Irodalmi Szemle, 1988

1988/8 - NAPLÓ - Rákos Péter: Egy Komenský-dolgozat mellékhajtásai

927

mileg már polgárosodásnak indult Csehország, illetve Morvaország mögött. De egyazon dinasztia hatalmi szférájában volt, s Erdély, melynek fejedelme egyszersmind Patak ura volt, mégis egy kicsiny, de viszonylag jól prosperáló nemzeti állam körvonalait sejtette. S ami ennél is fontosabb, ráismert itt saját hazája problémáira és igényeire, a két nemzet sorsának összemérhetőségére, talán valamelyes „areális” összefüggést, szolidaritást érezhetett: vendég volt, de nem a szó szoros értelmében idegen. Ilyen értelmű kijelentéseit fogadhatjuk fenntartással, lehet bennük valamelyes udvariasság, a vendég helyzetéből és missziójából fakadó nemes stratégia. Amivel meggyőz: a biztonság, ahogyan az ország és a nemzet életviszonyaiban tájékozódik, s ennél is inkább: azok az itt keletkezett művek, amelyek a magyarokról s a magyarokhoz szólnak. Nem sorolhatjuk mind, de legalább kettő közülük nem hagyható említés nélkül: ,,A lelki tehetségek kiműveléséről” szóló beköszöntő beszéde s „A nemzet boldogsága” című, II. Rákóczi György fejedelemnek ajánlott írása, melyet röviddel Patakról való távozása előtt fejezett be. Az emberiségnek szánt „messzehordó” üzenet s a magyar vendéglátóinak ott és akkor időszerű, Patak mértékére szabott mondanivaló nem választható külön — ez a két mű az egész kome- nológia ékessége, a magyar kultúrának pedig külön is becses kincse. Az első még tartózkodóbb, tapintatosabb — inkább tanács, az utóbbi, talán a már némileg meghonosodott vendég jogán, személyesebb. keserűbb — ez már bírálat. A lefegy- verzően nemes gesztus, amellyel kifogja a szelet a nemzeti érzékenység vitorlájából, az azonosulásé. „Ami tehát minket, magyarokat és morvákat illet, az igazat megvallva eddig sem az én nemzetemnek, sem a tieteknek nem volt elegendő műveltsége. Ezért Európa műveltebb nemzetei között tehetségünk folytán nincs semmi különös fényünk. Minthogy pedig saját honfitársaimnak valamilyen fényre való emelésére most nincs gondom és hiába is vállalnám, a szomszédi szeretet arra késztet, kedves magyar szomszédok, hogy mindenekelőtt nektek komolyan tanácsoljam: törekedjetek jó és rossz tulajdonságaitokat jobban megismerni, azokat növelni, ezeket kisebbíteni.” Másutt igy szólítja meg hallgatóságát: „Figyeljetek, kérlek, népeim és rokonaim, magyarok, morvák, csehek, lengyelek és szlávok!” A művelt nemzet eszményét körvonalazva Komenský fő ismérvekként a gazdagságot, városiasságot, Jól működő közigazgatást, rendet és közbiztonságot, a mesterségek és az Ipar virágzását, szorgos munkálkodást, az Idegenek iránt tanúsított nyájasságot, a békeszere- tetet jelöli meg.

,,A nemzet boldogsága”, hol keserű és kiábrándult, hol kíméletlenül ostorozó hangvétele ellenére is még az előbbi műnél is értékesebb hozzájárulás a magyar kulturális hagyományhoz, talán a legtöbb, amit szerzője Patakon ebben az egész műfajban alkotott. A nemzet meghatározása, amely az egész művet bevezeti, felülmúlja a legtöbb később keletkezettet, s valósággal modernül hat; magánál a meghatározásnál talán még Inkább az, hogy szükségét érezte a meghatározásnak. „A nemzet vagy nép (gens sive natio) azon emberek közössége, akik ugyanabból a törzsből származnak, a világnak ugyanazon helyén (mintegy közös házban, melyet hazának neveznek) laknak, egy nyelvet beszélnek, és ezért a közös szeretet, az ösz- szetartás s a közjóra való törekvés kötelékei fűzik össze őket.” Mire van a magyar nemzetnek szüksége ahhoz, hogy boldog lehessen? — teszi fel a kérdést Komenský. Fontos tudni, hogy a magyart Komenský nem „hungarus”-ként értelmezi, ahogyan az történi tudatunkban kialakult, nem a történelmi Magyarország lakóit érti rajta, hanem csupán a magyar nemzethez tartozókat. Érthetően saját hazájának a sorsa jár az eszében, amikor isteni parancsként említi, hogy a nemzet, ha boldog kíván lenni, soha más nemzetbelit ne válasszon királyául, hanem a saját kebeléből valót. De csodálatra méltó, hogy a magát morvának, morvaországi csehnek valló Komenský, kit szoros nyelvi, nemzeti és vallási kötelékek fűznek a szlováksághoz, mennyire magáévá tudja tenni a magyar nemzeti nézőpontot, s abból kiindulva mérlegelni a magyarság helyzetét a környező népek közt: „Senki sem fogja azt mondani, hogy a magyar nemzet nagy nép, ha figyelembe veszi, hogy egyetlen, nem is nagy kiterjedésű ország határai közé van szorítva, s ezt a földet sem maga lakja, hanem földjének jó részét, ha nem a nagyobbat, németek, szlovákok, rutének, romának és törökök lakják.” Ámbár, teszi hozzá, „magában véve nem is oly nagy rossz, ha ugyanabban az országban több nemzetiség is lakik, csak egymás iránt nyugodtan és barátságosan viselkedjenek”.

De ha a magyarok nem tudnak boldog nemzetté válni, nem állják a versenyt a