Irodalmi Szemle, 1988
1988/1 - FIGYELŐ - Dobos László: Tóthpál Gyula fotóművészete
86 DOBOS LÁSZLÓ TÚTHPÁL GYULA fotóművészete BODROGKÖZ, SZÜLŐFÖLDEM. Hányán írhatnák nevüket e két szó alá, akiket a Bodrogköz nevelt emberi, szellemi értékké, akik a Bodrogközből rajzottak világgá. Már a két háború közötti időből is: Prerau Margit, Mécs László, Demjén Ferenc. De különösen a háború utáni idő termékeny emberi tehetségekben: Török Elemér, Kulcsár Tibor, Kulcsár Ferenc, Kendi Mária költők, Tolvaj Bertalan irodalomkritikus, Gyimesi György, Kövesdi János, Dobos László írók, Bodnár Gyula, Palágyi Lajos, Haraszti Gyula újságírók, Hogya György prózaíró, Kövesdi Szabó Marika színművész . ■. Az utóbbi másfél évtizedben lett természetrajzosa — Bagoly János; sokoldalú tudós tehetsége — Molnár János. Ugyancsak az elmúlt másfél évtizedben nőttek fel képzőművészei: Csótó László, Tiszai Nagy Menyhért, Kis Károly, Czibák Mária. S a kultúra itthoni egyéniségei, gondnokai, Hajdók Gézával az élen ... Felső-Bodrogköz ma már nemcsak földrajzi egység, hanem kulturális és irodalmi fogalom is. S ha ide sorolnám a vízen túli ungiakat is: Popéig Gyula történészt, Jakab István nyelvészt, Koncsol László költő-kritikust, Kiss József történész-újságírót, Géczi Lajos néprajzost, Gyüre Lajos irodalomtörténész-írót, Ferencz György szobrász-fafaragót, Révész Bertalan irodalomtörténészt, D. Varga László költőt — azt kellene mondanom, hogy Kelet-Szlovákia szép számú önkéntest küldött a táborba. Ha nem is nagy, de így együvé sorakozva szellemi sereg vagyunk. S most, e kiállítás alkalmával mutatkozik be szülőföldjén Tóthpál Gyula fotóművész. Ö is bodrogközi jelesség, s ma már mondhatnánk így is: híresség. A háború utáni csehszlovákiai magyar értelmiségnek van egy szenthegye: a műveltség és a kultúra. Szinte egyetlen bevehető közösségi magaslatunk. S erre a magaslatra sokféle irányból kapaszkodtunk és kapaszkodunk, hogy később tehetségünkkel, képességünkkel magasítsuk is azt. Ezt az utat járja Tóthpál Gyula is. Perbenyikben született, a helmed gimnáziumban érettségizett, innen került Pozsonyba, újságíróként kezdte, néhány év múltán hagyta a betűt, s a kép, a fényképezés szerelmese és megszállottja lett. „Nekem könnyebb fényképezni, mint beszélni" — mondja magáról. Ennyi az emberi életrajz. Ez év nyarán nyilatkozta Tóthpál Gyula: „Az elmúlt húsz évben voltak kiállításaim itthon s külföldön, de szőkébb hazámban, szülőföldemen még egyetlen képem sem jelent meg kiállításon." Jogos felpanaszlás. Van ez így olykor, a világ hamarabb fedezi fel az embert, mint az otthon, a közeli táj, a szülőföld. S igaz az is, hogy az indulás, a kezdés botladozásait nehéz nyomon követni; látni inkább már a megküzdött magasságot lehet. Tóthpál Gyula világjárás után ér a szülőföldre. Már művészként. Volt kiállítása Prágában, Budapesten, Pozsonyban; Berlinben világkiállításon nyert második díjat, számos kiállítása volt magyarországi városokban, itthon a Csallóközben, s Szlovákia-szerte. Jelentek meg felvételei Japánban, a cseh, magyar, szlovák kultúra jeles folyóirataiban és lapjaiban. Tóthpál Gyula nevét jegyzik a fotóművészet nemzetközi fórumai. Ezzel a kiállítással a szülőföld melege fogadja őt, ez a kiállítás egy földink bevonulása a gyermek- és ifjúkor tájaira és emberi közegébe. Egyszerre befogadás, felértékelés és megbecsülés.
