Irodalmi Szemle, 1988
1988/8 - Fülöp Antal: Sövények (regényrészlet)
877 lépteit, és alkonyaikor a mi ablakunk szögletében huny ki utoljára a napfény. A pihenés perceiben rendszerint hanyatt feküdtünk, a parázs fényében, a földre csúszott paplan idilljével. Egy este Cinke-Lill ettől a fénytől pirosban csillogó szemmel kelt föl az ágyból, gyors egérsurranással a szekrénynél termett, apró, szaggatott mozdulatokkal, mintha valami sürgetné, kutatott a törülközők és pizsamák alatt. Közben a szemem végigszaladt a csípőjén, amely egy picivel szélesebb volt a kelleténél, feszes-gömbölyű fenekén és hosszú, vékonyka lábain, majd ahogy a szekrénytől hirtelen elfordult, a kicsi, önsúlyát hegyesen tartó fél mellén láttam, hogy a mellbimbója most is egészen magába húzódik. Amint a szekrényajtót elengedte, és félúton volt az ágy felé, már tudtam, hogy mi következik. Szüksége volt a tárgyak közelségére, nappal is, ha megállt, megfogott valami bútorszélet, széktámlát, különben láthatón elbizonytalanodott; így, este meg, kivált, ha fölkelt az ágyból, s a csöpp szoba közepén egy pillanatra „védtelen” maradt, egy furcsa, hirtelen surranással termett ismét az ágyban, mintha üldöznék, s egy ideig — mint elszorítás után a végtag kékülése — még arcán maradt valami gyerekes rémület. Most is, ahogy az ágyhoz surrant és átmászott fölöttem, s ahogy a helyére huppant közém s a fal közé, s utána némán, mozdulatlanul feküdt, tudtam, hogy még egy rövid ideig így marad; a lába egészen hideg volt, ahogy hozzám ért. Végigsimítottam a töstén. Előbb az arcán a tenyerem meleg ölével, amely utána bátorítón idomult volna a melléhez, de ő eltolta magától a kezem, és hirtelen fölélénkült. Fektében fölhúzott és keresztbe csapott lábát lengetve, mint mesekönyvet tartotta arca fölé a betétkönyvet, és hangjának elragadtatásával — amely egyszerre megtelt azzal a furcsa, nem jelenlevő lelkesedéssel — próbált magával ragadni á ter- vezgetés álomkék régióiba. A felröppenéshez vagy három-négyezer korona megspórolt pénz jelentette a rugaszkodót, melyet napi tíz-tizenkét órás melóval kapartam ugyan össze (akkoriban házakat jártunk bontani három hoffman- gatyással, meló után; a városrendezés lázas izgalmában nem szúrt szemet senkinek a mellékes kereset), Cinke-Lill mégis úgy révedt a betétkönyvre, mintha már a — csupán számára látható — fényes jövőben lebegne. Lebegés közben a párna horpadásában felém fordította az arcát, s ahogy a szemhéja megrebbent, szemében megjelent az a bizonyos kacérság, amivel sokáig nem tudtam mit kezdeni... Ha ilyenkor közeledtem hozzá, kitért előlem, mint most is, ahogy elhárította a kezem. S ahogy közben rámnézett, szemének azzal a zavar- baejtő kifejezésével, mintha csak társul invitált volna egy előttem rejtélyes örömérzéshez, melyet csupán megosztani szeretett volna velem, de oka és célja nem én vagyok, nélkülem mégsem volna teljes, mintha gyönyörteli látvány közben karolta volna át a derekam. Közben a betétkönyvet meztelen hasára tette, a köldöke eltűnt alatta. Érzésteli sóhaj röppent föl belőle, egészen olyan volt ebben a percben, mint a szeretkezések után — egy rövid ideig. A kétely és gyanakvás átsuhanó hullámai közt döbbentem rá, mekkora gyönyörűséggel áll meg a kirakatok előtt, s ahogy az üveglapon át, magába feledkezve szemléli a kirakott tárgyakat, a szemében egyszercsak megjelenik ez a kacérsághoz a megtévesztésig hasonló kifejezés. Különös öröme tellett a lámpák, csillárok, a porcelán- és üvegholmik látványában, külön hangsúllyal az állat és virágfigurákon. A művészi szobrokat nem szerette; egyszer volt hajlandó eljönni velem a város kultúrházába egy kiállításra, de már az ajtóban elfogta valami remegés, majd amikor odabent, az ajtótól néhány lépésre — tovább nem jött — körülnézett, a szemébe kiült a riadtság: „Gyerünk innen! — mondta. — Félelmetesek ...” — s közben a kezem után kapott. Űtban hazafelé megkérdeztem, miért nem szereti a szobrokat. Elég hosszú ideig hallgatott, majd határozatlanul, mintha nem találná a megfelelő szavakat (bár az is lehet, hogy szerette volna magában tartani), akadozva annyit mondott: „Azért, mert... olyan sejtelmesek
