Irodalmi Szemle, 1988
1988/1 - IRODALMI ÉLET - Turczel Lajos munkásságáról Szeberényi Zoltán - Egy irodalomtudós jubileumára Duba Gyula, Dobos László, Tőzsér Árpád, Grendel Lajos, Tóth Károly, Balla Kálmán hozzászólásai
54 IRODALMI ÉLET irodalmi próbálkozásokra, a szellemi öntudatosodás éveire az emlékezés fényét vetítő írásokat a líra melege hatja át. Irodalmunk tudós kutatója azonban önéletrajzi vonatkozásainak feltárásával általános érvényű dolgokat is tud mondani. Vallomásait mégsem a konkrét mondanivaló, a számos néprajzi, szociográfiai, társadalmi és egyéb adalék, hanem a megírás jellege, a nem csekély leíró és ábrázoló készség teszi élvezetes és feledhetetlen olvasmánnyá. E kötet fényében bizony még a hajdani irodalmi ambíciók is megalapozottnak látszanak! Duba Gyula T urczel Lajos írói arcélét és életművét olyan oldaláról próbálom megközelíteni, melyet rá nézve egészében jellemzőnek, irodalmunk történetében fontosnak, mai helyzetünk szempontjából vizsgálva pedig tanulságosnak érzek. Irodalmi és kritikai gondolkodása természetét és fejlődésének törvényeit igyekszem röviden megvizsgálni. Talán meglepőnek tűnik fel, amikor azt állítom, hogy gondolatmenetem megkörvonalazásához elég alaposabban megnézni első könyvét. Az Írások mérlegen 1958-ban jelent meg, a szerző előző három évi termésének összegezéseként. Ebben a kötetében olvashatjuk Kritika és mű című eszmefuttatását. A programfogalmazó írásban /1956-ból) nem találjuk a születő irodalomra akkor még mindig jellemző esetlegességeket, sekélyességet, frázisbőséget és gondolathiányt. Mai értelemben is helytálló dolgozat. Megkomponált és logikusan felépített, hangvételében mértéktartó, hely és idő adottságaira építő szöveg. Érezni benne a lehetőségeivel tudatosan és célszerűen gazdálkodó szellemi erőt. Az induló kritikus — a klasszikus magyar irodalomban tájékozódva — mindenekelőtt alkatának megfelelő eszményképet, folytatható bírálói értékrendet és elemző módszert keres. Erdélyi Jánosnál találja meg az időszerűnek tűnő magatartásformát: „szeretettel... aggodalommal... szigorúsággal” bírálni. A másik támasz és példa Fábry Zoltán, aki akkor már megírta a Harmadvirágzásf és a Kevesebb verset, több költészetet. Turczel Lajos okfejtéséből és tájékozódásából megállapíthatjuk, hogy benne olyan kritikus készülődik, aki az „irodalom gazdája” kíván lenni, s alkotóerőit a kulturális közösségszervezés szolgálatába állítja. Ebből következnek pedagógiai meggondolásai, jóindulatú megértése és segítőkészsége, ösztönző és védő gesztusai, azon megnyilvánulása, mellyel a legcsekélyebb értéket is hajlandó felkarolni és megcsillantani. Mindebből viszont nem következik eltúlzott ideologizálás vagy felesleges tekintélytisztelet, sem jelszavas témamegközelítés vagy kritikátlan lelkendezés. Tudós megállapításait és igazságait, szellemi erejét és gondolatiságát a kezdetektől az empíriára építő — a megtapasztalható valóságra alapozó — elvonatkoztató készség jellemezte. A valóságból indult ki, hogy lényegét megismerve visszahasson rá. Ez a mindenkori realizmus módszere. Olyan gazdája kívánt lenni az irodalomnak, aki annak saját helyzetére, lehetőségeire és érdekeire alapozva építi a felfelé emelkedő, a világ felé irányuló út — fejlődés — lépcsőfokait. Ebben az irodalomelméleti felfogásban a valóság irodalma és az irodalom valósága között nincs ellentmondás. Programfának másik felfigyeltető vonása, hogy irodalmi véleménymondását erős etikai elhatározottság, következetes eszmei állásfoglalás és lényegre törő igazmondási szándék kísérte. Gondolkodásába a valóság számos eleme beépül, sajátosan árnyalttá, bizonyos értelemben familiárissá téve azt. Bábi Tibor költészetét elemezve szükségesnek tartja, hogy utaljon a költő sajátos természetére, különc hajlamaira, és megjegyzi, hogy nem lenne kívánatos, ha „nehéz természete” elszigetelné a költőt az irodalomtól. (Az adott időben ennek a felismerésnek konkrét jelentősége volt.) Szabó Béla Marci, a csodakapusdí pozitívan értékelve pedig arra emlékeztet, hogy az írót előző regénye miatt „ledorongoló” bírálat érte, majd megállapítja, hogy Szabó Béla lelki kríziséből kilábalva igazi értéket alkotott. Köztudott az az irodalomtörténeti tény is, hogy Turczel Lajos nemcsak válogatta és bevezette — s Líránk helyzete és perspektívái c. írásával szinte kikény szerit ette — a „nyolcak” antológiáját, hanem a későbbi vitákban egyik leghatározottabb védelmezője lett. Mindebből az következik, hogy gondolatiságát és értékrendjét a megérzett és
