Irodalmi Szemle, 1988

1988/1 - FIGYELŐ - Liszka József: Útkereső néprajztudomány

82

FIGYELŐ

Számos néprajzi vonatkozása van a csőszökkel történt esetekről, az ügyfeleiket becsapó házaló könyvügynökökről, koldusokról, leányrablást vagy vérbosszút alkalmazó cigányokról szóló tudósításoknak, ill. a törvény által tiltott magzatelhajtást (angyalcsinálást] végrehajtó asszonyokat pellengérre állító cikkeknek. Illusztrációként az utóbbiak közül idézek egyet teljes egészében: „Lúdtollal hajtotta el magzatát. Sajka Mária 36 éves csúzi asszony lúdtollal hajtott végre önmagán magzatelhajtást. Nem sokkal később heves fájdalmak lepték el, de a szerencsétlen nő még férjének sem merte bevallani, hogy mi baja van. Az elhívott orvos vérmérgezést állapított meg. Menthetetlen állapotban az érsekújvári kórházba szállították, ahol belehalt sérüléseibe. Halála előtt a kórházi orvosnak bevallotta meggondolatlan tettét. Férjén kívül két árvája siratja” (Érsekújvár és Vidéke, 1935. X. 20.; 10. Ugyané lap 1936. VI. 14-én gútai angyalcsinálók- ról, 1936. VI. 21-én pedig Baracskán végzett, halálos kimenetelű angyalcsinálásról tudósít). E híradások a magzatelhajtás primitív technikájának olykor részletes leírásán túlmenően bizonyos szociális- és néplélektani tanulságokkal is szolgálnak.

E hírek megbízhatóságát persze gyakran ellenőrizni kell. Végezetül egy ilyen esetre hozok példát a tudósítások, hirdetések köréből. A Prágai Magyar Hírlapban jelent meg az alábbi rövid hír: „A földi- eper-termesztés Szlovenszkón az utóbbi években egyre nagyobb tért hódít. Récsén és környékén, Érsekújvár, Ögyalla, Köbölkút és más szlovenszkói helyeken ma már hatalmas földieper-telepek vannak” (1937. IX. 24.; 9.). Nos, recens köbölkúti adataim egyáltalán nem igazolták ezt a hírt: csaknem bizonyos, hogy itt különösebb epertermesztési lázról ebben az időben szó sem volt. Az ezekben az esztendőkben (1936—38), az Érsekújvár és Vidéke c. hetilap hirdetésrovatában megszaporodó, eperpalántákat és eper-, valamint gyümölcsládákat kínáló reklámszövegek viszont arra engednek következtetni, hogy nagytáji viszonylatban a Prágai Magyar Hírlap tudósítása mégiscsak helytálló lehetett (persze mindezt további recens gyűjtésekkel a felsorolt helyeken még ellenőrizni lehetne).

A kötet egy másik írásában Szilágyi Miklós a nem hagyományosnak minősülő tárgyak néprajzi vizsgálatának, gyűjtésének kérdésével foglalkozik. Vitatható, ám épp ezért nagyon fontos kérdéskörről van szó, amelynek kategorikus megoldására nem lehet egy mindenkor használható receptet adni. Annyi bizonyos, hogy — és ehhez nagyon jó érveket sorakoztat föl a szerző — a hagyományos tárgy fogalma igencsak viszonylagos, és ha ezt a kérdést lezárták volna elődeink a múlt század végén, amikor már rengeteget beszéltek a tizenkettedik óráról, akkor ma már szinte nem lenne mit gyűjtenünk. Figyelembe kell vennünk, hogy a néprajz alapvetően történettudomány, így sokszor olyan tárgyak, csinálmányok gyűjtésére is oda kell figyelnünk, amelyek gyári készítmények, ill. amelyek ellen minden szépérzékünk tiltakozik. A századunk első évtizedeitől parasztságunk életében mind fontosabb szerepet kapó kerékpárral például alig foglalkoznak a néprajzi leírások, múzeumaink gyűjteményeiben is hiába keresnők e népszerű közlekedési eszköz példányait [már Vajkai Aurél szentel rá ugyan néhány sort Szentgál c. falumonográfiájában (Budapest, 1959, 123.), de ez inkább a szabályt erősítő kivétel, és részletesebben a későbbi szerzők sem érintették a témát. Szilágyi Miklós egy másutt megjelent dolgozatában hívta föl ismételten a figyelmet a problémára: Új elemek a parasztság kultúrájában. Forrás 1986/1, 41—46.].

Szilágyi Miklós ötleteinek további ötletekkel való tetőzését persze szinte vég nélkül folytathatnám, ám azt hiszem, ezek szaporítása már túlfeszítené írásom kereteit. Nem állott szándékomban a kötet anyagának pontról pontra történő, hűséges bemutatása, hanem — a szerző több helyen is megfogalmazott óhaja szellemében — inkább néhány adalékkal szerettem volna hozzájárulni a könyvben vázolt problémák némelyikének jobb ismeretéhez. Hogyha ezzel párhuzamosan Szilágyi Miklós friss, rugalmas gondolkodásmód szülte munkamódszerét is sikerült érzékeltetnem, akkor nem volt fölösleges megírni ezt a rövid recenzió álarca mögé bújtatott elmélkedést... (Debrecen 1986, Folklór és Etnográfia. Szerk. Ujváry Zoltán).

Liszka József