Irodalmi Szemle, 1988
1988/7 - KRITIKA - Alabán Ferenc: A költői megújhodás útján (Kulcsár Ferenc: A felkiáltójeles ember)
755 sen. Az egyszerű dolgokat és érzéseket a természet adott törvényeinek szellemében mondja ki a költő. Az átlényegülés, a lí- ratság és ünnepélyesség légköre hatja át szavait: „Az édes szókat a keresztről levesszük, fájdalmas igéink kebelünkbe tesszük, melengetjük őket, s világ csudájára, ráhelyezzük gyöngén gyermekünk ajkára." Megértjük a költőt és újmódi értékeket fedezünk fel szövegének mondanivalójában akkor is, ha tudatosítjuk: ezek a meglátások nem kimondottan újak, szinte az ősidők óta foglalkoztatják az embert, klasz- szikusaink is megírták már ezt, így is, másképp is. A múlt és a történelem fontos momentumként fűződik bele az Óriás arany-orgona szövegébe, elsősorban a magyar nyelvről alkotott nem éppen nagy perspektívákat sejtető véleményekkel szembeni visszavágó replika formájában. A 18. századi német történetfilozófus, a Sturm und Drang teoretikusának alakja, Herder és a francia nyelvész, Meillet — aki a nyelvek történetével, összehasonlításával foglalkozott immár századunkban — is bekerült Kulcsár szövegébe. A dolog hátteréhez tartozik a következő megjegyzés: amikor Herder kísérletet tett arra, hogy a föld és az emberiség történetét fölvázolja, művében a szláv népeknek szorgalmuk és békeszere- tetük alapján fényes jövőt jósolt, a magyaroknak azonban szomorú és közeli véget. Mindkét gondolat tagadhatatlanul (különböző előjelekkel) jelentős hatást gyakorolt az érintett népek fejlődésére, de a magyarokra vonatkozó irreális jóslata nem vált be, mert nem válhatott be, bár gondolatainak különböző hatása máig is gyűrűzik. Ez van a versrész hátterében, mint felvetett és költőien megválaszolt probléma és vitatéma is egyúttal: „Herr doktor Herder, a Szó, amely Isten, Isten, akit Ön vallott, ugye halhatatlan ...?! Ö, mit nem adnék az Ön jeltámadásáért! A pokolból ha most jeljönne, s ebben a versben nem holtan — élőn megjelenne, mesélhetne a boldog vadászmezőkről. Nem, már többé nem a jövendőnkről, hanem az árnyékvilágról!” Indulat, harag, szenvedély és profanizmus is keveredik e szövegrész hangulatába. A költő végigszáguld a magyar líra legnagyobbjainak világán, érinti nagyszerű eszmeiségüket, melyeknek életüket szentelték, s így látja: „... véget nem érő, múlhatatlan / sors a mi sorsunk: fortyogó katlan.” S a vers végére marad a katarzis, a megoldás, a kilábalás, a hit és bizalom, a másként látás, mely közösségi értékűnek, egyúttal sorsformálónak látja, reménykedő tartalommal telíti a felvetett nyelvkérdést, anyanyelvkérdést: „Másra születtünk: mindünk énekeljen, világos és okos, szabad, tiszta nyelven! Őrizzen a szó minket, mint nyáját Orpheusz: szelídüljetek hallatán — hiéna, tigris, oroszlán és hiúz.” Száguldó világunk és környezetünk felszínes igényeivel ellentétben Kulcsár költé. szete odafigyelést, koncentrált olvasást kíván — teljes embert, befogadót. A jelkiáltójeles ember és az Ezeregyéjszaka című szövegek ihletforrásuk alapján ugyanabba a kategóriába sorolhatók, két jelentős hazai magyar festőművész és grafikus emlékének íródtak. Mindkét szöveg megértése és élvezése nem az egyszintű megközelítéseket igényli, hiszen a kompozíció is több síkban, gondolati-érzelmi szférában halad előre. A jelkiáltójeles emberben prózai részek alkotják az első szín mondanivalójának gerincát — Jerzy Andrzejewski művének részei. Ezek közé vannak ékelődve Kulcsár sűrített, töredezett, szakadozott szövegei, amelyek a prózai részeket abszorbeálva, újabb megtermékenyülésen átesve adják a szlovákiai magyar költő világképét. Ezek a részek nem állnak idegenül egymástól, bár ha az eredeti szöveget bizonyos megszorításokkal el is különíthetnénk a vendégszövegektől, megállnák helyüket. így azonban szerves egységbe forrva egymással, erősítve, de nem ismételve egymást segítik elő a kompozíció mondanivalójának kiteljesedését. Különböző műfajú alkotások keresztezik itt egymást, a montázsolás egyszeri és megismételhetetlen törvényei szerint, s így (ennek megfelelően) a kompozíciónak van egy epikai síkja, mely összefoglalhatóan elmondható történet (a bibliai példázat átalakítása nyomán), s van egy szabadabban mozgó lírai síkja, mely nemegyszer az álom és az ébrenlét határát súrolva nyer kifejezést. Ez a második kulcsári tett, mely költői elhivatottságának forrását
