Irodalmi Szemle, 1988

1988/7 - FIGYELŐ - Szombathy Bálint: Mai képzőművészek a Vajdaságból

Mai képzőművészek a Vajdaságból

1988-ban a jugoszláviai Vajdaság képzőművészetét lehetetlen egyetlen stílusmegjelöléssel definiálni. Éppúgy nem, mint két vagy három évtizede, hiszen a sokrétűségért, a szerteágazó nemzetközi tájékozódásért, illetve a művészeti nézetek pluralizmusáért folytatott harc szinte a fel- szabadulást követően, egy rövid szocialista realista időszak után kezdetét vette. Előbb csak az úttörők, a magányos kísérletezők jóvoltából, majd szélesebb fronton is, a művészet társadalmi valorizációjának és konkrét szerepvállalásának a síkján, miután az érvényben levő ideológia elismerte a művészet autonóm státuszát, a teljes függetlenségre való jogát és öntörvényű mivoltát. Ily módon a vajdasági képzőművészet — a jugoszláv művészet szerves részeként — meglehetősen időben lépésfázisba került a nemzetközi művészet kortárs jelenségeivel, szellemi ugrásaival. A késésnélküliség érzése különösen a hatvanas évek közepétől, az anyagtalanított — vagyis konceptuális — művészet különböző formáinak előretörésekor vált teljes érvényűvé, folytatódva a hetvenes évek új tendenciáiban és a nyolcvanasok posztmodernizmusának transz- avantgárd hullámcsapásaiban.

Az alkotói szabadság ilyetén felfogásának és gyakorlati érvényesítésének eredményeként hivatalos irányzatokról sem a múltra, sem a jelenre való érvénnyel nem beszélhetünk. Voltak ugyan időszakok, amikor a szellemi élet időszerű mozgásai a gyújtópontba helyeztek egy-egy stílust, illetve izmust, ám alapjában véve nem beszélhetünk egységes művészeti programokról. Jelenleg ez a meghatározás fokozottan érvényes, hiszen a posztmodem reminiszcenciájának tágas tere alatt inkább beszélhetünk egyéni stílusokról, individuális művészetekről, mint korábban bármikor. S bár a művészet — miként az élet is —■ szemmel láthatóan atomizálódott, a korszerű törekvésekben mégis sokszor fellelhetők a közös szellemi gyökerek és források, az azonos kiindulópontok összemosódó nyomai.

Az itt közölt válogatás a fiatalabb nemzedék képviselőinek munkásságára támaszkodik, de „a kivétel erősíti a szabályt” elve alapján kiindulópontját az 1914-ben született Ács József művészetére helyezi. Nemcsak a korelsőbbség jogán, hanem annál az oknál fogva is, hogy Ács immár ötvenéves opusában szinte egyedülállóan végigkövethető a modem jugoszláv művészet periódusváltásainak többsége. Oly szerencsésen, any- nyira szervesen egymásra építkezve, hogy a különböző részek — művészetek — az egészen belül nem ellenpólusokként, hanem kötőszövetekként funkcionáltak. Expresszionizmus, absztrakció, metafizika, koncep- tualizmus — csak négy jelentősebb vonulat, amely kitapintható Ács művészetében. A hatvanas évek új nemzedéke számára számos esetben volt követendő példakép, s ma is az lankadatlan kísérleteiben, radikális (ön) átértékeléseiben.

A hatvanas évek második felében bukkant lel eredeti figuralizmusával Maurits Ferenc (1945). Rajzain és költeményeiben egyforma érvénnyel teljesedik ki lírikus alkata, kinek ars poétikája a következő aragoni definíció sajátos értelmezése: „Imi és festeni: mindkettőt ugyanaz a szó jelölte a régi Egyiptomban.” Mauritscsal szemben Dorivoj Rajié (1956)