Irodalmi Szemle, 1988
1988/1 - FIGYELŐ - Jakab Tibor: Siklós András: A Habsburg-birodalom felbomlása 1918
FIGYELŐ 83 A Habsburg-birodalom felbomlása, 1918 után Siklós András könyve éve adtunk hírt Galántai József A Habsburg-monarchia alkonya c. könyvének megjelenéséről (1986 május). E mű az 1867-ben létrejött Osztrák—Magyar Monarchia belső struktúráját, az európai hatalmi rendszerben elfoglalt helyét és a végső soron feloldhatatlannak bizonyult belső ellentmondásait ismerteti. Siklós András új könyve — mintegy folytatásként — az első világháborút kirobbantó, belső és külső adottságai miatt kényszer- pályán mozgó Monarchia katonai vereségét és felbomlását elemzi, minden eddiginél részletesebben. (A két könyv tartalmi kapcsolódását hangsúlyozza már-már megtévesztő tipográfiai hasonlóságuk is.) Siklós András műve két részre oszlik: Az első (rövidebb) részben a szerző az Osztrák—Magyar Monarchia katonai vereségét és a birodalom felbomlását — ezen belül is az örökös tartományok szétesésének meghatározó eseményeit — tárgyalja; a második részben pedig a soknemzetiségű Magyar Királyság nemzetiségeinek a polgári demokratikus forradalom győzelmével mind szövevényesebbé váló politikai törekvéseit ismerteti (helyesen különbséget téve a nemzeti burzsoázia és az értelmiség, valamint az elnyomott osztályok között), továbbá megrajzolja a Károlyikormánynak az integritás megőrzésére és a stabilitás megteremtésére tett irreális erőfeszítéseit. A könyv első fejezetei a központi hatalmak két utolsó nagy offenzíváját és ezek következményeit mutatják be. A németek által a nyugati fronton 1918. március 21-én indított támadás célját a hadvezetés „politikai és gazdasági állásunk világviszonylatában való biztosításában” és a „német hatalom kiterjesztésében” jelölte meg. A tényleges erőviszonyok azonban távolról sem indokolták a katonák optimizmusát. A szembenálló hadseregek felszereltsége, utánpótlása, harci szelleme egyaránt az antantnál volt jobb, de ezt a német vezető körök nem látták, mert nem akarták látni: „A nacionalizmustól elválaszthatatlan irracionalizmus szükségképpen vezetett a rendelkezésre álló erők túlbecsüléséhez, az ellenfél lebecsüléséhez.” Július derekára az offenzíva összeomlott. Ezzel a kezdeményezés végleg kicsúszott a németek kezéből, elérhető közelségbe került az antant katonai győzelme. A szerző tömören, de tág összefüggéseiben ismerteti a kudarc következményeit: mind a katonák körében, mind az egyre rosszabb körülmények közt lévő hátországban erősödött a békevágy és a kalandor politikát folytató uralkodó osztályokkal szembeni ellenszenv. Az Osztrák—Magyar Monarchia helyzete 1918 elejére igen súlyossá vált. Az élelem- és nyersanyaghiánnyal küszködő hátország már nem tudta a hadviselés anyagi feltételeit biztosítani. A katonaság és a hátország ellátottságáról megdöbbentő adatokat közöl Siklós András. A katonák napi fejadagja márciustól 200 g hús, 6 g zsír, 150—500 g kenyér volt. A hadseregparancsnokok a csapatok legyengülésőről, menetképtelenségéről, éhezéséről számoltak be jelentéseikben. A fegyverzet nem volt kielégítő, a szállítóeszközök is megfogyatkoztak. A hátországban, ha lehet, még rosszabb volt a helyzet. Ausztriában 1918 elején 165 g liszt (júliustól: 82,5!), 5,7 g zsír, 17,8 g hús, 71 g burgonya és 25 g cukor volt a fejadag. Az egyre nagyobb nyomor és az oroszországi példa mindinkább forradalmasította a munkástömegeket. Ilyen körülmények közt határozta el magát a Monarchia hadvezetése egy az olasz fronton indítandó nagy offenzívára. A szerző részletesen elemzi a június 15-én megindított hadjárat körüli huzavonát. Józanabb politikusok és katonák a belső állapotok és a katonai erőviszonyok kedvezőtlensége miatt a mielőbbi békekötést ajánlották IV. Károlynak; a tényekre fittyet hányó, nagyhatalmi vágyaktól és szélsőséges nacionalizmustól elvakult háború-pártiak (élükön Conrad volt vezérkari főnökkel) viszont a későbbi békekötésnél előnyös pozíciót kierőszakoló diadalmas hadjáratot tartottak egyedül üdvözítőnek. Az uralkodó döntésképtelenségét mutatja, hogy egyazon napon (március
