Irodalmi Szemle, 1988
1988/6 - NAPLÓ - Kövesdi János: Zenekultúra — kérdőjelekkel
NAPLÓ 645 előadóművészi szempontból magasabb kategóriájú akciók egyike, hanem az 1961-es első zselizi énekkari fesztivál záró összkórusa. Erre az alkalomra írtam Weöres Sándor versére a Békét akarunk című kórusművemet gyermek- és vegyeskarra. Azt a forró légkört, amelyet a hatszAz gyermekből és ugyanannyi felnőttből álló kórus teremtett, szavakkal igazán nehéz érzékeltetni, sadmuuua ez az esemény két szempontból is jelentős volt: egyrészt gyakorlati igazolást nyert az az elméletem, huSy az énekkar hangzása zárt helyiségben a legtökéletesebb, ahol nincsenek az előadás elektronikus reprodukálásával járó fogyatékosságok és egyéb külső hangzásrontó hatások. Másrészt pedig ez az együtt éneklés tanúságtétele volt annak, hogy ilyen nagyszámú, műkedvelőkből álló alkalmi kórus is képes jól előadni polifon jellegű kőrusművet. — Mind szakmai, mind művelődéspolitikai tekintetben dicséretesnek mondható, hogy a rendezők az 1984. évi Kodály Napokra ismét ezt a himnikus hangzású művét kérték zárószámként. Bizonyára mindenki örült, amilyen felemelően énekelte a kórusművet az egész pódiumot betöltő összkar — az ön vezényletével. És nemcsak eszmei időszerűsége miatt. — A rendezők választása megtisztelő volt számomra, ám ugyanakkor sajnáltam, hogy nem hangzik el Berzsenyi Dániel ma különösen időszerű, figyelmeztető szövege Kodály Zoltán mesteri kánonjával. Ogy vélem, hogy egy olyan nagyszabású rendezvény, mint amilyen a Kodály Napok is, elbírt volna két nagy összkart is. — Valamikor a múlt év koratavaszán ön a Szlovák Filharmónia énekkarát vezényelte. Mely műveit adták elő a szlovák filharmonikusok, s milyen alkalomból? — A dunaszerdahelyi Bartók Béla Vegyeskarnak írt Csallóköz című kompozíciómat és az imént említett békedalt rögzítettük hangszalagra a Szlovák Filharmónia kórusával, amely magyar nyelven énekelte a mű szövegét. Az idegen szöveg és a kiejtés megtanulása természetesen nem volt könnyű feladat a kórus számára, s ez a tervezettnél kissé hosszabbra nyújtotta a felvétel idejét. Ez okból a felvételre előkészített harmadik mű, A meséről című, melyet szintén a dunaszerdahelyieknek komponáltam ugyancsak Weöres Sándor szövegére, már nem fért bele a rendelkezésünkre álló időkeretbe. — ön mint komponista mit tekint irányadónak zeneszerzői tevékenységében? — A mai stíluszűrzavarban két irányzat látszik dominánsnak. Az egyik a népzenében gyökerezik, s többek között Bartók és Kodály is ezt követte, a másik a dodekafóniát létrehozó úgynevezett bécsi iskola, amelynek Arnold Schönberg, Anton Webern és Alban Berg a fő reprezentánsa. Magam, mindamellett, hogy nagy tiszteletben tartom az új bécsi iskola alkotóit, inkább az elsőként említett irányzat elkötelezettje vagoyk, amivel nem akarom azt mondani, hogy e stílus reprezentánsának tartom magam. Ahhoz túl keveset írtam, hogy bármelyik stílus reprezentánsának státusát igényelhessem magamnak. Tudom, hogy lett volna még mondanivalóm (sőt úgy érzem, van még mondanivalóm), de művészi pályám alakulása, életkörülményeim nem mindig serkentettek a komponálásra, sőt gyakran gátoltak a nagy lelki koncentrációt igénylő tevékenységben. — Véleménye szerint mi a legfontosabb a zeneszerző számára? — A veleszületett tehetség, jó és időben történő kiképzés, bizonyos fokú anyagi függetlenség és nem utolsósorban egy kis lelki, erkölcsi ösztönzés. Ezt a biztatást, persze, nem úgy értem, hogy a rokonság s a szőkébb ismerősi kör tagjai dicsérjék vagy lássák el jóindulatú tanácsokkal a kezdő zeneszerzőt. Ez még senkinek sem vált javára. Csak az olyan dicséret vagy tanács ér valamit, amelynek hozzáértés a fedezete. Egy a fontos: a kritika legyen objektív és jóindulatú. A kreatív egyénekkel szemben alkalmazott rosszindulatú vagy akárcsak a nem objektív kritika már nagyon sok rombolást okozott a költői szférákban. Azt hiszem, erre jó példa Berzsenyi Dániel, nemes és érzékeny lelkű költőnk esete is. — Van fejlett csehszlovákiai magyar irodalom, a komáromi Magyar Területi Színház és annak kassai Thália Színpada jóvoltából szolid színvonalú hivatásos színjátszásunk, képzőművészeti antológia is napvilágot látott itt élő magyar képzőművészek alkotásaiból, de vajon beszélhetünk-e csehszlovákiai magyar zeneirodalomról, zeneművészetről? Önön kívül foglalkoznak-e mások is zeneszerzéssel, vagy az ön munkássága révén csupán egyszemélyes ez a zeneirodalom? — Professzionális zeneművészeti vagy zenetudományi intézményről nincs tudomásom.
