Irodalmi Szemle, 1988

1988/8 - Fülöp Antal: Sövények (regényrészlet)

878

és komorak... Olyanok mint...” — és elhallgatott. A képek iránt elnézőbb volt, különösen az akvareli tájképek iránt, ha fényben úszó tájakat ábrázoltak. De szombat reggel a piacon, ahogy az asztalra kirakott porcelán törpék ártat- lan-kékszemű mosolya láttán — amelyet mintha egy másik, valójában nem is létező világból hoztak volna magukkal — megállt az árus asztalánál, úgy tűnt, hogy még egy pillanat, és maga is átlép — örökre eltűnve a szemem elől

— abba a másik, nem létező világba, amely felé valójában örökké útban volt. „Vegyünk egyet!” — mondtam. Megrökönyödve nézett rám, s csak annyit mondott: „Ugyan, ne hülyéskedj...” A bútorokkal hasonló volt a helyzet. Amíg a kirakat üvegen át szemlélhette, amíg nem volt rá elég pénzünk, amíg — ha lett volna is — a csöpp szobában, anyám bútorai között egy talpas lámpa is szorongott volna, amíg az állami kölcsön megszerzése körül — silány fizetésem miatt — nehézségek voltak, csendes, álomszerű boldogságba merült. De amikor a toronyház hetedik emeletére költözve az új „mesebútor” teljes súlyával, fényével és tapinthatóságával ott állt a szobában, a csalódásnak nyomát sem láttam rajta. Háziasszonyi teendőit végezve, dúdolva, rá-rálehelve törölte fényesre: most már csak örült — de egészen természetesen... Egy jóval — hónapokkal

— korábbi estén, mozi után a Gottwald-park japáncseresznye-fái alatt sétáltunk, a szovjet tiszti szálló felől egy meg-megszakadó Rolling Stones-dal szüneteiben visongva zakatoló hullámvasút hangjai hallatszottak: ennek szüneteiben, ahogy a körbefutó villanyégők alatt a visongás elcsitult, a céllövöldék puskasörétei pöttyözték bádogkoppanásokkal a nem egészen teljes csöndet, a hangszóró „Kellemes utazást, jó szórakozást”! kívánt a körbeutazóknak, s a megnyikorduló kocsik emelkedő hangjaira Rolling Stones-ék aranyfüstös dala rágomolygott. Hozzánk, a japáncseresznyefák alá lehalkulva, egy májusi légáramlat kíséretében érkezett. Ilyen körülmények közt történt, hogy séta közben azt találtam mondani Cinke-Lillnek, hogy legyen a feleségem (egy ilyen ajánlat, ebben a megfogalmazásban, ’965-ben még nem volt annyira röhögtető), ő azonban habozás nélkül azt felelte, hogy: nem... Mert nem akar és nem is fog soha férjhez menni... Határozott kijelentése azonban mintha szétrezgett volna az estében. Várt egy kicsit, majd megint nem sikerült azt a határozott hangot megütnie, amelyet megérzésem szerint szeretett volna. Félelmetes — mondta

— a szavaknak, a mozdulatoknak, a hallgatásnak és a pillantásoknak az a fülledt örökös mást-jelentése, amiben volt része otthon elég. Apja, a református pap, örökké az íróasztala fölött görnyedt a „másik szobában”, késő éjszakáig az asztali lámpa lefojtott fényében, éjjel — néha — még rá is gyújtott, mintha egyedül ott érezte volna magát — úgy-ahogy — biztonságban, abban a falak közé, de valahogy mégis önmagába zárt félhomályban, ahol a Bibliát, Platónt, és később, amikor Cinke-Lill már nyolcadik osztályba járt, és anyja helyett néha betévedt hozzá takarítani, látta, hogy Marxot is, majd még később Lenint olvasott; alig múlt negyven, de görnyedt alakját abban a könyvekkel zsúfolt szobában mint elhasznált levegő vette körül valami rávénült kilátástalanság; ha néha — a templomba indulva — az ajtón kilépett, arcán a hosszú olvasás és töprengés nyomaival (olykor a Bibliát és Marxot párhuzamosan olvasta, s közben lázas tempóban írta tele a papírlapjait, melyeket azután az asztalfiókba rejtett, s kettőre zárta a fiókot; a kulcscsomó csilingelőse jelezte, hogy nemsokára nyílik a szobája ajtaja), amint kilépett, mintha álomból ébredt volna, haja az örökké benne túró ujjak nyomát mutatta, s ez kissé zilált kifejezést adott az arcának. Ahogy Cinke-Lill anyjára nézett, a szemében rögtön megjelent az önvád s a bocsánatkérő „Mit tehetek?”, közben a hangja, melyet hajlékonnyá tett a gyakorlat, és máskor — hivatásának gyakorlása közben — mélybarna zengése volt, most hiábavalóan próbált lelkesedéssel telítődni, hogy élményét az asszonnyal megossza, miközben azt mondta: „Csodálatos dolgokat olvas-