Irodalmi Szemle, 1988
1988/1 - IRODALMI ÉLET - Turczel Lajos munkásságáról Szeberényi Zoltán - Egy irodalomtudós jubileumára Duba Gyula, Dobos László, Tőzsér Árpád, Grendel Lajos, Tóth Károly, Balla Kálmán hozzászólásai
IRODALMI ÉLET 57 tését, forradalmakat, eszmék születését és bukását, öröknek hirdetett igazságok felma- gasztalását és porbahullását, esküvel pecsételt erkölcsi parancsolatok csillogását és lezüllését, brutális erőszakot, történelmi méretű ámításokat, humánum-programokat, s azok porbataposását... Tragédiák, drámák, operett-idillek, gyűlölködés, bosszúállás, gyávaság, kishitűség, hősiesség: a megmaradás reményével, a megújulás hitével... Mindenből több, mindenből sok. Az események hányféle magyarázata? Az emberi arc, az emberi lélek hányféle kényszerű alkalmazkodása? Hányféle és hányszori újrakezdés? S mindezt az élet hosszán. Turczel Lajos hetven évét olvasva le az eseményekből az az érzésem, mintha a természeti isten s a történelem istene állandóan egy és ugyanazt kérdezné: Mit teszel? Mit cselekszel? Mit tettél, mit cselekedtél? Állandóan valami nagy türelmű és nagy kegyet- lenségű kérdezés. Kérdezés és csak kérdezés; az életet beárnyékoló felelősségre vonás, olykor a felelősség lehetőségétől megfosztott vádló számonkérés. Turczel Lajos életében klasszikus szépséggel ölt formát a válasz. Háborúból jön, s a háború utáni idő káoszából az idő biztos pontjaiba fogődzik; anya és szülőföld. Az életben maradt katona legősibb mozdulata; életöröm, üzenet, bizonyíték arra is, hogy a szülőföld biztonságából újra kinő a világ, már egy másféle biztonság, egy magasabb szintű magabiztosság. Jogász, katona, gazdasági ember, pedagógus, irodalomkritikus, irodalomtörténész... A személyiségfejlődés útja összehangzik nemzetiségi kultúránk, irodalmunk felnövésével. Nemzetiségi kultúránk háború utáni útja, a bizonytalanságból a biztonság felé: az emberi, szellemi biztonság kialakulása és megszerzése. Turczel Lajos életútja, személyiségének alakulása is ezt a nyomot jelezi és igazolja. Megszerzett, megküzdött biztonsága alakul irodalmi teremtő erővé. Ez a megküzdött emberi biztonság azonosul a szocializmus nemes eszmei törekvéseivel. Turczel Lajos azonosulása nem frázis, nem bólogatás, nem napi divat, nem számító alázkodás, hanem magasra törés: irodalomteremtés, értékteremtés, értékfelmutatás. Ezért Turczel Lajos életműve, személyisége irodalmunk folyamatába helyezve kapja meg fényét és értékét. A háború után induló irodalmunknak volt egy kritikus ideje, az ötvenes évek második fele: a sematizmus és realizmus határa. Irodalmunk harmadszori indulása egyszerre remény és kudarc lehetősége. Lehetőség és eltorzulás veszélye: kísértések, illúziók és mindezek kérdőjelei. A kezdés lelkesült- ségére ráragadt a semantizmus, a személyi kultusz torz, hamis szemlélete. Kísértett az emberi és szellemi tudathasadás. S hogy ez nem következett be, abban Fábry Zoltánnak felbecsülhetetlen érdemei vannak. A Harmadvirágzás, a Kevesebb verset, több költészetet című tanulmányainak ma már irodalomtörténeti s legenda értékük is van. Kezdő irodalmunk túlfűtött lelkesedését le kellett szállítani a körhintáról. Fábry Zoltán 60. születésnapjára írott köszöntőjében Turczel Lajos többek között ezeket írja: „... a szlovákiai magyar irodalom leendő történészének — bármikor támadjon is az — műve megírásánál akarva, nem akarva Fábry Zoltán társszerzőségét is vállalnia kell”. Turczel Lajos a szó nemes értelmében magára olvasott. Turczel Lajos Fábry-növendék. Ö vállalta a társszerzőséget. S az ebből adódó felelősséget irodalmunk bontakozásának legkritikusabb szakaszában vette magéra. 1958-ban jelenik meg írások mérlegen című könyve. Ez a mű már irodalomteremtés, a realizmusigény könyve. A sematikus, dogmatikus gondolkodással szemben a realizmus, a realista valóságszemlélet Turczelnál már ekkor mérce. Cél és bontakozó program is. Ekkor jelentkezik Cselényi László és Tőzsér Árpád radikális dogmatizmusellenessége, ekkor jelennek meg Rácz Olivér első realista alapozású kritikai írásai. Itt és ekkor Turczel Lajos valami nagy dolgot tudatosít tanulmányaiban. Az irodalmi földönjárást, a reális valóságszemléletet, reális nemzetiségszemléletet. Az irodalmi ABC-t, az irodalomteremtés akkor egyetlen járható útját. Irodalmunk akkor még gyenge testéről erélyes mozdulatokkal repegeti le a sebtében magára kapott frázis-ruhadarabokat. Alapjában ezt fogalmazza: le a hamis illúziókkal, a szépítésekkel, az önámító
