Irodalmi Szemle, 1988
1988/8 - Duba Gyula: Sok közös ügyet felvállaltunk Bodnár Gyula interjúja
800 DUBA GYULA SOK KÖZÖS ÜGYET FELVÁLLALTUNK Bőd nár Gyula interjúja Délelőtti óra, színhely a Luxor kávéház. Zsong a hosszú terem, pincérek poharakkal teli vagy éppen üres tálcákkal, az ablakok félig nyitott szárnyairól olykor fel-fellebbennek a függönyök. A terem hátsó felében, ablak melletti asztalnál találom Duba Gyulát. Ahogy megbeszéltük. Az asztalon kistányér, kávéscsésze, papírlapon friss kézírás. — Látom, dolgozik. Korán jöttem volna? — Nem, nem. Csak foglaljon helyet. — Ha szabad kérdeznem, mit ír? — Regény lenne. Persze, hogy végül is az lesz-e, még csupán sejtem. — Miről szólna? — Egy falusi fiatalemberről, az ezerkilencszáznegyvennyolcas évre exponálva a történetét. Azt szeretném megírni, ha sikerül, hogyan változtatott ez az év az életünkön, meg mindenen. — Miért éppen itt ír? — Alkotószabadságon vagyok, és kávéházban szeretek írni. Rendszeresen itt dolgozom. Tizenegyig megírom a napi adagot. Most nem mondhatom, hogy megírtam, ugyanis új fejezetet kezdtem, és az mindig nehéz. — Akkor is járt ide, amikor az Irodalmi Szemle főszerkesztője volt? — Igen, de akkoriban inkább a Savoyba vagy a régi Grandba. — És a Szemle? — Az, hogy én a Savoyba mentem, nem érintette főszerkesztői munkámat, mindegy volt, hogy kilenckor vagy tízkor megyek be. Elég rendszeresen dolgozó alkatnak érzem magam prózaíróként, és megnyugszom, ha tudom, megtettem, amit akartam. Megnyugtat az írás. Elvem, hogy a prózaírónak rendszeresen kell dolgoznia. Voltak idők, amikor komolyabb szerkesztői gondok merültek fel, ilyenkor ott kellett hagyni az írást. Az efféle gondok befészkelődnek emberbe, lekötik. — Hogyan került az Irodalmi Szemle élére? Az is érdekelne, mit érzett, amikor megtudta, hogy ön a lap főszerkesztője? — Váratlanul ért a dolog. A Hét munkatársa voltam, és nem voltak főszerkesztői ambícióim. Ennek az a története, hogy az előző főszerkesztő, Dobos László megvált a laptól és utódot keresett. Máig sem tisztázott előttem, hogyan kerültem az utódjelöltek közé. Azért mondom így, mert tudom, hogy másokat is megkérdeztek. Ez természetes is. A számításba vett jelöltek közül én voltam legmesszebb a Szemlétől, olyan értelemben, hogy úgy érzem, nem vagyok funkcionárius-típus. Viszont mint író közel álltam a laphoz. Azelőtt sohasem éreztem
