Irodalmi Szemle, 1988
1988/7 - Gál Sándor: Kettényílt napkorong (vers)
KETTÉNYÍLT NAPKORONG i JEL A PORBAN hajnal-áttűnés vízmélyi béke valami távolság a lehetséges megérintése vagy? a hallgatás mint út? éjszaka fém-csendje szurok-vidék az átléphető ég liliom-sötét szirma valahol a mélyben a szó-szakadék fövenyébe ágyazottan lent és túl a megnevezhető határán ha kell! kell? mily bizonytalan a szellő árnya ahogy ráhajol a láthatatlan arc némaságára mintha ott se volna mintha már nem is volna áramlások az időben a teljesség? jel a porban II AZ A PILLANAT aki felkészült nyugodtan olvassa a láthatatlan írást a mozdulat s az árnyék összeér a pillanattal a holnap hiánya kettős határ-vonal bizonyosság elfogy a lélegzet melege térré nyílik a szem kékje s a szív pirosa III MÁSIK TÁJBAN nem ez a reggel nyitódói záródó kés-kattanás valódi vér túl a fehérség habzó csendjén fürtös akácok kettős magányán lépésről lépésre vagy mégse? miért a mozdulat? s meddig ér? egy halál-nyugodt mosoly a valóságon túli tájban a felemelkedés lehetősége? ugyan! ha volna út vállalná-e még a szív s az értelem? a szél s a fehérség habos csendje abban a másik tájban nem! GÁL SÁNDOR
