt megjelent könyveit: a Korparancsot (Bratislava, 1935), a Fegyver s vitéz ellen című kötetet (Moravská Ostrava, 1937) és az 1938 óta írott cikkeit és tanulmányait tartalmazó Palackposta című könyvét (melyet 1943-ban letétbe helyezett egy ügyvédi irodánál, s amely csak 1960-ban jelent meg) az antifasizmus trilógiájának tartotta maga a szerző is. Fábry írásművészetének és egész életének műfaja a felszabadulás után kiteljesedik, mert a hagyomány számbavételével elsősorban az antifasiszta harc szolgálatát vállalta akkor is, a gondolat-erkölcs-béke egységének időbeli igazolását adva. Könyveinek címei is jelzik az eszmei homogenitást (A gondolat igaza, 1955; A béke igaza, 1956; Hidak és árkok, 1957; Emberek az embertelenségben, 1962 stb.), az egyetlen alapeszme egyetemes érvényének lét- jogosultságát, a szellem igazságát. Fábry elvhű és következtés háborúellenessége és antifasizmusa, az emberi haladás érdekében való töretlen kiállása kivívták számára nemcsak a magyar, hanem az egész haladó nemzetközi íróvilág méltó elismerését is. Fábry Zoltán nevét és tettét már többen és többször joggal emlegették Révai József, Bálint György, Nagy Lajos, Gaál Gábor és Balogh Edgár nevével és munkásságával. Elsősorban azért, mert kommunista írótársaihoz hasonlóan Fábry is a szocializmus szellemében és érdekében fordult szembe a fasizmussal, mert ő is a publicisztika eszközeivel leplezte le az Európát és a világot fenyegető veszedelmet. Harcában, a földrajzi távolságok ellenére is, a politikai harcok sodrában is, az említett írókkal egységes haladó frontot tudott létrehozni a magyar és az európai szellem megmentéséért. Egész eszmerendszerében a nemzetiségi kérdés is elválaszthatatlan az erkölcsi igénytől és a minőség elvétől. Ez annak a meggyőződésnek a hirdetését jelenti, hogy egy nemzetiség a kitárulkozó világban, ha létezni akar, csak mint minőség tarthatja magát. S ez a megoldás az elzárkózás helyett az egyértelmű nyitottságot is feltételezi. A kötelességét jól érelmező irodalomtudománynak és felelős kritikának éppen ezért ma elsősorban nem az a feladata, hogy tételszerűen és jelszavakat kihámozva nyúljon a Fábry-műhöz, vagy hogy ismételten hangsúlyozza az életművön belül pusztán esetlegességeként jelentő téves nézeteket, hanem az ellentmondásokat bírálva, azokat egyáltalán nem elhallgatva arra kell ügyelnie és figyelnie, hogy még jobban tudatosítsa s elevenen tartsa az egész életmű lényegét, a Fábry Zoltán-i örökséget: a háborúellenességet, az antifasizmust a műveiben ható erkölcsi sugárzást, a minőség igényét. A rendszeres kritikaírást Fábry a hatvanas években tulajdonképpen abbahagyta, a hátralevő idejét főleg antifasiszta életműve betetőzésének szentelte (Európa elrablása, 1966). A fejlődő csehszlová-
