Irodalmi Szemle, 1988

1988/8 - NAPLÓ - Rákos Péter: Egy Komenský-dolgozat mellékhajtásai

925

ködésének mely mozzanatára emlékszik vissza, milyen hangulatban, milyen körülmények között: hála és csalódottság, „sikerélmény” és „kudarcélmény” váltakoznak bennük. A mindenkori összefoglalás feladata az egyeztetés: az „egy tő” keresése, amelyről fakadnak.

Comenius és Patak. A meghívás.

Komenský életének Magyorországon átélt fejezete a harmincéves háború epilógusához tartozik, s felmérése csak világpolitikai és történetfilozófiai összefüggésbe helyezve lehetséges. Kettős misszió volt és kölcsönös érdek szülte. Az elején (ha nem is előzmények nélkül) egy gyönyörű dokumentum áll: Lórántffy Zsuzsanna fejedelemasszony 1650. május 18-án kelt levele, melyben az akkor már világhírű tudóst és pedagógust meghívja a pataki iskola igazgatójának. „Üdvözletünket és kegyünket a magunk és jeles férfiaink nevében. Mi már előbb, föllelkesítve a te kiváló neved híre által... jóakarattal teltünk el irántad, majd a veled való személyes találkozás és beszélgetés folytán, melynek élvezését a kegyes sors néhány napon keresztül nekünk megengedte, méginkább feltámadt bennünk a vágy, hogy veled hosszabb Ideig együtt éljünk. Ennek célja pedig az, hogy nekünk pataki iskolánk reformálásában ... szent segítségünkre légy és itt nálunk a te kitűnő módszerednek, melyet a nemzetek közt szétszórva már terjeszteni megkezdettél, teljes rendszerét kidolgozd és előadd. Mivel tudjuk, hogy te a kortól terhelve szenteled öregségedet a közjónak, nem akarunk téged a poros iskola terhes munkáira elhívni, hanem azt óhajtjuk, hogy a te igazgatásod alatt a mi tudós férfiaink, ennek a mi iskolánknak jelenlegi és jövendő elöljárói, a rektorok és tanítók abban az óhajtott reformációban minél előbbre haladjanak ...” S még az utóirat: „Mivelhogy Isten segítségével a tanulók számára közös tartást (mensa publica) létesítünk, 10—12 ifjút a te híveid közül a mi alumnusaink (tanulóink) közé szívesen felveszünk.” Az ösztöndíj sem századunk találmánya. (A meghívólevél latinból fordított magyar szövegét Rácz Lajos Comenius Sárospatakon c. 1931-ben megjelent könyvéből idézem.) Amikor Komenský négy évvel később búcsúzott Pataktól („hogy mindkét részről egymás tiszteletre méltó emlékezetét hagyjuk hátra”), mintegy köszönetképpen és egyben önigazolásul idézi a levél leglényegesebb passzusát.

A kettős misszió

A közös érdek, amelyről szólottunk, részben politikai, részben kulturális jellegű. A történészt feltehetően inkább az első ragadja meg, mely a meghívás aktusánál kevésbé volt előtérben, mint ok azonban elsődleges.

Comenius egyik életcéljának tekintette, hogy az ellenreformációt megtestesítő Habsburg-hatalom megtörésére buzdítsa Európa protestáns erőit. Erre ösztökélte Mikulás Drabík morva emigránstársának híres próféciája is, mely szerint e történelmi feladat elvégzésére a Rákócziak hivatottak. Elsősorban ezért fogadta el a fejedelmi család meghívását.

A Sárospatakhoz fűzött politikai remények azonban, mint tudjuk, nem váltak valóra, s a ma történelmi távlatából visszatekintve tudjuk azt is, hogy ez eleve nem volt lehetséges. Magának a fehérhegyi csatában elsöpört cseh rendi felkelésnek sem volt esélye a győzelemre, sorsa kezdettől fogva meg volt pecsételve. A történelemben gyakori jelenség, hogy az egyébiránt előremutató ügy hívei kedvezőtlen feltételek közepette bocsátkoznak harcba, szinte első lépésüktől kezdve bukásra ítélten. A politikai emigrációk történetében is gyakran ismétlődnek ilyen helyzetek: nem érdektelen (tekintve, hogy Komenský a Rákócziakkal kötötte össze sorsát), hogy Szekfű Gyula 1913-ban megjelent A száműzött Rákóczi című könyvében éppen II. Rákóczi Ferenccel kapcsolatban fejtette ki ebbeli nézeteit, szembeszegülve az illúzióhoz ragaszkodó szakmai és nemzeti közvéleménnyel.

Annál ragyogóbb fejezete Komenský pályájának s egyben a magyar művelődés történetének a pataki négy esztendő pedagógiai hagyatéka. Akkor is, ha azt nézzük: mit adott Komenský Pataknak, akkor is, ha úgy tesszük fel a kérdést: mit adott Patak Komenskýnek. Már első rövid látogatásakor, 1650 tavaszán, ámulva tapasztalta, milyen sóváran várják a patakiak, hogy elfogadja a megbízatást. „Jöjj, szabadíts meg bennünket a barbárságtól” — hallotta nem is egyszer, holott, mint önéletrajzában feljegyzi, egyszerűséggel találkozott, de barbársággal semmiképpen sem. Híre, mint láttuk, már régen megelőz te Patakon. Nevezetes lanuáját, „A nyelvek kapuját” már 1634-ben magyarra alkalmazta Erdőbényei Deák János, abból tanultak a fejedelem gyermekei, ifjabb György és Zsigmond. Gyulafehérváron két