Irodalmi Szemle, 1988
1988/7 - FIGYELŐ - Szeberényi Zoltán: Kocsis Ernő műveiről
766 Kocsis Ernő műveiről Olvasóink most találkozhatnak először lapunk hasábjain Kocsis Ernő művészetével. A hazai magyar sajtó mindeddig kevés érdeklődést mutatott munkássága iránt. Pedig érett, határozott karakterű festőművészről van szó, akit huszonöt egyéni és számos közös kiállítása révén nemcsak szakmai körökben tartanak számon, hanem ismert Szlovákia több helységének, különösen a déli városoknak (Nyitra, Komárom, Dunaszerdahely, Érsekújvár, Párkány, Galánta stb.) műpártoló közönsége előtt is. Művei Prágába, Berlinbe és Sza- ratovba is eljutottak. A Szlovákiai Képzőművészek Szövetsége 1977 óta tagjelöltként tartja számon. Az itt közölt reprodukciók természetesen csak jelzései lehetnek munkásságának, miként a művész születésének ötvenedik évfordulójára rendezett jubileumi kiállítás (Galéria Františka Studeného — Nyitra, 1987 augusztus—szeptember) 91 darabja is csak ízelítőt adhatott több száz opust számláló életművéből. A párkányi születésű művész Bánsághi Vince irányítása mellett tette meg az első lépéseit a festészet terén. Bánsághi realista szemléletű festőművész volt, aki a hiteles valóságábrázolás igényét, a termé- szetelvűséget oltotta fiatal tanítványába. Szigorúan megkövetelte a precíz rajzot, a biztos ecsetkezelést, a pontos megfigyelést és ábrázolást. Művészetszemlélete és világlátása meghatározó módon befolyásolta a fiatal művész fejlődését, egyéni látásmódjának és kifejezőeszközeinek kialakulását. Hatása mindmáig kimutatható Kocsis immár egyénivé érett, határozott karakterű művészetén. Későbbi mesterei alig hagytak nyomot művészetének eszköztárán, szemléletmódján. Főiskolai tanulmányait a nyit- rai Pedagógiai Karon végezte, Ľudovít je- lenák érdemes művész irányításával. 1977- tő! ugyanitt a képzőművészet oktatója, a művészettörténet kandidátusa. Élete és művészete szoros kapcsolatban fejlődik társadalmi életünk, mindennapi gondjaink alakulásával. Elkötelezettségben, a szülőföld iránti hűségben, a realisztikus ábrázolásmód követésében Lőrincz Gyula tanácsai erősítették, akivel termékeny kapcsolatot tartott fenn a hetvenes évek folyamán. Kocsis Ernő a tájfestészetben mozog a legotthonosabban, megnyilatkozásaiban mindig tájfestőnek vallja magát, de nem idegen tőle a figurális kompozíció, a grafika és a monumentális művészet sem. Legszívesebben az olajfestést és a pasz- tellt kultiválja, de mestere a temperának és akvarellnek is. Művészi eszközeit és eljárásait a téma és mondanivaló határozza meg, az ábrázolás és kifejezés harmonikus egyensúlyát keresve. Műveinek többsége tájkép. Különösen a szülőföld — Párkány és környéke, de életének további színhelyei: Komárom, ahol él és alkot, Nyitra, ahova tanári hivatása köti, s általában a Csallóköz és a Mátyusföld keleti csücske jelenik meg vásznain. Feltűnő vonzódása a tájfestészethez Bánsághi Vince hatását mutatja, ő szerettette meg vele a természet és a táj ábrázolását, általa lett kimeríthetetlen ihletforrása a szülőföld. Kocsis azonban sohasem folyamodik a neki tetsző vagy szívének kedves táj natura- lisztikus másolásához, az ún. leábrázolás lélektelen technikájához. Tájaiban, természeti jelenségeiben mindig ott van az ember, a látható világ perszonifíkáltan, a látvány és emberi lényeg szoros egységében jelenik meg (pl. Őszi táj, Táj zöldben, Mezei út, Garammenti ősz stb.). Nem ritkán és nem kevés sikerrel elegyíti a tájfestést a figuralitással (Hajóépítők, Aratás után, Ünnep a kikötőben stb.). Kedveli a szimbolikus jelentésű, mélyebb, áttételesebb tájábrázolást is (Tavaszelő, Esős nap, Téli hangulat, Olvadás, Vihar kékben Stb.). Sokat foglalkoztatja az ember környezete, az ember és természet korszerű viszonya, a szocialista körülmények között dolgozó ember környezetalakító munkája stb. Olyan művek tükrözik a művész ezirányú érdeklődését, mint a Komáromi kikötő, Este a fűtőházban, Reggel a kikötőben, Téli kikötő, Teherpályaudvar stb. Kocsis Ernő a nyolcvanas években ért művészi fejlődésének kiegyensúlyozott,
