Irodalmi Szemle, 1988
1988/8 - NAPLÓ - Jaroslava Pašiaková: Régi-új problémák a szlovák hungarológiában
JAROSLAVA PAŠIAKOVÁ Régi-űj problémák a szlovák hungarológiában A Literatúry v kontaktoch („Irodalmak kapcsolatai”; 1972) és a Literárne vztahy Slovensko—maďarské („Szlovák—magyar irodalmi kapcsolatok”; 1983) című sikeres és további munkára ösztönző kiadványok után megjelent Rudolf Chmel harmadik hungarológiai műve, a Paralely a konfrontácie („Párhuzamok és konfrontációk”; Slovenský spisovatef 1986, 236 oldal; Utószó: Karol Rosenbaum). Rudolf Chmel nem csupán az irodalmi szlovakisztikában kiemelkedő jelenség, hanem a kreatív szlovák hungarológiának is elismert képviselője. Legújabb könyvében a szlovákiai hungarológia szerepével, feladataival és helyzetével kapcsolatos régi-új elmélkedéseit mélyíti tovább. Aránylag kis helyen nagy mennyiségű szakmai információt szintetizál és konfrontál a régi és az új szlovák, valamint a magyar irodalom köréből. Fő elgondolása helyes és elismerésre méltó: felhívni a figyelmet a szomszéd nemzet irodalmában fellelhető sajátos és egyedi értékekre, amelyek egy sajátos fejlődést reprezentálnak és nemcsak azáltal érdekesek, ami számunkra is ismert, hasonló bennük, hanem azáltal is, ami a miénktől meglepően különbözik. A bevezetőben a szerző tömören, de kimerítően térképezi fel a szlovák—magyar relációk kutatásának lehetőségeit és jelöli ki az utat az analógiák szándékos keresésétől a bilateralitás hangsúlyozásán keresztül egészen az irodalmak kölcsönviszonyában megnyilvánuló ellentmondásos — és nemcsak pozitív — jelenségek tanulmányozásáig. Kétségtelen, hogy ítéleteinek megalkotásakor új szemszögből vizsgálja az irodalmat, amelyben irodalmon kívüli tényezők is szerephez jutottak és mindmáig szerephez jutnak. Chmel hangsúlyozza, hogy „a háromdimenziós szlovák—cseh—magyar irodalmi komparáció” kidolgozását látja távlatosnak, ami nem egészen új gondolat a szak- irodalomban. Ami jelentőssé teszi, az Chmelnek a szlovák, elsősorban a fiatal alkotói nemzedékhez intézett felhívása: „Egy más nemzeti irodalom elsajátítási folyamatának a feltárása a jelenkori irodalom komparatív kutatásának a feladata, mindenekelőtt a szocialista időszakban. Jelenlegi műalkotásaink színvonalát és lehetőségeit ugyanis nem mérhetjük a végtelenségig kizárólag ezekkel a műalkotásokkal; megalkuvás nélkül át kell lépnünk a hazai irodalmi mikrovilág határait; az elszigeteltség törvényszerűen kritériumcsökkentést és többnyire színvonalcsökkenést is jelent...” Könyvében Chmel valóban azt adja, amit a címben ígér. A Typológia slovenského a maďarského romantizmu („A szlovák és a magyar romantizmus tipológiája”), a Humanistické posolstvo kritického realizmu („A kritikai realizmus humanista küldetése”) és a Zápas o novú koncepciu v slovenskej a maďarskej literatúre po roku 1945 („Az ú j koncepcióért folytatott küzdelem a szlovák és a magyar irodalomban 1945 után”) című tanulmányokban úgyszólván teljes áttekintést nyújt a szlovák és a magyar irodalom tipológiai lehetőségeiről és változatairól, a romantikától egészen napjainkig. Az első tanulmányban a romantikus költészetnek és prózának szentel különös figyelmet. Két különböző világnézetű, különböző politikai alapállású és művészi-emberi természetű személyiséget konfrontál: Andrej Sládkovičot és Petőfi Sándort. Rávilágít, mennyire ellentétesen értelmezték az alapvető emberi értékeket — a szerelmet, a szabadságot —, a
