Irodalmi Szemle, 1988

1988/1 - IRODALMI ÉLET - Turczel Lajos munkásságáról Szeberényi Zoltán - Egy irodalomtudós jubileumára Duba Gyula, Dobos László, Tőzsér Árpád, Grendel Lajos, Tóth Károly, Balla Kálmán hozzászólásai

56

IRODALMI ÉLET

kusa együtt nőnek jel, szoros egymásra hatásban érlelődnek, a gondolati rendszer és valóságkép, melyet Turczel munkássága létrehozott, egyidős irodalmunkkal, és eredményeink summájának jogadhatjuk el. Kiemelném a rendszer jogalmát, mert nehéz érvényes kritikai tevékenységet elképzelni nélküle. A kritikus gondolatrendszere az irodalom tudatának szervezője és megszemélyesítője, jó esetben a közösségi tudat értékeinek és az öntudat alapvonásainak a legjavát tartalmazza. Ilyen értékrend híján a bíráló tevékenység csak alkalomszerű és esetleges lehet. Látnunk kell: ahogy mélyült irodalmunk történelmi önismerete, úgy bővült Turczel gondolkodásának történetisége, erősödött múltjeltáró ereje. Irodalmi értékeink mennyiségi és minőségi gyarapodásával együtt szaporodtak összefoglaló és részfeltáró szintézisei, tematikus összegezései. A Portrék és fejlődésképek (1977j szinte kivétel nélkül pályaképeket, irodalmi jelenségek elemzését, intézményanalíziseket és a bővülő és minőségileg gazdagodó irodalomtudatnak megjelelő kapcsolatrögzítéseket tartalmaz. A kritikus után a kultúrtörténész és történetfilozófus fejleszti tovább a tudós gondolkozást.

Az irodalom- és kultúrtörténet felé való fordulását is érteni vélem. A hetvenes évek elején betörtek irodalmunkba, elárasztották és széles teret nyertek a modern — vagy modernista —, avantgárd és neoavantgárd áramlatok, s a velük rokon szubjektív szellemi irányzatok. Törvény a műközpontúság, a próza szöveg s a vers kísérlet lett, az esztétikum szóstatisztikai eredmény, a tartalom pedig tárgyiasság vagy titok. A szellemi betörés törvényszerű és hasznos volt, sokat tanultunk tőle és általa, elméleti tudásban gyarapodtunk, új esztétikai értékekre tettünk szert. Ám úgy érzem, emiatt bizonyos értelemben szegényebbek is lettünk, főleg értékismeretben, értéktudatosításban. A nagy elméleti fellángolásban és korszerűséghullámban komoly elemzés nélkül maradt prózánk jelentős része s szinte az egész elméleti irodalom. Ma már látnunk kell, hogy a neoavantgárd és posztmodern művészeti áramlatok — tegyük hozzá: világméretűén is! — megfáradtak, önismétlőkké váltak, természetes korlátáik is erősen megmutatkoztak. A Turczel-féle realista gondolati rendszer tolerálhatja ezeket a modernizmusokat, tudomásul veheti jelenlétüket, de nem azonosulhat velük. Folyamatosságra, hagyományokra, közösségi értékrendre épít, míg amazok a percet éltetik, egyediséget manifesztálnak és az újdonság és eredetiség egyeduralmának hódolva képtelenek rá, hogy érvényes gondolatokból időtálló és egységes rendszert alkossanak. Ezért általában intoleránsak, kizárólagosak, a változás természetes alapelemük, s alig van emlékezetük.

Turczelnak a történetiség felé való fordulása más okkal is magyarázható. A „gyorsuló idő”-ben élő emberiség egyre nagyobb szükségből, ment ség szerűen fordul a történeti látásmód felé, a múlt megállapodott értékeihez, mert a stílusváltások és értékválságok zűrzavarában nincs más fogódzója, csak a jelenségek történeti összevetése. Egyre gyakrabban látjuk, hogy a művészetek történelmi tények és jelenségek felhasználásával fejeznek ki időszerű — modern — tartalmakat. A mai tudat információs „egyidejűsége" hovatovább a múltra is érvényes, a tegnap megszabhatja a holnap képét és jellegét. Turczelnak az utóbbi évtizedekben végzett múltfeltáró munkálkodása nemcsak irodalomtudatunk szerves része, hanem öntudatunk kitárulkozásával is egybeesik. Ezt még akkor is el kell ismernünk, ha közben hiányoljuk benne a kritikust, aki az ő színvonalán és etikai erejével tud egy, az irodalommal együtt felnövő, azzal termékeny kölcsönhatásban lévő realista értékrendben gondolkodni. Mert azért közben látnunk kell, hogy mai irodalmunk, melyet egyre nagyobb meggyőződéssel nevezünk felnőttnek, világra tárulkozónak — sőt, néha európainak —, újra és egyre inkább igényelné a kritikust, aki gazdája akar és tud lenni, és aki — miért ne mondanánk nagy szavakat — erre felteszi életét.

Dobos László

H

etven év az élet magaslata, nagy tér, nagy idő: messzelátó.

Turczel Lajos hetven éve megküzdött emberi, szellemi és erkölcsi magaslat..

Az elmúlt hetven év felgyorsult idő, gyorsuló történelem. Az események jellemzője, hogy szinte mindent többszörösen élhetett meg az ember: háborúkat, országok elvesz-