Irodalmi Szemle, 1988
1988/8 - Ardamica Ferenc: Legföljebb novella (novellaJ
896 be viszi vacsorázni, elkápráztatja, azután felhívja, felviszi magához, s reggelig el sem engedi. Hirtelen siethetnékje támadt, úgy kellett magát visszatartania, hátra volt még könyveinek dedikálása. A szőke fiú — mintha csak egy láthatatlan rendező avatott keze működött volna közre — utolsónak jött ki az asztalához. Ekkor a kultűrfelelős nevén nevezete és megdicsérte a fiút, ő pedig beleírta könyvébe az ajánlást: „Jankónak, a legszebb férfikeresztnévvel rendelkezőnek, figyelemmel és szeretettel, Hilda B ___” A fiú pirulva olvasta el Hilda sorait, látszott rajta, hogy boldog és meg- illetődött. — Jankónak nagyon nehéz gyermekkora volt, eddigi élete tolira kívánkozik, kész regény — kottyantotta el magát a kultűrfelelős, s ezzel minden végérvényesen eldőlt. Hilda érdeklődése a fiú iránt azonnal kétféle lett, a magánszférából áttolódott az íróiba, és a főhangsúly mindvégig az utóbbin maradt. Az író-olvasó találkozót a kultűrfelelős befejezettnek nyilvánította, a pofák szétszéledtek. — Gyere! — fogta kézen Hilda a fiút. — Mesélj! Es Jankó engedelmesen, mint hűséges kutya a gazdáját, követte Hildát az osztályon felüli étterembe, engedte, hogy megvacsoráztassák, hogy konyakkal itassák, hogy elszédítsék, elkápráztassák ... Majd ellenkezés nélkül kísérte hazáig, s belépve Hilda lakásába ismét tátva maradt a szája ... Egyszerűen nem mert beljebb menni. — Miért cövekeltél le? — kérdezte Hilda. — Istenkém, micsoda előszoba! — Inkább hall, nem gondolod?! — jó adag gúny csendült ki Hilda hangjából, amit rögtön megbánt. Látta, hogy Jankó megszeppent. így semmire sem megy vele! Igaz, hogy Jankó nagyon jani, de a körülményeire való tekintettel ezen nincs mit csodálkoznia — ezt cseppet sem éreztetheti vele. A fiú érzékeny, s ha azt akarja, hogy kitárulkozzon, okosabb lesz változtatnia a viselkedésén. Márpedig akarta, hogy kitárulkozzon! A továbbiakban minden úgy történt, ahogyan Hilda eltervezte ... A fiú nem is annyira szerelemre, mint inkább szeretetre éhesen simult hozzá. Hilda hamar rájött erre. A későbbiek folyamán megállapíthatta, hogy Jankó csak átlagos szerető, sőt, konyak nélkül határozottan átlagon aluli — viszont a nyelve leghamarabb az ágyban oldódik. — Gyere, mesélj! — kérlelte ravaszul a fiút, miután kielégültek (mert Hilda is kielégült, Jankó ifjúsága feloldotta, feldobta, tökéletesen ellensúlyozta a fiú ügyetlenségét), és parányi fényt gyújtva, egy gyűszűnyi villanykörténél csüngött a fiú lágy, kissé lányos arcvonásain, melyek harmóniáját csak az erőteljes orr és a húsos száj bontotta meg... A duzzadt ajkak megmozdultak, kapkodva, rendszertelenül ontották magukból a bánat láváját — Hilda agyában ekkor már bekapcsolt és kifogástalanul működött, osztályozott és raktározott az író-magnó ... — Apám egyszerre három nőt ejtett meg a faluban, de egyiküket sem vette feleségül. Mindhárman — köztük anyám — egy és ugyanazon a napon szültek, ha egy anyától születünk, akár hármasikrek is lehettünk volna ... — ilyen és hasonló szörnyűségek hagyták el a fiú ajkát. — Gyere, mesélj! — hívta, biztatta egész kapcsolatuk folyamán, szeretkezés előtt, közben, után, nappal és éjszaka, fáradt hajnalokon, és Jankó mesélt... Az anyjáról, akitől még csecsemőkorában elválasztották. Mindenki azt hitte, a szégyenébe roppant bele... „Beteg, saját magát sem tudja ellátni, nemhogy téged!” — mondogatták az intézetben, ha kérdezősködött felőle. Amikor kinyil-
