Irodalmi Szemle, 1988
1988/6 - BESZÉLŐ MÜLT - Csáky Károly: Rejtekező képek nyomában
BESZÉLŐ MOLT 613 gásra is sok időt fordítottak. Aztán ]ó barátja volt még Csalomjai Pajor István, a megye poétája, „koszorús” dalnoka. Kubányi rengeteg életképet festett. Ezeken elsősorban a vidéki dzsentri élet jelenik meg, de találhatunk köztük olyan alkotásokat is, melyek a népi világot ábrázolják. Megfestette többek közt a bussai lókupecet, a nógrádi dinnyeárust, a gyarmati paprikaárust, a ludányi és a Zólyom megyei lagzisokat stb. S bár „meglehetősen idealizált világ tűnik fel” ezeken a képeken, a festmények „néprajzilag” hitelesek. Praznovszky szerint a hitelességre való törekvésből adódóan a századforduló után Kubányi képein „egyre gyakrabban érzékelhető a látszat és a valóság ellentéte”.7 Ilyen A négyökrös szekér című alkotása is, melyet „a tornyosra rakott szénásszekéren elégedetten üldögélő férfi uralja. Ám a háttérben ott sorakoznak a falu félig földbe süppedt viskói is”.8 Kubányi életképfestészetét igy summázza, illetve a megörökített népi világról az alábbiakat írja Praznovszky Mihály: „Ku- bányí az utolsó pillanatban örökítette meg őket a vásznon. Ez a helyzet, ez az állapot soha nem ismétlődött már meg. Amit Mikszáth megírt, azt Kubányi megfestette, csak hiányzott belőle az a gyilkos irónia és keserűség, amellyel Mikszáth nézni és ábrázolni tudta azt a valóság és látszat szorításában vergődő osztályt. Kubányi képei nem keserűek, nem bántóak és nem leplezőek. Hidd azt, amit jónak látsz — mondja a festő, és szótlanul teljesíti megrendelői kívánságait. Nem volt bíráló alkat, sem műveivel megváltani szándékozó egyéniség.”9 Jelentős részét képezik Kubányi műalkotásainak a portrék. Talán itt érezzük leginkább a müncheni akadémián elsajátított „biztos mesterség” eredményét: az élette- lenséget és mesterkéltséget, a merevséget s az eredetiség hiányát. „Alakjai merevek, hidegek, hiányzik belőlük az egyéniség, a személyiség szuverenitásának sajátossága” — állapítja meg kritikusa.10 Feltétlen szólnunk kell még Kubányi oltárképeiről. Márcsak azért is, mivel az eddig azonosított tizenöt festmény közül tizenkettő tájaink templomaiban található. A Losonci járásban Gács, Ipolyróna, Kis- korna, Málnapataka, Nagylibercse, Pariagos és Etrefalva, a Nagykürtösi járásban pedig Alsóesztergály, Felsöesztergály, Kiscsalomija, Vilke és Nagykürtös templomai őriznek egy-egy oltárképet Kubányitól. Ezekről egyébként ezt olvashatjuk a már többször idézett tanulmányban: „Oltárképei a festő biztos tudásáról tanúskodnak. Különösen figyelmet kelt színvilága: képei többségén világos, tiszta színekkel dolgozott, kiváltképpen a kéket alkalmazta szívesen. Krisztus alakjai elég egysíkúak, gyakorlatilag ugyanaz a fejkompozíció szerepel mindegyik képén. Kezdeti alkotásán a beállítás még meglehetősen merev, nehézkes, »münchenies«, nincs bennük egyéniség, eredetiség, de később főleg a kisebb méretű képeken már életszerűbbek a jelenetek. Természetesen messzemenően alkalmazkodnia kellett megrendelői igényeihez .. -”11 Nem tartozott a nagy festők közé, bár tehetséges volt, s követni is tudta a nagyokat. Alkotásaival hát érdemes foglalkoznunk. Hisz olyan művész volt ő, „akinek életútját, festészetének alakulását megismerve egyrészt a magyar művészet- történet folyamatát, másrészt a megyei históriát még teljesebben láthatjuk át”.12 S különösen Nógrád és Hont tájain illik többet is tudni Kubányiról a lexikonok kívánta ismereteknél. Hisz képein megörökítette az Ipoly mente végvárait, a vidék néhány történelmi eseményét, politikai életének nagyjait, szellemiségünk kiválóságait, a társadalmi osztályok látványos szokásait és hagyományait. KUBÁNYI HONT MEGYEI KAPCSOLATAI A két világháború közti időben Kubányi Lajos Honti Múzeum-beli képei — a többi anyaggal együtt — Ipolyságról Selmecbányára vándoroltak. A régi intézményt ugyanis — érthetetlen oknál fogva — megszüntették. 1985-ben levelet írtam a Bányamúzeum igazgatójának, s kértem őt, tegye lehetővé számomra a festmények megtekintését és a fényképezést. 1986 elején dr. Kiss László helytörténész és Böszörményi István tanár kíséretében Selmecbányára utaztam. A múzeum művészettörténésze a jelzett tizenhat festmény közül mindössze hetet bocsátott rendelkezésemre. Némelyiken a sérülés nyomai látszottak: elsősorban a képek keretei rongálódtak meg — bizonyára a szakszerűtlen költöztetések következtében. Akadt azonban olyan kép is, amelyről hiányzott a
