Irodalmi Szemle, 1988
1988/1 - IRODALMI ÉLET - Turczel Lajos munkásságáról Szeberényi Zoltán - Egy irodalomtudós jubileumára Duba Gyula, Dobos László, Tőzsér Árpád, Grendel Lajos, Tóth Károly, Balla Kálmán hozzászólásai
IRODALMI ÉLET 53 nem is jelentéktelen!) része pedig ebben a könyvben került először marxista szemszögű vizsgálat és értékelés alá.” Már az 1965-től, főként az Irodalmi Szemlében időnként megjelenő résztanulmányok sejteni engedték, hogy jelentős, s a szerzője korábbi irodalmi gyakorlatától és módszereitől elütő mű van készülőben. A kutató megtalálta a maga igazi műfaját, amelyben egyaránt gyümölcsöztetlieti kutató szenvedélyét, az irodalom és a kultúra iránti vonzalmát, jogi és történelmi műveltségét, realitásérzékét, egyéb alkati adottságait. A Két kor mezsgyéjén címen 1967-ben megjelenő művet a kritika osztatlan elismeréssel fogadta. Méltatói közül többen a csehszlovákiai magyar tudományos gondolkodás és kutatói szorgalom legnagyobb eredményét üdvözölték benne. Ez az egyedülálló, méreteiben is impozáns mű rászolgált az elismerésre. Szerzője tudományos alapossággal feltérképezte a polgári köztársaság 1918 és 1938 közötti szakaszának irodalmi-kulturális feltételeit. Imponáló adatbőséggel, értékelő kommentárok kíséretében beszámol a kisebbségi önvédelem politikai-világnézeti formáiról, az iskolarendszerről, az irodalmi és tudományos élet fejlődési körülményeiről, a művészetek helyzetéről, az iskolán kívüli népművelésről, az ifjúsági mozgalmakról, a sajtó mozgalmas történetéről stb. Mindezek tüzetes feltárása, rendszerezése és értékelése nélkül nem lenne kialakítható irodalmunk fejlődésének összefoglaló története, objektív mérlege. Turczel ezzel a művével szinte egyedül teremtette meg a régóta hiányolt irodalomtörténeti szintézis egyik legdöntőbb feltételét. Művének forrásértékét fokozza a több mint száz könyvoldalt felölelő jegyzetapparátus. A monográfia impozáns méretei, a feltárt anyag gazdagsága sem jelentette azonban a téma teljes feldolgozottságát. Egyes témakörei további kutatást igényelnek, most már hangsúlyozottan irodalom- és műközpontú megközelítéssel. A könyv megjelenése óta Turczel Lajos zömmel ilyen jellegű kutatásokat folytat. Munkásságának folyamatosságát, céltudatosságát és irodalomtörténeti jelentőségét műfajtörténeti fejlődésrajzok IA csehszlovákiai magyar valóságirodalom; Novellairodalmunk 1919 és 1938 között; A Sarló és a csehszlovákiai magyar szociográfia), egyes irodalmi jelenségek hátterét és jellegét megvilágító tanulmányok (Hőskor és dilettantizmus; A világtudat és a világhorizont kérdésének felvetése két háború közti kisebbségi irodalmi életünkben; A nemzeti hagyományok szerepe), sajtótörténeti kismonográfiák (Két háború közti sajtónk alakulása és megoszlása; Humoros sajtónk 1938 előtt) és kapcsolattörténeti összefoglalások (Kisebbségi irodalmunk kapcsolatai a két háború közti magyarországi irodalommal és sajtóval) jelzik. Eredményeinek legjavát két terjedelmes kötetbe gyűjtve adta közre az elmúlt időszakban s ezek az egyre erőteljesebben kirajzolódó irodalomtörténeti összkép hasznos és nélkülözhetetlen építőkövei lettek (Portrék és fejlődésképek, 1977 és Hiányzó fejezetek, 1982). Ezek sorába kapcsolódik Emlékezések és tanulmányok című megjelenés előtt álló kötete is. Az írások legtöbbjében továbbra is a feltáró és hagyományőrző szándék dominál, amely nélkülözhetetlen forrása az esedékes irodalomtörténeti szintézisnek. Különösen az Irodalomkritikánk 1918—1945 között és A magyarok élete és kultúrája a Szlovák Államban című írások számíthatnak a szakmai közvélemény érdeklődésére, mindkettő hézagpótló jelentőségű. A kötetbe sorolt két portré (Sziklay Ferenc, Szenes Piroska), valamint a Kázmér Ernő, Gyóni Géza, Móricz Zsigmond, Babits Mihály és Balázs Béla szülőföldünkhöz, irodalmunkhoz fűződő kapcsolatait feltáró írások legfőbb jellemzője ugyancsak az eddig nem ismert összefüggések megvilágításának és értékelésének igénye. Sziklay Ferenc esetében régi adósságot törleszt, egy meglehetősen elterjedt elmarasztaló-lebecsülő véleményt próbál enyhíteni. A Gyóni Gézáról, Babits Mihály- ról, Balázs Béláról szóló tanulmányok alaposságukkal, filológiai megalapozottságukkal és irodalomtörténeti erudíciőjukkal tűnnek ki. Eredményeik számos mozzanata fontos adaléka az egyetemes magyar irodalomtörténetnek. Az említett írók csehszlovákiai vonatkozásai mind ez ideig legfeljebb töredékeikben voltak ismeretesek. Az ifjúmunkások és sarlósok Vörös Barátságának története című terjedelmes tanulmány irodalom- történeti vonatkozásai mellett főként munkásmozgalmi és társadalomtörténeti ismereteinket gazdagítja. Turczel Lajos legújabb kötetének van azonban a korábbiakétól eltérő sajátossága is. A hazai magyar irodalomtörténet ktúfőjének is felfogható két riport f Rengeteg rejtett szellemi tartalékunk van; Küldetés és szolgálat] mellett szubjektív hangvételű visszaemlékezéseket is besorolt a szerző. A gyermekkorra, a szülőföldre és nyelvére, az első
